Shock!

május 16.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Rebel Meets Rebel: Rebel Meets Rebel

Most, hogy másfél év után Vinnie Paul lassan felocsúdik a testvére meggyilkolása miatti első sokkból, rendezgetni kezdte szegény Dimebag Darrell hagyatékát, és egy DVD mellett a Rebel Meets Rebel lett az első kiadvány, mellyel emléket állít minden idők egyik legnagyobb metal gitárvirtuózának.

megjelenés:
2006
kiadó:
Big Vin Records
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 10 Szavazat )

A projectről évek óta lehetett tudni, a Pantera hangszeresei valamikor a zenekar utolsó éveiben kezdtek el jammelgetni a country veterán David Allan Coe-val, született is egy csomó felvétel, aztán - mint annyi minden másnak - ennek a kísérletnek is véget vetett az a bizonyos tragikus ohiói koncert.

Most itt a 12 Rebel Meets Rebel dal, és kizárólag olyan jelzők jutnak róluk eszembe, mint "magával ragadó", "örömzene", "kuriózum" és hasonló elmésségek. Metal, country és southern rock tökéletes elegye ez itt, olyan zene, aminek hallatán legszívesebben azonnal kinyitnál egy sört, hogy aztán gyors egymásutánban küldd is utána a többit. Az Abbott tesókról és Rexről sosem volt titok, hogy nagy party vadállatok, David Allan Coe-ban pedig nyilvánvalóan méltó társukra találtak - ettől a lemeztől garantáltan senkinek sem lesz rossz kedve, legfeljebb az visz némi keserűséget a dologba, hogy posztumusz kiadványról van szó.

Dime, Rex és Vinnie Paul játéka persze külön-külön és együtt is összetéveszthetetlen, így a Pantera párhuzam helyből adja magát a legtöbb helyen, de nem a texasi legenda borult, ultrasúlyos korszakát idézően: inkább a Reinventing The Steel kevésbé szigorú, életigenlő, jammelősebb hangulata a meghatározó itt, a zene azonban ezt beleszámítva is dallamosabb, rockosabb, könnyedebb. Coe-t korábban soha életemben nem hallottam énekelni - ezzel aligha vagyok egyedül a világ ezen fertályán - , eleinte kicsit szokni is kell azt a cseppet kántálós stílust, ahogy előadja magát, de összességében nagyon passzol a zenéhez.

A lemez mindössze 40 perces, tehát nem hosszú, de amennyire lehet, változatos. Vannak szigorúbb, vastag gitárokkal, itt-ott kétlábdobbal zúzó témák - Nothing To Lose, Get Outta My Life, Time, No Compromise - , az ezekben szereplő riffek egy részéből feltételezhetően Pantera dalok születtek volna, ha nem romlik meg végérvényesen a kapcsolat Vinnie-ék és Phil Anselmo között, de szép számmal akadnak olyanok is, amik egészen biztosan nem fértek volna fel a Reinventing The Steel most már sajnos soha meg nem jelenő utódjára. A címadó dalban például hegedű és zongora színesíti Dime zakatolós témáit: egyszerre country és vastag metal zene, amit hallunk, és tényleg az újdonság erejével hat ebben a formában.

Máshol simán csak rockos az alaphangulat még az összetéveszthetetlen bivaly gitárhegyek ellenére is: a Cowboys Do More Dope-ban vagy a Cherokee Cry-ban a country mellett felvillannak Dime-ék alapvető hatásai is a Van Halentől Pat Traversig. Itt-ott hallhatunk persze nyugodtabb részeket is amolyan poros országúti ízzel, de mivel ez egy alapvetően nagypofájú, harsány és udvariatlan lemez, nem ez a meghatározó, hosszabb pihenőt csak a záró, felettébb hangulatos NYC Streets-ben engednek.

Simán elkezdhetnék giccsáriákat zengedezni Dimebag páratlan gitárjátékáról, de nem látom értelmét: mindenki tudja, kit veszített el 2004 decemberében örökre a rockvilág, ez a lemez pedig ugyanúgy igazolja a piros szakállú tréfamester hírnevét, mint bármi, amin eddig ott állt a neve. Legyen szó akár koponyaszaggató, vicsorgós riffekről, akusztikus játszogatásról vagy lélegzetelállító szólóról, minden egyes hang a helyén van most is. Ami a szövegeket illeti, nagyon okos kultúremberek lehetőleg messzire kerüljék el az albumot, lévén ezek leginkább nőkről és hajnalig tartó tivornyázásokról szólnak, de hát az a hülye, aki egy rocklemeztől nagy gondolatokat vár őszinteség és nyersesség helyett.

Nem garantálom, hogy minden Pantera rajongónak bejön majd a Rebel Meets Rebel - elvégre alapból én magam sem vagyok egy nagy countryzabáló - , de közülük is mindenki tartozik annyival Dime-nak, hogy legalább egy esélyt ad neki, a maga nemében ugyanis egy száz százalékos anyagról beszélhetünk, aminek hallgatása különösen így nyáron jelent perverz élvezetet. Remélem, akad még egy-két hasonló kuriózum Vinnie Paul polcán.

 

Hozzászólások 

 
+3 #1 Ric$ 2014-12-11 13:09
Csak ismételni tudnám magam!
Hibátlan lemez, hibátlan írás! A borítóból meg tetkó lesz! :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2007. január 12.