Kezdjük a kötelező tananyag felmondásával: a The Atomic Bitchwax a Monster Magnet kistestvére. Dave Wyndorf anno innen szipkázta el Ed Mundellt, aki bizony bő tizennyolc éven keresztül aztán hű társa is maradt a mágneses fazonnak. És ebből igen sokáig párhuzamosan futtatta vele a Bitchwaxet is, aztán egy idő után meg már egyiket sem. A Bitchwaxbe k...

Négy év után végre ez a lemez is megérkezett, és egy új Pink Cream 69-anyag megjelenése mindig örömhír, bár nem tagadom: akármennyire is szeretem a zenekart, az utóbbi három-négy album hosszabb távon még az elvitathatatlan minőség ellenére is eléggé összefolyt nálam. Nem tartom kizártnak, hogy pár év távlatából visszatekintve majd ebbe a sorba ille...

A Phantom 5 a tavalyi év egyik legkellemesebb meglepetését jelentette számomra. Semmiképpen sem volt tökéletes a német csapat bemutatkozó albuma , akadtak rajta töltelékek is, de a hangulatával olyannyira elkaptak valamit, hogy azóta is rendszeresen hallgatom az All The Wayt, a Blue Dogot, a Don't Touch The Nightot, a Renegade-et és társaikat. A Play...

Az évzárás közeledtével már csak a készülő évértékelők miatt is igyekszünk visszatekinteni, mi minden történt 2017-ben, és ha már így alakul, ez az időszak arra is jó alkalmat teremt, hogy kicsit csökkentsük a felgyülemlett restanciákat. A The Lurking Fear lemeze például még augusztus közepén jelent meg, akkortájt egy interjút is közöltünk Tompa mest...

Nem mondom, hogy nem nevettem fel hangosan, amikor elolvastam Trevor Strnad óriási dumáját az album kapcsán a sötét órák urairól, a belső erő megtalálásához vezető death metalos ösvényről és a csatába vezetett, öntudatra ébredt elmék hadairól. Sikerült derekasan megröhögtetnie a jó Trevornak, egyszerűen nem lehet nem szeretni az ebben a stílusban vé...

Az új Primus borítóján Da Vinci (és a világ egyik) leghíresebb freskója, Az utolsó vacsora látható egy meglehetősen sajátos újraértelmezésben. A kompozíción a híres itáliai mesekönyv-író, Ul De Rico legismertebb alkotása, a The Rainbow Goblins hét főszereplő koboldja látható annál a bizonyos asztalnál: a csodás színeivel elhíresült, gazdagon illusz...

„Az élet értelme a halál" – énekli a korábban Kvohstként ismert Mat McNerney a Motherblood egyik legjobb darabjában, a Joy Through Death-ben, és ugyan ekkora bődületes nagy baromságot már rég hallottam, mégsem tudok rá haragudni, mert egyrészt precízen bemutatja hősünk hozzáállását a világhoz, másrészt pedig az új Grave Pleasures-anyag (ismét) egész...

Az underground legmélyén fortyogó színtér egyik nagy meglepetése már rögtön az év elején befutott: a Relapse még januárban jelentette be, hogy kedvenc főemlősünk, a szeretetre méltó Vasmajom visszatért. A gyűlölettel, undorral és dühvel teli banda, amely eredetileg alig öt éven keresztül mérgezte önmagát és környezetét, és teljes életműve kimerült ...

Thrashből ma sincs hiány a színtéren, tényleg csak az ember kitartásán múlik, milyen friss hallgatnivalókat tud kitúrni magának: a műfajt modernebb, groove-osabb szabással játszó csapatokba ugyanúgy szép számmal bele lehet botlani, mint totálisan a '80-as évek nosztalgiájában utazó arcokba, akár teljesen archaikus, akár kissé előrehaladottabb muzsi...

Csak olvasom egymás után mindenfelé a lelkendezőbbnél lelkendezőbb, elragadtatottabbnál elragadtatottabb, kilences-tízes külföldi értékeléseket az új Cavalera Conspiracy-lemezről, és már esküszöm, az is megfordult a fejemben, hogy én valami mást pörgetek, mint a többiek. Egyszerűen nem létezik ugyanis, hogy ennyire másképp halljak, mint egyes kinti...

Legutóbb majdnem tíz éve jelentkezett új lemezzel a Steelheart, azt megelőzően pedig még a '90-es évek derekán hallhattunk róluk utoljára, vagyis a zenekar nem viszi túlzásba az aktivitásokat. Bár tényleges zenekarról nem igazán beszélhetünk, és sokkal helyesebb lenne ma már egyedül Miljenko Matijevic mestert emlegetni, ha szóba kerül a név. A horv...

Nem állítom, hogy nem létezik olyan ember ezen a földgolyón, aki még az előzmények után is remegve várta Geoff Tate trilógiájának befejező agymenését. Bizonyosan tudom, hogy a reálisan gondolkodók mellett az énekesnek a mai napig szép számmal akadnak még végletekig elfogult rajongói is. Én viszont képtelen vagyok véka alá rejteni őszinte érzéseimet...

Továbbra sem vagyok rákattanva napjaink minden zenei stílust érintő retro-trendjére, azaz nem kutatom bőszen az új bandákat, de mindig szembejön egy-egy, amely felkelti az érdeklődésemet. Van, hogy olyan embertől hallok vagy olvasok róluk, akinek adok a véleményére, de nem egyszer annak kapcsán kerülök képbe, hogy a zenekar fellép nálunk. Előbbire ...