Shock!

szeptember 21.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Tygers Of Pan Tang: Tygers Of Pan Tang

tygersofpantang_cNégy éve egy napon csak úgy unottan kószáltam a neten, amikor megakadt a szemem egy lemezborítón: sárgás-vöröses háttér előtt egy vérszomjas tigris acsarog támadásra készen, mögötte valamiféle bizarr aknára emlékeztető óriási koponya lebeg, aminek szemgödreiből lángnyelvek csapnak elő. A festmény elsőre az elborult, LSD-be áztatott '70-es éveket idézte, de rejlett benne valamiféle modern nemtörődömség is, ami miatt azonnal megéreztem a fülemben a viszketést. A lemez a 2012-es Ambush volt, a csapat pedig a Tygers Of Pan Tang, amiről már addig is hallottam ugyan, de a zenéjük addig valahogy elkerült.

Pedig a britek bizony nem mai gyerekek: 1978-as alakulásukkal vastagon részt vettek a brit heavy metal új hullámának mozgalmában, ám mint az lenni szokott, idővel a felálláson kívül a zenéjük is megannyiszor újraformálódott. Toltak az évek során bluesos hard rockot, AOR-hatású muzsikát, náluk is beköszöntött a '80-as évek második fele a tempós, dögös témákkal és a szintetizátorral felszerelt, Def Leppard- és Bon Jovi-ihlette megadallamos kórusokkal, hogy a '90-es évek inaktivitása után visszatérjenek, és bepótolják, amit elmulasztottak. Az Ambush, akárcsak a 2000-es években született elődei, már azt a régmúlt stílust elevenítette fel, amit hívhatunk street rocknak, vagy csak egyszerűen dallamos rocknak, vagyis pimasz, dögös és mocskos, telepumpálva élettel.

megjelenés:
2016
kiadó:
Mighty Music
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 10 Szavazat )

Most, négy év elteltével itt a folytatás, és a zenei irány továbbra is változatlan, az igazi kérdés inkább csak az volt, meg tudja-e majd ugrani a Robb Weir vezette zenekar az előző lemez szintjét. Az alig háromnegyed órás friss anyag mindenesetre rögtön egy olyan belevaló dallal indít, aminél az embernek kedve lenne azonnal motorra ugrani, és végigdübörögni az autópályán. Az Only The Brave igazi „élj veszélyesen" nóta, olyasféle, amilyenből a '90-es években minden valamirevaló dallamosan mocskos, mocskosul dallamos bandának szerepelt legalább egy az aktuális lemezén. Az egyetlen őstag, Weir jó érzékkel csupa fiatal zenésszel vette körbe magát, ami érződik is az albumon. Csak úgy duzzadozik a korong a belepréselt energiától, mintha egyenesen 1992-be repülnénk vissza, amikor a ma már öreges, megfáradt zenével erőlködő csapatok is tudták még, merre keressék a töküket (Tyketto, khm, Hardline, khmkhm).

Húzós középtempóval hódít a Dust, a 2004 óta az együttesben süvöltő Jacopo Meille pedig itt is óriásiakat énekel, mint ahogy az egész lemezen. Orgánuma engem leginkább a steelheartos Miljenko Matijevic hangjára emlékeztet, bár Meille torka némileg szőrösebb, karcosabb. Ezt az adottságát szépen ki is használja a pofátlanul aerosmithes Glad Ragsben, ami egyébként az egész lemez egyik legjobbja is. Számomra az Ambush egyik vonzerejét az jelentette, hogy egyetlen ballada vagy lírai dal sem kapott rajta helyet. Az új korongon ezzel szemben két lassút is kapunk: a Painkiller-riffel felvértezett, iszonyat ökölrázós Never Give In után felcsendülő The Reason Why olyan síró-rívó gitárszólóval indít, amiből egycsapásra nyilvánvalóvá válik, mi következik, Meille andalító verzéjét azonban egy üdítően felemelő refrén követi, ami némileg javít a nóta tucat-líraiságán. A következő merengésre két tempózós darab után kerül sor: a nosztalgiázós, de kellően belevaló Do It Againt és a szájgitár-intróval nyitó, amúgy nagyon quietriotos I Got The Music In Me-t váltó Praying For A Miracle amolyan fél-lírai, borongós hangulatú szerzemény, amelynél szintén a kötelező kör szagát érzem. No de a zárásban a csapat ismét a gázpedálba tapos: marha jó az apokaliptikus Blood Red Sky, meglepő húzás az akusztikus Angel In Disguise (na, így kell érdekessé tenni a balladázást!), az utolsóként előrobogó The Devil You Know pedig már ugyan nem mutat fel semmi újat, csak szimplán kellemes, húzós kis nóta.

Nem állítom, hogy a Tygers Of Pan Tang nélkül összeomlana a rockszíntér, mint ahogy azt sem, hogy ez a világ legeredetibb zenekara. Viszont amit csinálnak – azaz egy ereje teljében lévő, remek hangú énekessel reszelik azt a fajta muzsikát, ami a '80-as évek végén, '90-es évek elején igen rövid ideig élt, s utána is csak keveseknek sikerül igazán megidézni azt a hangulatot – mindenképpen komoly teljesítmény. Ha szereted az olyan bandákat, mint a Bad Moon Rising, az XYZ vagy a Hurricane, akkor a brit tigriseknek is érdemes egy esélyt adnod, mert idén ennél dögösebb lemezt aligha találsz.

 

Hozzászólások 

 
+1 #4 James Smith 2016-11-10 19:54
Nem ismertem eddig őket sajnos. Belehallgattam és kellemes.
Idézet
 
 
+1 #3 Tulus 2016-11-10 19:48
Igen, azt tudomásul kell vennünk, hogy Steve már nem 30 éves...
Viszont tényleg óriási lett a Reaper :)
Nagyon remélem, hogy nem kell újabb 30 évet várni a következő lemezre....
Idézet
 
 
+3 #2 kiss gabor 2016-11-10 18:34
Idézet - Tulus:
New Wave Of British Heavy Metal egy kis hard rockos hatással, nagyon jó lett :)
8 és 9 pont közöttinek tartom a lemezt, legyen mondjuk 8.5 \m/

Az mondjuk tény és valóság, hogy az új Quartz, az új Grim Reaper, meg az új Diamond Head lemez sokkal jobb lett.

Az új Grim Reaper számomra az év egyik legnagyobb albuma. Hihetetlenül jól sikerült. Simán oda lehet tenni a Rock you to hell mellé. Grimmet mester magasai kicsit megkoptak ugyan, de hihetetlen jó dallamokat énekel végig. NWOBHM fanatikusoknak igazi ritka csemege, jo kis old school hangzással. Ja és hogy a cikk tárgyáról is szóljak, nagyon jó lett az új Tygers album is, kicsit kevesebb a rock and roll, több a metal, ami nem is baj.
Idézet
 
 
+1 #1 Tulus 2016-11-10 16:34
New Wave Of British Heavy Metal egy kis hard rockos hatással, nagyon jó lett :)
8 és 9 pont közöttinek tartom a lemezt, legyen mondjuk 8.5 \m/

Az mondjuk tény és valóság, hogy az új Quartz, az új Grim Reaper, meg az új Diamond Head lemez sokkal jobb lett.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.