Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Slipknot: .5: The Gray Chapter

slipknot_5thegrayAzokban a sanyarú időkben, amikor létezhet a Slayer Jeff Hanneman (és Dave Lombardo) nélkül, az AC/DC Malcolm Young nélkül, a Slipknot Paul Gray és Joey Jordison nélkül (még ha nem is teljes mértékben helyezhetők a nevezett zenekartagok egy kalap alá), el kell fogadnunk, hogy bárki és bármi pótolható, közhelyesen szólva: a folyók nem változtatják meg irányukat, a Nap továbbra is minden reggel felkel, a világ halad tovább a maga útján. Főleg, hogy a Slipknot az a fajta zenekar, amelyről akkor is van véleményed, ha soha az életben nem hallottál tőlük egy árva hangot sem. Igaz, ez a fajta vélemény leginkább abban merül ki, hogy „a Slipknot szar". Vannak, akik a maszkok és egy-két dal alapján mondanak sommás ítéletet, vagy megvonják a vállukat és mennek tovább, és persze akadnak kocarajongók, akik elvannak néhány számmal, esetleg lemezzel, de különösebben nem rajonganak, az meg végképp nem érdekli őket, hogy tulajdonképpen mennyien és milyen maszkokban állnak színpadra.

megjelenés:
2014
kiadó:
Roadrunner/Magneoton
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 134 Szavazat )

Aztán ott vannak azok, akik kimondottan szeretik a zenéjüket, ám a körítés csupán módjával és egészséges mértékben érdekli őket, és természetesen ne felejtsük a die hard fanokat sem, akik mindent jobban és még a zenekartagoknál is előbb tudnak a csapatról, és szövevényes összeesküvés-elméleteket képesek gyártani bármiről, ami velük kapcsolatos. Az egyetlen összekötő kapocs mindezen embercsoport között, hogy mindenkit érdekelt az új lemez, mert végre valamiről ismét VÉLEMÉNYT lehet mondani. A vélemény pedig a világ legfontosabb dolgainak egyike, amivel mindenki tisztában van, ezért természetesen már jóval a lemez megjelenése előtt mindenki sokkal jobban tudta bárki másnál, hogy milyen is lett a .5: The Gray Chapter, noha ezen véleményhalmaz nagyrészt kimerült annyiban, hogy mint minden, régen a Slipknot is jobb volt. Ez természetesen így is van, de mindennek adni kell legalább egy esélyt, rajongóként meg még többet. Nem keveset hallgattam tehát az ötödik albumot, és ugyan már elsőre is megfogalmazódott bennem jónéhány erőteljes gondolat, de hagytam, hogy a körvonalak jobban kibontakozzanak.

Az intró utáni Sarcastrophe egészen konkrétan a debütáló lemezt juttatta eszembe, még konkrétabban a riffelése helyenként tiszta Surfacing, meg úgy egészében a dal hangulata is a kezdeti dühös energiabombát hozza vissza: a perkásokat előtérbe tolták, és Sid Wilsont sem stúdiódíszletként használták ebben a pár percben. Ez a múltba kacsintás nem csak itt érezhető, később is felbukkan néhány kósza riff vagy dobtéma kapcsán, mintha minden időszakot megidéztek volna a maguk módján, az önismétlés hibájába még nem nyakig beleesve. Utána az AOV már a mai Slipknotot mutatja, és amit innentől kezdve vélhetően meg kell szoknunk: megfoghatatlanul, de MÁS a riffelés hangulata. Groove-os/thrashes (de mekkora már az a téma!), ám korántsincs benne az a régi önfeledt düh. A refrénben pedig Corey Taylor is megvillantja páratlan dallamérzékét, ám nem ment át Stone Sourbe. Nem ütött egészében a dal elsőre, inkább csak részleteivel szimpatizálok, ezt a Slipknot-lájtot a látszólagos keménykedés ellenére is szoknom kell. Még akkor is, ha korábban is akadtak bőven slágeres, populárisnak is mondható dolgaik, most némelyik dalnál csak vonogatom a vállam, hogy mit is akarnak ezzel a jellegtelennek tűnő riffhalmazzal.

Ellenben a klipes The Devil In I már elsőre megvett, és igazság szerint sok szempontból ki is emelkedik a többi szám közül: sejtelmes, fogós és durva, tele van érzelemmel és igazi energiabomba. Utána a Killpop teljesen más hangulatú, Alessandro Venturella pulzáló basszusára épül, akit ugye a videóban látható kéztetoválása „buktatott le". Lassan építkező tétel, egyes perkás részeknél slipknotabb a Slipknotnál, más helyeken viszont zeneileg hihetetlenül távol áll saját maguktól, mégis borzasztó jól működik ez az egyveleg. Elsőre ütött nálam, és azóta is személyes kedvencem. A Jay Weinberg srác meg kimondottan jókat dobol itt, és ugyan hivatalosan még sehol nem ismerték el, hogy ő került (nem véglegesen) a csapatba, de az internetnek hála gyorsan beazonosították őt is a nyughatatlan rajongók. Mindezek után a Skepticnek kellett jó sok hallgatás, mire összeállt valamennyire: az első felén csak felhúztam a szemöldököm, mert olyan, mintha huszadrangú témákat dobtak volna össze, aztán amikor úgy középtájt előjön az a GŐZMOZDONY riffelés a kétlábdobbal, és Corey azt üvöltözi, hogy skeptic, skeptic, az viszont kurvajó, vissza is tekerem mindahányszor, annyira hatásos és energikus. A záró néhány riffet pedig húzhatták volna még pár ütem erejéig, mert nagyon mozognak itt azok az energiák, amelyeket remélhetőleg majd élőben is megtapasztalhatunk jövőre.

A Lech semmitmondó, a végén a durvulós részre ébredsz csak fel, az érzelmekkel telített Goodbye-t kritizálni azonban dőreség, hiszen ez Paul Graynek szól, legyen elég ennyi. A Nomadic szintén nem hagyott bennem semmi maradandó nyomot, hasonló refrént már hallhattunk korábban. A The One That Kills The Least dallamosan 'knotos (és tagadhatatlanul Stone Sourös) világa már rokonszenvesebb, noha fénymásolat-jelleget érzek itt is, és sajnos ez sem lett a kedvencem, egészen a záró pár másodpercig – egészen érdekes, hogy nem egyszer a dalok lezárására kapták össze valahogy magukat. A Custer tiszta régi Slipknot (konkrétan The Heretic Anthem), amit örömmel üdvözöltem, és ha nem kezded el üvöltözni a Cut, cut, cut me up and fuck, fuck, fuck me up helyett, hogy If you're 555, then I'm 666, If you're 555, I'm 666. akkor sosem hallottál tőlük semmit. A The Negative One is az első lemezt idézi már megint, ami nem baj, végül is ott fektették le az alapokat, csak így sokadszorra már gyűlnek a kérdőjelek a fejemben, hogy ennyire kifogyott-e a puskapor. Pláne, hogy ez a pár perc sem túl emlékezetes, bár tény, hogy minden ízében a 'knotos ízvilágot képviseli. A záró If Rain Is What You Want az album másik csúcspontja, elfojtott feszültségből robban elő a földbe döngölő riffelés, Corey pedig végre igazán nagyot énekelhet (valahogy ezen a lemezen kissé spórolt az emlékezetes dallamokkal), amit egy kellemesen barátságtalan üvöltözéssel koronáz meg. Természetesen létezik bónuszos változat is, és nem is értem, hogy az ezen szereplő sötét hangulatú, fogós refrénnel megspékelt Override miért nem került például a Nomadic helyére. Igaz, kicsit gyanús, hogy itt gép ütötte fel a dobokat... Ellenben utána a The Burden teljesen felejthető.

Pazarul szól a lemez – tényleg –, hifin meg kocsiban is, és végre újra előtérbe tolták a két perkást meg az effekteket. Mindezt Greg Fidelmannak köszönhetjük, aki legutóbb a Black Sabbath 13-jén dolgozott, de azelőtt a Slayertől a Metallicán át a Red Hot Chiliig elég sok mindenkivel összehozta már a sors. Az új még-nem-tagok közül Weinberg remekül teljesít végig, de nem tudom letagadni, hogy Joey Jordison jellegzetes stílusa azért hiányzik. Jordison utóbbi időkben készült fotóit elnézve nem nehéz megtippelni, hogy fizikailag és mentálisan biztosan nem egészséges, így készséggel elismerem, hogy nehéz lehet egy komoly produkción együtt dolgozni. Azt nem tudom megítélni – de szerintem ezt a tagokon kívül úgysem tudja senki –, hogy Paul Gray valóban annyira markáns része volt-e a Slipknot zenei világának, mint ahogy állítják, ám valahogy végig olyan érzés kísért, hogy ez a Slipknot olyan, mintha egy másik zenekar zenélne, amiben történetesen vannak 'knot-tagok, és betéve tudják az eddigi munkásságukat, de mégsem AZ. Nem bánom az új hangulati elemeket, meg igazság szerint nem is lettem volna önfeledten boldog, ha lemásolják bármelyik előző albumukat, és ugye a fejlődés, változás az élet egyik legfontosabb része, de nem tudok maradéktalanul lelkesedni sem, noha egyelőre töretlen örömmel hallgatom újra és újra a lemezt.

Maradjunk annyiban, hogy egy tisztességes nyolcas jár nekik mindezért, szép munka volt, srácok, mi meg adjunk időt a zenének, hogy beérjen úgy igazán. A koncertet pedig természetesen borzasztóan várom, noha másképp lesz elementáris erejű, mint a tíz évvel ezelőtti sportszigetes esemény volt.

 

Hozzászólások 

 
#38 miso 2022-07-15 11:26
Így az évek múlásával már jobban tudom értekelni ezt az albumot. Mikor megjelent, elég nagy csalódás volt.
Nyilván az első három Slipknot atomcsapás szintjét megközelíteni sem képes, de a gyengére, unalmasra sikerült AHIG lemez után ezt előrelépésnek tartom. Míg ott csak 2-3 kiugró dalt találtam, ítt már 5-6 ezek száma, de töltelék itt is akad.
Kedvenc trackjeim innen:
The Devil In I, Skeptic, Custer, The Negative One meg a bónuszos Override.
Idézet
 
 
#37 pelu 2016-12-06 23:55
Nekem azzal már megmutatja a lemez az erejét, h tudott emelni az All Hope is Gone színvonalán. Az utólag néhány baszott erős számon kívül már tényleg nem tűnik igazán erősnek, főleg a régi albumokhoz viszonyítva. Ez sem ér fel azokhoz, de szerintem egy tisztességes munka, korrekt mű. Másnak más, a körülményeket tekintve nem is lehet ugyanolyan, de nekem bejön.
Idézet
 
 
+1 #36 cápaidomár 2015-03-10 10:24
ja, és az aktuális trendekhez való igazodást, a gitárszólók megjelenését, az akusztikus prüntyögéseket még csak fel sem hoztam. Ahogy azt sem, mennyire lelkesen mutogattak mindig is másokra. Azt hiszem a hitelesség témakörét érinti már ez. Az őszinteségét. És tudod, ezzel sem kell ám foglalkozni. Vagy a marketinggel, vagy azzal, hogy arra se méltatják a rajongókat, hogy egy Joey kirúgását tisztességesen megindokolják, ahogy az utódlást is - sokáig lehetne ragozni igaz?

Azt hiszem, nem reggel, influenzásan kéne az ilyesmiről vitatkoznom, de a lényeg: igen sokáig tudnám magyarázni miért nem tetszik, miért van bennem egy kellemetlen felhang a Slipknot "felnőtt lemezeivel" szemben, miért érzem azt a klasszikus "itt valami nem stimmel" dolgot.
Idézet
 
 
-2 #35 cápaidomár 2015-03-10 10:11
És ez is a kedves Codename333nak írt válasz, csak egy másik rész:
Nem hiszem, hogy nekem minden változtatással egyet kell értenem, el kéne fogadnom, és (erőltetett) pozitivitással állnom hozzá. Nem hiszem, hogy rendben van egy stone souros hangzású Slipknot. Nincs rendben. És az sincs rendben, hogy érezhetően csökken a színvonal, a teljesítmény (csak felhívnám a figyelmed: a vol3 után két lemez még hátra van - azokról is írhatnál - mert én (is) azokról (is) beszélek). Te viszont nem. Miért? Csak az nem veszi észre, hogy a dob egyre fantáziátlanabb , az énekhang egyre kopottabb, modorosabb, és mesterkéltebb, aki nem akarja. Amikor a háttérvokál már jobban szól mint a "főnök" az ok? Hát, baszottul nem az. A hangzás meg hol erre, hol arra hasonlít. Az AHIG pl. úgy próbál szólni mint a Ministry Rio Grande... lemeze. Holott van saját hangzásuk, az az hogy csak volt. No, és akkor még a körítésről szó sem esett.

Ami pedig a hugyozást, és a kecskefejeket illeti az csak mosolyogtatni tud, ez a tizenéves lázadóknak szól, akik ilyesmivel akarják bosszantani anyut meg aput. Szóval ez a része még annyira sem érdekel mint az utóbbi lemezek. Én a zene miatt foglalkozom velük, és ez már évek óta nem tud lázba hozni.

Legközelebb oszd meg velünk a folytatásról is a véleményed. Engem érdekelne. És mert így lenne korrekt a Részedről.
Idézet
 
 
#34 cápaidomár 2015-03-10 10:10
Kedves Codename333!

Kezdettől fogva elismertem a vol3 értékeit. Nézz utána, okulj! Lehet, hogy nekem8 nem ismeri el, de én igen. Csak nekem az már nem gyere be. Mert szerintem arról a lemezről hiányzik valami. Nem csak a káosz (ami miatt annyira tetszik, valóban). Igen, a vol3 egy érett, felnőtt lemez, de még nem fáradt, és nem is punnyadt, ellentétben az utána következőkkel. Sőt, az az album már akkor klasszikus volt, amikor meg se jelent. Tehát, itt még egyet is értünk...

Csakhogy: ha nem akarsz kötekedni, ne írj olyat, hogy marha nagy baromság. Rendben? Mert az efféle jelzőkkel már a mondókád elejét (ahol már akkor elkezdesz mentegetőzni, amikor még semmi ok nincs rá), kb. semmissé teszed. Szerintem Te sem vennéd komolyan az ezek után következő folytatást. Igaz?
Idézet
 
 
+2 #33 Codename333 2015-03-09 20:54
Idézet - cápaidomár:
nekem8!

Még mindig nem hallgattam meg a lemezt, nem sikerült még rávennem magam (milyen gáz már, hogy egy Slipknot lemezre rá kell vennem magam?), de Te vagy az első az általam olvasottak közül, aki szerintem frankón ragadta meg a lényeget: öregedés. Igen, öregszenek, és tempósan égnek kifele. Ahelyett, hogy a szar cukrozása menne, végre valaki leírta a lényeget: elhaladt felettük az idő, és ezt a legkülönfélébb módon próbálják meg palástolni. A próbálkozás pedig úgy látom sikeres.


hát nem tudom.....nekem nem úgy tűnt.....és már megbocsáss mert esküszöm nem kötekedni akarok de sztem marha nagy marhaságokat hordtok itt össze nekem8 kollegával együtt.a Vol 3 az egyik legnagyobb lemezük.Mestermű.Sőt akkor már kinyitom nálatok a bicskát a legjobb metal lemezek között a helye.....az oké h nem tetszik....neked/nektek az első két lemez vadulása, káosza jött be (gondolom én :O ) de kissé csípte a szemem hogy burkoltan egy hulladék lemeznek tituláljátok.Túlzás.Nem is kicsit.A Koncert pedig fergeteg volt......öregedésnek én semmi nyomát nem láttam ;) keveritek az öregedést a KOMOLYODÁSSAL.Mert az oké h annó néha lehugyozták a népet leköpték meg elő-elő került egy disznó vagy kecskefej de az akkor volt.Ma is ugyanolyan nagy showkat csinálnak ha nem nagyobbakat.....
Idézet
 
 
+1 #32 Codename333 2015-03-09 20:45
Nekem a koncert óta folyamatosan pörög......korrekt produkciónak tartottam és ezt már korábban le is írtam de valahogy nem bökte át egészen az ingerküszöbömet . Viszont elképesztően jól működtek az új dalok élőben.Nem is hittem volna :O Bár nekem ahogy lemezen úgy élőben is kicsit hiányérzetem volt/van Joey Jordison miatt.Weinberg jó dobos élőben is jó volt de Joey mániákus volt.Hiányzott a "Jordison-mágia" az élő shown is.De a léyneg h a lemez ígyis sokkal jobban tetszik azóta.Erős anyag.
Idézet
 
 
-1 #31 cápaidomár 2015-01-11 14:27
nekem8!

Még mindig nem hallgattam meg a lemezt, nem sikerült még rávennem magam (milyen gáz már, hogy egy Slipknot lemezre rá kell vennem magam?), de Te vagy az első az általam olvasottak közül, aki szerintem frankón ragadta meg a lényeget: öregedés. Igen, öregszenek, és tempósan égnek kifele. Ahelyett, hogy a szar cukrozása menne, végre valaki leírta a lényeget: elhaladt felettük az idő, és ezt a legkülönfélébb módon próbálják meg palástolni. A próbálkozás pedig úgy látom sikeres.
Idézet
 
 
+2 #30 nekem8 2014-11-21 21:34
Ámulok és bámulok hogy milyen jó kritikákat kap a lemez. Velem lehet valami gond, vagy nem tudom de nekem ugyanolyan gyenge mint a legutóbbi 2 lemezük. Ezzel együtt ez már sorban a 3. lemez, ami gyakorlatilag értékelhetetlen az első két lemezükhöz képest. Aztán rájöttem, hogy nem paul, vagy joey hiánya a gond, hanem hogy egyszerűen egy teljesen más bandáról van szó, mint amelyik anno megírt egy debüt lemezt, meg egy iowát. Idősödtek a tagok, egyre kevesebb ötlettel, motivációval, akik ha a kiadó csettint egyet, összegányolnak valami gray chapter, vol3, vagy all hope féle lemezt.
Nem baj az, hogy mennyi pénzük van, és az se, hogy néha napján belelendülnek a koncertezésbe, amúgy meg évente csak 1-2 koncert, de azok nagyobb közönség előtt, nem baj, hogy nincs paul (tudom ez furcsán hangzik), hogy nincs joey, mert egyszerűen nem tudják, és nem is akaják visszahozni a korai éveket. Paullal és Joey-val se menne, annyit tud tenni a magamfajta, hogy szépen próbálja elfelejteni az utolsó 3 lemezüket(ehhez alapból kell az is, hogy elő se veszi őket), és az első kettőt hallgatja, bármikor, bárhol feszültséglevez etésnek, vagy csak a dallamosság miatt, vagy a hangzás és a dalok ötletessége miatt, de a lényeg, hogy elmondhatják, hogy 99-ben és 2001-ben tényleg letettek az asztalra valamit, nem is akármit: olyan metal lemezeket, amik mérföldkövek a műfajban.
És itt nem az az effektus, mint más bandáknál, akik nem hozzák a kezdeti lemezek színvonalát, mert sok banda ha nem is hozza, azért korrekt lemezeket készít... A slipknot sajnos nem tartozik közéjük
Idézet
 
 
+5 #29 adamskij 2014-10-30 10:37
korántsem vagyok fan, de mindig is követtem fél szemmel őket (pláne a vol.3 óta) és minden nehézség ellenére nagyon becsületes album ez, rengeteg munkával.
egyrészt elképesztő jól szól (már csak emiatt is érdemes veszteségmentes formátumban hallgatni), másrészt végre jól ki lehet venni az ütős és dj/sampler szekció hozzáadott értékét.
lehet, hogy Jordison jobb dobos (volt pár éve), mint ahogy ezen a felvételen Weinman játszik, viszont a zenekar egészét nézve ez a kevesebb (fillek, díszítések) segít a többiek kibontakozásába n is.
ha a jordison-i magasság lett volna a cél, jelentkezett pl a bécsi Krimh is felvétellel - simán hozza Joey (egykori) szintjét:
http://youtu.be/EIJ7unHaS1g
ami meg egyenesen nagyszerű, az a körítés pár új dal esetén. az all hope is gone utólag nekem elég szürke és semmitmondó, mint lemez, pár jól sikerült dallal. viszont itt kézzelfogható az az őrült, sötét cirkuszi horror hangulat, amibe ugyanúgy belefér egy Custer (szuperjó cím) mészárlás és egy, vermilioni hagyományokat idéző Killpop vagy AOV.
nem számítottam rá, hogy egyáltalán leköt ez az anyag, de roppant kellemes meglepetés, örülök neki.
Idézet
 
 
#28 asdasd 2014-10-28 21:18
Idézet - gjon:
Első nekifutásra nekem az eddigi gyöngyszem a XIX (Intro). Szerintem ez nagyon el lett találva.


úgy van!
Idézet
 
 
#27 gjon 2014-10-28 21:11
Első nekifutásra nekem az eddigi gyöngyszem a XIX (Intro). Szerintem ez nagyon el lett találva.
Idézet
 
 
+2 #26 Dead again 2014-10-27 16:21
Nagyon vártam ezt a lemezt én is, de sokadik hallgatásra is úgy érzem, hogy nem kerek. Valami nincs meg benne. Jó, meg hallgattatja magát, de valami hiányzik. Rengeteg gondolat repked a fejemben ezzel a lemezzel kapcsolatban, úgyhogy inkább leírom, hogy mi tetszik benne, meg hogy mi nem tetszik benne. Még így se lesz tiszta az egész. Tehát számomra:
Negatívum:
- Corey hangja teljesen kifulladt. Erőtlen, elfogyott. És ez egy csomó dalnál zavaró nekem. Mint mikor tepernél a kocsival, de nem tud gyorsabban menni.
- Sok a Stone sour hatás, nem egy dal simán elférhetne egy Stone sour lemezen. Én egy Slipknot lemezen Slipknotot akarok hallani, nem Stone Knot-ot.
- Nem egy dalnál csinálják azt, hogy elindulnak egy tök jó irányba, és belerondítanak, bele a közepébe egy dallamos témával, leültetik az egészet (pl. AOV).
- Gyakran van olyan érzésem, hogy a thrash és death stíluselemek felfestésével próbálnak kemények lenni, pedig valójában egyes részek nem azok. Mögé nézve nincsen semmi, üresség. Csak a stílus elemei.
Pozitívum:
- Az új dobos kurva jókat dobol ezen a lemezen. Néha csak ámulok.
- Még így is sikerült pár olyan dalt írniuk, amivel sikerült seggre ültetniük (Custer (ma nem bírtam egyszerűen kiverni a fejemből), Goodbye, The devil in I, The negative one, Sarcastrophe (bár az eleje tiszta Gematria)). Mégiscsak egy Slipknot.
- Megint sikerült egy tipikusan Slipknotos, mégis megint egy kicsit más hangulatot ültetni a lemezre. Kedvelem bennük nagyon, hogy minden lemezüknek képesek nagyon markáns karaktert adni (valószínűleg a körítésnek köszönhetően).

A Knotfest második napjának setlistje meg egészen elképesztő. Rámcáfoltak a srácok rendesen. Pont előtte levő nap mondtam a barátnőmnek, hogy úgyse fogják játszani a My plague-t, erre meg tessék, nem előkapták :D
Idézet
 
 
#25 HSC 2014-10-27 14:12
Idézet - MATEo9:
Idézet - HSC:
A Goodbye inkább arról szól, hogy miért folytatják a bandát, és a szünetről.


Nem, a Goodbye pont, hogy Paul-ról szól, ezt Kori mondta.
Pontosabban, arról a napról, mikor meghalt és a maradék 8 tag összegyűlt Kori házában.

És tényleg, most olvastam én is azt a cikket, nem tudom hogy maradt ki eddig. Ez esetben valóban én értettem félre:).

Meg amin még nagyot néztem, hogy mikor Clown először meghallotta a szöveget dalhoz, azt hitte Corey ki akar lépni.
Idézet
 
 
+4 #24 matheusthemaggot 2014-10-27 11:16
Ritka, hogy ezt mondom, de a kritikának szinte midnen szavával egyetértek. A pontszámmal nem, mert nálam amit a Slipknot kiad, az helyből 10/10, már csak azért is, mert van új Slipknot hallgatnivaló. 6 éve várok erre a lemezre, szóval nem túlzás azt mondani, hogy felfokozott elvárásokkal álltam neki az albumnak. Az sem segített, hogy körülöttem már mindenki hallotta az új lemezt, én csak a megjelenés másnapján tudtam (szépen kivártam míg a futár meghozza a cd-t), ezt kicsit nehéz volt átvészelnem. :D
Szóval a felfokozott elvárosok miatt első hallgatásra csalódásként éltem meg a lemezt. De azóta minden nap meghallgatom legalább kétszer és kezdi felfedni magát.
A legjobbat hozták ki a jelenlegi helyzetből, de sajnos Paul és Joey hiánya nagyon is érezhető zeneszerzés terén. Jay jókat dobol, a basszusgitáros taggal sincs gond. A hangzás kicsit kásás volt elsőre, de az Iowa óta így is a legjobb hangzást keverték ki nekik.
Összességében kibaszottul örülök, hogy újra van Slipknot, a koncert pedig kötelező.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.