Brit ötök tömörültek össze, hogy alkossanak, majd megosszák velünk az eredményt. A lóhajú fiatalokból álló csapat első albuma még afféle félig kész formában érkezett, másolt koronggal, különálló borítóképpel (amely egyébként egészen pöpec). Az album nem kevesebb, mint egy tucat nótát foglal magába - persze intróstul.
Daniel Gildenlöw nem nyughat. Egyébként is az a folyamatos örökmozgó típus, jár a keze, a lába, az agya, mindig megy, szervez, kitalál, alkot. Eddig is zseniális albumokat alkotott a Pain of Salvation legénységével együtt, de musicalekben játszott, rockoperát írt, közben borítókat tervezett, zenészeket oktatott, néha-néha elugrott a Flower Kings-sz...
Svédországból repült idáig ez a korong, és bár a svédektől mindenki death, prog vagy neoklasszik hard rock dolgokat várna, ez itt stonerbe oltott rock'n'roll, női énekkel. A zenéhez nem is tudok semmit hozzáfűzni, se pro, se kontra, amolyan vidámkodós stoner bulizene, kábé annyira érdektelen és lapos, mint újdonsült sógorom.
Az enyhén szólva gusztustalan borító után ítélve valami death bandára tippeltem volna, de a Roadrunner azért tartózkodik ettől a stílustól egy ideje, gondoltam, akkor biztos metalcore. Az igazság valahol a kettő között van, vagyis metalcore helyett beúszott némi svédes hangulat (egyébként dánok), és a zene egészen addig tetszett is, amíg meg nem sz...
Úgy vélem, Mr. Caffery érdemeit felesleges ecsetelnem bárkinek is, aki tisztában van a Savatage munkásságával. E derék gityósember valamiért úgy érezte, most jött el az ideje annak, hogy több mellékvágányt, projektet a háta mögött tudva, végre egy saját nevével fémjelzett albumot is megjelentessen.
Arjen Anthony Lucassen élőben egy jókedvű, laza figura, anno jót beszélgettünk Hollandiában, ahol hórihorgas, szikár alakja az elfogyasztott alkohol következtében kissé ingadozva magaslott a pórnép feje fölé. Első ránézésre egy kialvatlan hobónak lehetett volna nézni. Pedig a tarka, szétszórt külső egy zsenit takar, aki már jó ideje a zenei minőség...
Split cd és nem hardcore. A Cult Of Catharsis norvég csapat, vagyis csak volt, mert már feloszlottak. Jól is tették. Ugyan majdnem megjelent egy lemezük, de a kiadó becsődölt, így nem lett belőle semmi. Az Aftermath ennek az anyagnak egy részét (5 dalt) rakott fel ide. A csapat tagjai amúgy még zenélnek olyan formációkban, mint az Aeternus, Hellhei...
Ha ez a Chroma Key lemez lenne az első, amit a project tulajdonképpeni egyetlen tagjától, Kevin Moore-tól hallasz, soha az életben nem találnád ki, hogy ez a fickó annak idején a Dream Theater villámkezű billentyűvirtuózaként lett ismertté a világ számára.
Ez a nem semmi. Végre nagy metalkiadónál egy hazai zenekar. Ráadásul az egyik legnagyobb nevűnél. Akár szereti valaki az Ektomorfot, akár nem, azért ez az esemény nagy dolog, akárhogy is nézzük. A srácok most pusztítani akarnak, egyre dühösebben, szövegben és zenében egyaránt.
Svéd csapat, akik tipikus 80-as évekbeli, amerikai dallamos hardcore-t játszanak, enyhén punkos ízekkel. Energikusak, gyorsak, agresszívek, kiabálósak, elég klasszikusan ronda rokkendrollos gitárhangzással.
A Killswitch Engage annak idején sokakat meglepett, engem is. Valaki ajánlotta még akkor, mikor épphogy a Roadrunnerhez kerültek, hogy feltétlen ismerjem meg a zenéjüket, kerestem is néhány dalt, tetszett is, de aztán persze, hogy a lemez, az Alive or Just Breathing hallatán bólogattam vigyorogva.
Aki nem ismeri a California Guitar Trio munkásságát, egy gyors összefoglaló. Bár a név ezt sejteti, mégsem kaliforniaiak alkotják a csapatot, Bert Lams ugyanis belga, Hideyo Moriya japán, csupán Paul Richards amerikai.
Ó, remek, ismét kondásnak érezhetem magam bő fél óra erejéig. A cd mellé nem érkezett infó, csupán a borító kihajthatós része, ahol némi mörcsöndájzing mellett a köszönetlistát böngészhetném - ha olvasható lenne a betűtípus -, illetve némi mini képanyagot nézdegélhetek középkori kínzásokról. Az ilyen képeket mindig bírtam, viccesek voltak akkoriban...
Kifejezetten "imádom" a fos hangzású cd-ket, főleg, az olyanokat, ahol 64 percben 39 (!!!) darab "izé" található. Daloknak nem nevezném őket, trackeknek talán, a leghosszabb zajongás 19:27 mp hosszú (döbbenetes!!!), a legrövidebb 0:21 másodpercig tart.
Hosszú nevű gitárosunk, s nem akármilyen összetételű csapata a The Ballads II. óta eltelt öt évben is szorgalmasan gyártotta az új albumokat, s azokkal együtt jó pár lassú számot is, melyekből lassan de biztosan összegyűlt annyi, hogy egy újabb lassú-válogatás megteljen.
Akadnak csapatok, akik művészi tökélyre fejlesztik az igénytelenséget. Ez elsősorban a borítójukon nyilvánul meg - ám megfigyelhető, hogy a külső puritánság (=csúfság) nem ritkán azt is jelzi, mit találunk bévül, zenei téren...
Egy szál pőre írott cd és egy rövid infólap, ennyi áll rendelkezésemre, hogy megismerkedjek az Astriaal zenéjével. A zenekarnévből és lemezcímből ránézésre black metalra tippeltem és tényleg. Saját bevallásuk szerint újító black metal ez, ami azért túlzás, de nem az a tipikus régifajta süvítés szól a cd-ről, az is igaz.
Nem mondom, hogy túl sokat hallottam volna a The Great Deceiverről, pedig neves hörgős a tagja, aki nem más, mint Tomas Lindberg az At The Gates méltán elhíresült egykori vokalistája. Az ATG megszűnése után keltette életre a csapatot Tompa és furcsa, hogy zeneileg teljesen más világot követ.
Dicséretes, ha valaki 2004-ben is próbálja életben tartani azt a klasszikus power metal vonalat amit anno a korai Queensryche képviselt (mikor még ők is inkább power voltak mint prog vagy művészi). Az érdem Jesper M. Jensen gitáros / billentyűsé, aki fiatalkori metalkodásai után a 90-es években egy rap bandában próbált érvényesülni, de az új évezre...
Igen, az itt balra a borító, nem egy dekóder kapcsolási rajza. Nyugodjatok meg, nagyobb változatban is rusnya. A zene amolyan indie/emo rock - ez eddig még nem annyira különleges -, ami viszont érdekesebbé teheti a dolgot az, hogy tulajdonképpen ismertebb arcok is zenélnek itt; a Misery Loves Company Patrick Wirénje (ének) és Uffe Cederlund (gitár)...
Nulla infót sikerült összevadászni a fenti zenekarról, annyit sejtek - a nevek alapján -, hogy szerbek, honlapot nem találtam, a kiadó honlapja sem up-to-date enyhén szólva, angol nyelvű kritikát sem sikerült eddig felfedezni. A promotasakon csupán annyi olvasható, hogy 2000-2002 között vették fel a cd-t, szóval nem túl friss az anyag. Gondolom éve...
A messzi Chiléből érkezett a Risestar Promotion csomagja, a benne rejtező három cd közül az egyik a számomra ismeretlen Aesthesia új albuma - na nem mintha a másik kettő név sokat mondott volna. Elképzelni nem tudtam, hogy milyen zenét rejthet a korong, nem éppen ilyen old school rockzenére tippeltem, mint amit játszik a zenekar.
A választóvíz. Legalábbis azoknak, akinek eddig nem jött be esetleg a zenekar - azért vannak ilyenek, bőven. A második lemezük ugye kicsit durvább lett, mint gondolta volna a világ, így utólag, ha az első kettő közül kell választanom, akkor még mindig az első lemezre voksolok, az überkedvencem a mai napig. Aztán most itt a harmadik korong, és tátom...
Kezd igazán jól futni a Static-X szekere, amit mi sem példáz jobban, hogy a nemrég megjelent stúdiólemez után most válogatáslemezt dobott a piacra a kiadó. Mondjuk a fene tudja, hogy ez kinek az ötlete volt eredetileg, a zenekaré, vagy a marketingeseké (felteszem, ez utóbbiaké inkább), de kivételesen ezt most jól tették, hogy kiadták.
Már a borítóval levett a lábamról az új lemez. Kékeslilás árnyalatok, három klasszikus alien-alak, mögöttük egy UFO, kell ennél több? Hangulatos, meg kell hagyni. A zene nemkülönben. Mármint levett a lábamról. És hangulatos is. Dallamos kezdés, Peter hangja eltorzítva, majd gyors Hypo-s témák, a régebbi időket idézve. Klasszikus tika-tika, fogósan....
Sokan egy lyukas garast nem adtak volna azért még két éve, hogy a Fear Factory újra életre kel, ráadásul úgy, hogy újra egy igen jó lemezt lesznek képesek készíteni. Bevallom, én sem adtam volna értük feleannyit sem.
Örök 10-es listámon igen előkelő helyen szerepel a W.A.S.P. Crimson Idol lemeze, Blackie Lawless (mi lehet vajon a fiú igazi neve?) első, saját maga által rockoperának hívott, komoly mondanivalójú konceptalbuma.
Facebook
Twitter