Chasing Demons címmel meghallgatható egy friss szólódal Jamey Jastától. A Hatebreed frontembere Howard Jonesszal, a Devil You Know jelenlegi és a Killswitch Engage egykori énekesével vette fel a számot.



Március 24-én új albummal jelentkezik az amerikai rádiórock-veterán Night Ranger. A Don't Let Up című nagylemez az első a sorban a csapattól a 2014-es High Road óta, és most bemutatták róla a címadó dalt is.
Igen komolyan parázslik a levegő a Helloween körül, ami nem is csoda, hiszen a zenekar ősztől hetes felállásban, az utóbbi évek aktív tagsága mellett Michael Kiskével és Kai Hansennel indul nagyszabású turnéra. Mint Kiske most elárulta, az eredeti tervek között más korábbi tagok meghívása is szerepelt.
Közösen lép fel a február 12-ei Grammy-gálán a Metallica és Lady Gaga. Az énekesnőről régóta tudni, hogy óriási rock- és metalrajongó, Iron Maiden-, Black Sabbath-, Judas Priest- és Anthrax-imádata eddig is közismert volt.
Hétvégén lejátszotta utolsó koncertjét a Black Sabbath, Tony Iommi azonban a bulit követő első interjújában máris megismételte, amit korábban mondott: korántsem biztos, hogy most hallottunk utoljára a zenekarról.
Elkezdte új nagylemezének munkálatait a finn Barren Earth. Az epikus death metal egyik modernkori mestere még idén kihozza a legutóbbi, 2015-ös On Lonely Towers folytatását.