US power, kult metal, hozzáállás-zene (ismét csak egy lopott kifejezés, ezúttal egy cimborától. Hail Gergő!). Ez alapján mindenki eldöntheti, érdekli-e ezen cikk tárgya. Amennyiben igen, úgy minden bizonnyal hallott már James Riveráról, netán ismeri is bizonyos ténykedéseit.

Két hónapos angliai tartózkodásom alatt ért utol tavasszal kiváló cimborám lelkes sms-e, miszerint az új TNT lemez gyilkos és back to the roots. Nyilván nem kell külön ecsetelnem, hogy hazaértemkor rögtön kölcsönkértem a lemezt (amely ezáltal "promóciós példánynak" is tekinthető), hiszen nagyon betalált nálam a banda, mikor pár éve először hallotta...

Ez az anyag nem rossz, hisz nincs különösebb gyengéje. Hallhatunk dinamikus gitárokat, király melódiák egész halmait, csembalósan csengedező billentyűket, s mindehhez erőteljes, karcos énekhang társul. Kell-e egyéb az egyszeri rajongónak? Persze a Thunderstone sem váltja meg a világot - de jobbítja ezzel a profi, kellemes albummal, és ez szerintem ...

Noha úgy tűnik, a Strato kényszerűségből rövidebb-hosszabb ideig parkolópályára áll, a rajongóknak azért nem kell teljesen "Timo-mentesen" maradniuk, hisz a szétforgácsolódott csapat hangja előállt második szólóalbumával. Elkészítéséhez részben a korábbi stáb gereblyélődött össze, de észak népének bazseváló sava-borsa mellett itt penget a szimfonis...

Ha létezik egykori élő legenda, aki az évek során teljes erőbedobással dolgozott azon, hogy csörgősipkás bohócot csináljon magából, az Glenn "Rocky" Danzig (szorosan Ozzy nyomában, bár neki azért jól áll ez a szerep, na). Most nem elsősorban zenei munkásságára gondolok - bár tény, hogy az igencsak bizarr pálfordulásnak tekinthető Blackacidevil leme...

Brit ötök tömörültek össze, hogy alkossanak, majd megosszák velünk az eredményt. A lóhajú fiatalokból álló csapat első albuma még afféle félig kész formában érkezett, másolt koronggal, különálló borítóképpel (amely egyébként egészen pöpec). Az album nem kevesebb, mint egy tucat nótát foglal magába - persze intróstul.

Daniel Gildenlöw nem nyughat. Egyébként is az a folyamatos örökmozgó típus, jár a keze, a lába, az agya, mindig megy, szervez, kitalál, alkot. Eddig is zseniális albumokat alkotott a Pain of Salvation legénységével együtt, de musicalekben játszott, rockoperát írt, közben borítókat tervezett, zenészeket oktatott, néha-néha elugrott a Flower Kings-sz...

Svédországból repült idáig ez a korong, és bár a svédektől mindenki death, prog vagy neoklasszik hard rock dolgokat várna, ez itt stonerbe oltott rock'n'roll, női énekkel. A zenéhez nem is tudok semmit hozzáfűzni, se pro, se kontra, amolyan vidámkodós stoner bulizene, kábé annyira érdektelen és lapos, mint újdonsült sógorom.

Az enyhén szólva gusztustalan borító után ítélve valami death bandára tippeltem volna, de a Roadrunner azért tartózkodik ettől a stílustól egy ideje, gondoltam, akkor biztos metalcore. Az igazság valahol a kettő között van, vagyis metalcore helyett beúszott némi svédes hangulat (egyébként dánok), és a zene egészen addig tetszett is, amíg meg nem sz...

Úgy vélem, Mr. Caffery érdemeit felesleges ecsetelnem bárkinek is, aki tisztában van a Savatage munkásságával. E derék gityósember valamiért úgy érezte, most jött el az ideje annak, hogy több mellékvágányt, projektet a háta mögött tudva, végre egy saját nevével fémjelzett albumot is megjelentessen.

Arjen Anthony Lucassen élőben egy jókedvű, laza figura, anno jót beszélgettünk Hollandiában, ahol hórihorgas, szikár alakja az elfogyasztott alkohol következtében kissé ingadozva magaslott a pórnép feje fölé. Első ránézésre egy kialvatlan hobónak lehetett volna nézni. Pedig a tarka, szétszórt külső egy zsenit takar, aki már jó ideje a zenei minőség...

Split cd és nem hardcore. A Cult Of Catharsis norvég csapat, vagyis csak volt, mert már feloszlottak. Jól is tették. Ugyan majdnem megjelent egy lemezük, de a kiadó becsődölt, így nem lett belőle semmi. Az Aftermath ennek az anyagnak egy részét (5 dalt) rakott fel ide. A csapat tagjai amúgy még zenélnek olyan formációkban, mint az Aeternus, Hellhei...

Ha ez a Chroma Key lemez lenne az első, amit a project tulajdonképpeni egyetlen tagjától, Kevin Moore-tól hallasz, soha az életben nem találnád ki, hogy ez a fickó annak idején a Dream Theater villámkezű billentyűvirtuózaként lett ismertté a világ számára.