A lemezcímből az értelmesebb rockerek kitalálhatják, hogy koncertlemezt adott ki a legendásnak mondható Cryptopsy. Meg ugye a None So Live lemezcímmel egy kis szójátékra vetemedett így a csapat. Annak idején elég szép hírnévre tettek szert, underground körökben istenként imádták őket.
A Static-X számomra eddig olyan "felemás" zenekar volt. Az első lemezüket kedveltem - szórakoztató kategória -, a második szélsebesen elment mellettem. A vokalista hajszerkezetén jót mosolyogtam anno, azt gondoltam, majd csak kinövi, de nem.
Ha nem ismerné valaki a bácsit: Billentyűs, nem túl fiatal, ellenben a Yes tagjaként és szólóban is száznál több lemeze jelent meg, közben játszott David Bowie-tól Ozzyn át Elton Johnig megint csak több száz nagy névvel. Szóval ikon, monumentum, élő történelem, na.
Kövezzetek meg, de nekem tetszik mindkét Linkin Park lemez. Pedig a metalon belül csúnyán popzene, tudom, meg ciki is, meg minden, de ha már popzene, akkor inkább legyen ez, mint a vonagló playback-huszárok meg Kozsó, nem? A srácok a két sorlemez és a remix-album után már össze tudtak hozni egy közel egy órás műsort, és máris úgy gondolták (ők vagy...
Az a típus vagyok, aki még mindig hisz a csodákban. És a Dream Theater maga volt a Csoda, mikor megismertem, még az első lemezük idején. Hát még a legendás Images & Words album megjelenése után...
Bár senkinek sem biznisze, mégis elárulom: fülbojtig szerelmes vagyok. Bezony. Ritkásan ugyan, de előfordul, hogy egy-egy szép könyv, film, muzsika kapcsán oly szerelemre gyúlok, hogy tartósan csak tűzoltói kísérettel, illetve kézi poroltó készülékkel felszerelkezve ajánlatos hozzám közeledni.
Sokan, sok helyen, sokszor "leírták" már a Machine Headet, vagy elfogadták ugyan az utóbbi években kiadott lemezeiket, de szívből szeretni már nem tudták őket. Netán az első két lemez miatt görcsösen szeretni akarta a későbbieket is. Ebbe a csoportban tartozom én is, jelentősen túlértékeltem az utóbbi korongjaikat. Nem hittem volna, hogy még egysze...
A címet megváltoztatták (az előzetes hírek szerint ez lett volna a válogatás címe: The Best Of Pantera: Far Beyond The Great Southern Cowboys' Vulgar Hits), egy kicsit a tartalmat is (nincs rajta a Kiss feldolgozás pl.), a 12 klipet rejtő DVD melléklet maradt, ami azt hiszem a lényeg ezen az anyagon.
Két CD és egy EP után jelentette meg jelen lemezét ez a 10 éves svéd banda. A bio alapján progresszív csapatként indultak, de ez a - kissé már elcsépelt - jelző annyira már nem illik a csapatra. Azt mindenképpen azonnal leszűrheti az első hangok alapján is bárki, hogy svédek a fiúk, egész egyszerűen az összképen hallatszik valahogy.
Ez is májusi megjelenés, de jó lesz hallgatni még novemberben is, főleg a zene hangulata miatt, mely nem kevéssé szomorkás, érzelmes, sírós. A fura intro után ahogy elkezdődött az első dal, sejtettem, hogy ezt szeretni fogom. Mert ebbe szorultak érzelmek, ellentétben a Rain Painttel.
A germán mágusok teljes elánnal indítanak legújabb albumokon, mely igen impozáns külsővel rendelkezik. Van itten kérem bárányszelíd farkas, óriáskélgyó, vámpírfogú szörnyeteg, valamint trónján ücsörgő, félszemű, ősz apó - feltehetően a bölcs Odin maga.
A Földanya a holland csapat harmadik albuma, de tulajdonképpen a második. Ugyanis anno, még a '97-es debütáló anyag, az Enter után rögzítették ezt a lemezt, de a terjesztés még messze volt a tökéletestől. Épp ezért határozták el, hogy a Gun Records jóvoltából újra megjelentetik, egy új digipack borítóba csomagolva és négy bónuszdallal felturbózva.
Portugál csapatról van szó, és bár tele van gitárral a lemez, mégsem nevezném metalnak, ugyanis a hathúros hangszer akusztikus változatáról van itt szó. Amolyan neoklasszikus zene ez, sok nejlonhúros gitárral, hegedűvel, és egy megkapóan bársonyos hangú énekesnővel.
Hétszámos EP-t adott ki a Vader szeptemberben, igazából az indokot nem tudom, talán csak időkitöltő a következő teljes lemez előtt, túl sok ötletük volt, és nem akarták veszni hagyni, vagy a kiadó akart mindenáron egy plusz kiadványt, a fene tudja.
Prophet nem nyughatott és elküldte a csapat 2000-res lemezét is (és nagyon kedves volt, mert lemásolta egy házi vegyesfelvágott koncert dvd-jüket is, amit sajna a dvd-rom nem akar lejátszani, vagyis elkezdi, de akadozik folyton és lefagy, így meg nézhetetlen, bár az így is feltűnt, hogy a másik kritikában írt teátrális elemek mintha hiányoznának a ...
A Staindről két dolog jut eszembe első benyomásként. Az egyik az, hogy olvastam róluk valahol, miszerint a Limp Bizgentyűs Fred Durst újabb bandát fedezett fel. Na, egy újabb baseball-satyis brigád biztos, gondoltam magamban. Aztán meg láttam egy klipet valahol, egy nagyon szép lírai dalt, amit egy totál nem roxtár külsejű, kis köpcös, kopasz gitár...
Úgy látszik, ma a rossz hangzású demók napja van, ez már a harmadik anyag - bár ez nem demó, hanem EP -, ami csörög, klattyog, stb., szokásos vacak mp3-as audióvá tétele, nem értem én ezt, se a másolt borítón, se az írott cd-n, se az infólapon nincs rajta, hol vették fel, szóval bármi lehetséges. Pedig még így is lehet hallani, hogy nem szólna ez r...
A zenekari infók után a borítóra pillantva elgondolkoztam, mi a fenét keres Gwen Stefani, a No Doubt énekesnője Szolnokon? Bizony, Magda Nikolett kinézetre erősen hasonlít a fent említett hölgyhöz, és mikor az első, Ébredj című szerzemény beindul, a dal, de még az énekstílus is a híres ska-pop csapatot idézik.
Kicsit sem meglepő címet adtak ötödik lemezüknek a brutális death elkötelezett hívei. Ha valaki nem tudná, a Deicide üdvöskéje, Glen Benton itt is hörög mostanában, bár nem a kezdetek óta, hiszen a csapat 1989 óta létezik, ilyen-olyan felállásokban. Benton doki 2001 óta mondogatja itt, hogy hörr-hörr. Összetéveszthetetlenül. Utolsó lemezük '99-es, ...
Szeretem az Enchant zenéjét. Ők voltak számomra mindig az a határvonal, ami a matekos új progresszív bandák (Dream Theater) és a régi nagyok (IQ, Marillion) között megtalálta a tökéletes egyensúlyt, egyszerre tudtak agyasak és dalközpontúak is lenni.
A William zenekar egy darab emberkét takar, névszerint Will Goodyeart, egy észak-karolinai srácot, aki két rövid és megjegyezhető zenekar (Between The Buried And Me, Prayer For Cleansing) után saját magát avanzsálta zenekarrá. Gitározik, bőgőzik, dobol és énekel is a lemezen, mely alapvetően rockzene, jobb meghatározást elég nehéz keresni.
Nagy fába vágta virtuális fejszéjét Kovács Ákos, mikor kitervelte, hogy akusztikus jellegű koncertlemezzel állít emléket annak a tíz évnek, amely alatt magyar Dave Gahanből elektronikus pop-rock ikonná vált. Most úgy kellett ugyanis profi munkát kiadnia a keze alól, hogy nem használhatta korlátlanul elektromos kütyü-hadseregét és a modern stúdiótec...
Isten marketing-szöveget találtam ki erre a zenére: lightos dark zene. És tényleg. A nyitó dal úgy szól, mintha egy Entwine/HIM jellegű zenét kicsit felgyorsítanának, rápakolnának egy nyávogósabb énekest és tessék fogyasztani. Lehet rá feketében, vámpírleánynak öltözve diszkót táncolni.
Aki egy kicsit is ismeri a Scorpions '70-es évekbeli munkásságát, annak nem szükséges Uli Rothról sokat magyarázni. A nagy példakép, Hendrix stílusát továbbformáló szólógitáros a hannoveri csapatba is új színt vitt sajátos, kissé bizarr és misztikus hangzásával és szövegvilágától, mely többé-kevésbé mindig eltért attól, mit Schenker és Meine párosa...
Már megint koncertlemez - mármint megint koncertlemezről írok ma - és ismét tartalmazza a cím a live szócskát. Miért nem lep ez meg? A Dissection legendás név, legalábbis bizonyos körökben, más körökben azt sem tudják, hogy eszik vagy isszák őket.
Csupa jót lehetett olvasni erről a '98-ban alakult zenekarról mindenhol, ez már több, mint gyanús. Nem hiszem én ezt el, ide a bizonyítékot. Azt meg éppen most hallgatom. Hangulatos intro után a stílushoz illő hörgő-károgással kísérve szólal meg az Ima című dal, tipikus pogány black metal, melybe nem csak gyors reszelést, hanem lassabb, fogós része...
Hangulatos borító, kellemes riffelés, olyan svédes, meg olyan old school thrashes, testamentes. Amerikai a csapat, floridai. Úgy látszik egyre több tengerentúli zenekar jön rá, hogy létezik egy olyan földrész, hogy Európa és ott világszínvonalú zenekarok fejlődtek ki szépen az utóbbi jó pár évben.
Facebook
Twitter