Fire For Effect néven fut az a zenekar, amelyben a Malevolent Creation, a Suffocation és a Pestilence soraiból ismert zenészek egyesítették erőiket. A projekt első kiadványa valószínűleg még idén megjelenik.



Shawn Crahan ütős megerősítette: megkezdte a dalszerzést a következő nagylemezhez a Slipknot legénysége. Mindez persze nem jelenti azt, hogy gyorsan kijönne a 2014-es .5: The Gray Chapter folytatása, de az azt megelőző hatéves szünet aligha ismétlődik meg.
Április 21-én jelenik meg a svéd Crazy Lixx új nagylemeze. A Ruff Justice-ról az első szám máris megérkezett, és a zenekar eddigi legsikeresebb albumát, a 2010-es New Religiont emlegeti párhuzamként.
Március 24-én új albummal jelentkezik az amerikai rádiórock-veterán Night Ranger. A Don't Let Up című nagylemez az első a sorban a csapattól a 2014-es High Road óta, és most bemutatták róla a Comfort Me című dalt is.
Kétségtelen, hogy a Gojira tavalyi nagylemeze, a Magma 2016 egyik csúcsteljesítménye volt. Jó hír, hogy a csapat nyáron Budapesten is bemutatja a lemezt.