Lehet, hogy az én zenei műveltségem hiányos, téves elképzeléseim vannak, de ha a viking metal címke szóba kerül, nekem egy zenekar jut mindig eszembe: méghozzá a svéd illetőségű Amon Amarth. Náluk nem csak a zene és a szöveg idézi az ősi viking hagyományokat, hanem elég egy koncertjükre elmenni és vetni rájuk egy pillantást, mindjárt meggyőződhetün...

A Velvetcut nevű formációról azt lehet tudni, hogy Finnországban működik és nagyjából az ezredforduló táján jött létre. A négy srác dallamos, nem túl szilaj, inkább rockba hajló muzsikát játszik, amelyet ők előszeretettel neveznek atmoszférikusnak. Nos, végül is elmondható, hogy minden zenének van egy bizonyos légköre...

Elvégeztem egy kis házi statisztikát, amelyből kiderült, hogy Finnországban egy fő civil lakosságra 43,27 századnyi zenész ember jut. (Aki nem hiszi, számoljon utánam.) A Twilight Guardians ötöse a jobbára tempós, dallamos, klasszikus power metal elkötelezettje.

A Dreamaker esetében az történt, hogy először a friss albumuk került a karmaim közé, mígnem a debütáló anyaguk jóval később – azaz most. Ezáltal végre megtudhatom, miként indított a csapat, miféle elképzelések előzték meg az Enclosed albumot, amely (általam) igencsak nehezen beskatulyázható lemezként látott napvilágot tavaly.

Mindig izgalmas dolognak tartottam, ha egy jól működő, sikeres zenekarból valaki(k) még úgy érzik, több van bennük, és másik (szintén működő) zenekart hoznak össze, ami merőben más, mint az anyacsapat. Ilyen például az Engine (bár azzal már lehet vitatkozni ők mennyire működnek, jobbára sajnos egyáltalán nem).

A meglehetősen ócska, death metalt sejtető borítóba csomagolt, még tavalyi megjelenésű Kragens lemez az idei év legnagyobb meglepetése, melyet ismeretlen banda okozott számomra. A jobb híján power metalként aposztrofálható muzsika ugyanis egyszerre sötét, agresszív, fifikás ám ugyanakkor kellően változatos, fogós és dallamos is. Egyszóval profi, ki...

Régivágású death/thrash zenét játszik az Unleashed, akik új lemezükön sem váltak meg a jól bevált tikatikáktól és dallamos gitártémáktól. Meg szólóktól. Valahogy nehéz az olyan lemezeket beazonosítani, neadjisten megjegyezni, amelyek pőre kartontokban érkeznek, dalcímekkel, ámde borítóval nem.

Tony Macalpine a 80-as évek gitárhős-termésének egyik méltatlanul elfeledett (vagy legalábbis alulértékelt, és ma már szinte csak a szakma által ismert) tagja. Pedig az 1986-ban, az Edge Of Insanity lemezzel debütáló gitárvirtuóz korszak egyik zsenije az azóta is sztárnak számító Satriani vagy Vai mellett (nem is beszélve arról, hogy Tony mostanáb...

Amikor a beleszarós sunshine rock egyik alapbandája kihozta a Rip The Covers Off lemezt, sokan szétmaszatolták a gatyájukat, mivel a feldolgozáslemezeket általában az adott banda hörgő dinoszauruszként történő kivérzése szokta követni. Hála az égnek, Phil Lewisék képesek voltak összekapni magukat, ráadásul még paródiát sem csináltak magukból mint p...

Tulajdonképpen szóról szóra bekopipésztelhetném ide tavaly novemberi cikkemet, amelyben a billentyűcsászár Richard Andersson retrospektív válogatáslemezéről írtam néhány sort. Ugyanis mint már akkor is megjegyeztem, a Time Requiem énekese időközben az a Göran Edman lett (a görög nacionalizmus jegyében a Firewindhez átigazolt Apollo helyén), aki újr...

Három szám, alig több, mint huszonhat percben... mielőtt még valaki doom szerzeményekre asszociálna, leszögezem: ez inkább egy műfajhatárokat tágító album. A 2001-ben alakult francia trió elég sajátságos, sötét hangulatú zenével taglóz le bennünket, amely határozottan a black metalban gyökerezik.

Maroknyi kivételtől eltekintve borzasztóan utálom a vicceskedő csapatokat. Ennek egyik oka az, hogy általában a hihetetlen igénytelen, gagyi produkciót próbálják meg a mókásnak szánt körítéssel lenyomni az emberek torkán. Utálatom másik fő oka, hogy ez általában sikerül is, és mindenhonnan azt hallhatom vissza, hogy az adott csapat mennyire zseniál...

Hihetetlen, hogy létezhet 2005-ben egy Kick Axe nevű zenekar, akik ráadásul nem átallanak kiadni egy Rock the World című lemezt! - mondhatnánk, ha nem tudnánk, hogy ez egy 1986-os lemez újrakiadása. A címhez és a banda nevéhez hasonlóan amatőr és idétlen a borító is, viszont a zene közel sem olyan vészes, mint a körítés, inkább amolyan teljesen átl...