Shock!

2004-ben jelent meg az első demója a budapesti Oneheadmannek, akik tovább finomítottak világukon. A matekozás mellett kicsit szárazabb lett a zene – illetve mindez talán annak köszönhető, hogy mindannyian jobban uralják hangszereiket, és most mintha visszafogták volna magukat minden téren, nehogy túltengjenek, az ösztön helyett kiszámíthatóbbá váltak.

Az EP gyenge pontja az ének/vokál (előadásban, tudásban, mindenhogy), és ezt talán nem is kell most részletesen kiveséznem, hiszen azóta Sipos Áron helyére az Isten Háta Mögöttből Pálinkás Tamás érkezett, aki bizonyára színt fog vinni (nem csak színpadi jelenlétével) a zenébe.

Egy átlagos EP-től eltérően jelen korong bő 38 perces, ami szinte már nagylemezként funkcionálhatna (ilyen tömény, matekos zene esetében elegendő is lenne ez a hossz), de a srácok okosan csak EP-ként hozták ki saját kiadásban, mivel új dal csupán 5 került a cd-re, utána jön egy átvezetés, majd két dal a demóról. A felvétel hangminőségére nem lehet panaszkodni, pedig nem sokszázezres költségből hozták össze.

A dalok nem csak az eszement komplexitásról szólnak, teret engedtek az elszállósabb, pihentetőbb részeknek, melyek egyelőre csupán finomsággal bírnak, igazi szépséggel még nem. Talán néhány helyen nem ártana néhány fogósabb rész (tudom, tudom, ez a vesszőparipám), itt nem is arra gondoltam, hogy csupaszítsák le a zenét kettőnégyre, bőségesen lehet emlékezetes részeket ebben a stílusban is alkotni (ld. Meshuggah, Mastodon és társai). Erre majdnem jó példa az ötödik nóta (Thousand Years), melyből már csak az igazi erő és dinamika hiányzik (van egy érzésem, hogy Palika belépésével ez a probléma megoldódik). A többi dal valahogy átfolyt rajtam, nem találtam elég kapaszkodót hozzájuk, pedig a maguk nemében nem rosszak.

Nehéz dolga lesz a zenekarnak, hogy megszerettesse magát a hazai közönséggel, a túl bonyolult zenekarok sorra elvéreztek, illetve a szöveg angolsága miatt is kevesebben találhatnak fogódzót. Talán az ő generációjuk lesz az, akik újra szélesebb körű hallgatóságot teremtenek ennek a stílusnak, én nem bánnám, ha lenne egy egészséges hazai „komplexmetal" bázis, amelyik hajlandó koncertekre is eljárni.

Több, mint korrekt zenekar, ha ilyen ütemben fejlődnek, pár év múlva meglephetik a közönségüket és a „szakmát" is.