Valentin Szilvia: Megcsinálták a régi nagyok. Újra. Az év eleje/közepe a Guns N' Rosesról szólt, a vége pedig végérvényesen a Metallicáról. Hátradőlhet mindenki, a műfaj (még) nem veszett el – csak recirkulálódott. Bevallom, nem vártam már semmi izgalmasat James Hetfieldéktől, a Death Magnetic et nem sikerült azóta sem megszeretnem túlságosan, talán h...

Nehezen tudnám elképzelni, hogy bárki is heves fejcsóválásba kezdene, ha hirtelen egy nagy egyenlőség jelet húznék Neal Morse és a nagybetűs ZENE közé, hiszen azt még talán a muzsika iránt legkevésbé fogékony emberkék is elsőre leveszik, hogy a faszinak még a legapróbb porcikái is hangjegyekből állnak. A munkásságát ismerők pedig jól tudják, hogy z...

Általában nagy ívben el szoktam kerülni az olyan csapatokat, akiket az igencsak találó math-metal, mathcore kifejezéssel szoktak illetni az utóbbi években, hacsak nem olyan bandákról van szó, akik némileg ki tudnak lépni a stílus szűk keretei közül, és egy kis egyéniséggel, sajátos ízzel képesek valami pluszt is hozzátenni a műfajhoz. Nagyjából oly...

Két évvel ezelőtt a This Wicked Nest albummal a Helstar egy bő évtizeden át tartó folyamat végére ért: az a lemez ugyanis pont annyira volt thrashes és brutális, amennyire az Helstar név alatt még egészséges, egyben pedig meg is koronázta a visszatérés óta tartó azon tendenciát, amely fokozatosan egyre extrémebb irányba tolta ki a csapat zenéjének ha...

Semmi nem változott. Röviden így lehetne érzékeltetni, hogy milyen is az új Bon Jovi-album. Nyilván eget rengető újításokat, neadjisten korábbi önmagához való visszakanyarodást már csak a bolond vár Jontól, ahogy minden igényt kielégítő jó lemezre is csak az számít, aki átaludta az elmúlt másfél évtizedet. A magam részéről már rég megbarátkoztam a ...

Frankó dolog lehet Brant Bjorknek lenni. Legendás együttesekben játszani, klasszikus lemezek sorát feldobolni, aztán szólóban már átnyergelni gitárra meg énekre, megalkotni a saját zenédet, és mindenféle elvárás és kötöttség fölé helyezni magadat. Oké, ezt persze tudják rajta kívül is néhányan, de az az igazi lelazult, mindennek a közepébe jó nagyo...

Mindig jókat mulatok a barikádokra hágó true metal warriorok fölényes, lenéző mosollyal elmorzsolt megjegyzésein a popzenéről , illetőleg alapvetően bármiről, ami nem metal, főleg, amikor ezek az arcok olyan zenekarokat kezdenek el isteníteni a következő mondatban, mint a Sabaton, a Nightwish vagy jelen állatorvosi lovunk, az Amaranthe. Maradjunk ann...

Négy éve egy napon csak úgy unottan kószáltam a neten, amikor megakadt a szemem egy lemezborítón: sárgás-vöröses háttér előtt egy vérszomjas tigris acsarog támadásra készen, mögötte valamiféle bizarr aknára emlékeztető óriási koponya lebeg, aminek szemgödreiből lángnyelvek csapnak elő. A festmény elsőre az elborult, LSD-be áztatott '70-es éveket id...

Nick Cave – mióta csak az eszét tudja – csatározik a Halállal. Voltak neki más erős ellenfelei is, szép számmal, például a drogok, Isten, vagy éppen saját maga, de a legkomolyabb összetűzései mindig az öreg Kaszással estek meg. Most pedig a Halál azt mondta, hogy jól van, Nicholas, akkor most elveszek valamit, amit igazán szeretsz, és megnézzük, ut...

A kiválóan sikerült, tavalyi Vulcan Death Grip EP után kifejezetten vártam ezt a lemezt, de időközben azért történt egy elég komoly változás a Hot Beaver soraiban: Lőcsei Bence énekes helyére Makács Zoltán került. Az ilyesmi minden esetben necces, pláne, hogy Bence nemcsak marha jól tolta a minialbumon, de a színpadon is rejlett benne valami teljesen...

A Metallica kamualbuma apropóján poénkodtam a derült égből villámcsapással, erre tessék, az A7X tényleg meglépte minden reklámszakember rémálmát, és a direkt elterelésből decemberre beharangozott új albumot hirtelen már október végén, minden előzetes hókuszpókusz nélkül a boltokba küldte. A The Stage címet kapott kiadvány okozott is felhördülést, a h...

Tulajdonképpen könnyű dolgom van az új Crowbarral, a New Orleans-i szupernehézsúlyúak esetében ugyanis elég régen nem került ocsú a búza közé , ha egyáltalán előfordult náluk ilyen. Így utólag talán a 2000-es Equilibrium volt az utolsó, kicsit formátlanabbra, nem annyira egységesen erősre sikeredett lemezük, de még azon is szerepelt öt-hat elképesztően...

Bár nagyon szeretem a Testamentet, esetükben sosem várom annyira epekedve egy-egy új nagylemez megjelenését, mint mondjuk a Death Angelnél. Ennek oka valószínűleg az lehet, hogy a kifejezetten ingadozó minőségű koncertek mellett a nagy visszatérésként beharangozott The Formation Of Damnation től sem estem hanyatt anno. A négy évvel ezelőtti Dark Roots...