A legegyszerűbben úgy intézhetném el ezt az ismertetőt, ha azt mondanám, hogy olvassátok el, mit írt Szilvi a csapat 2004-es Smashed On Arrival albumáról, és vegyétek úgy, hogy ide ugyanaz értendő. Ebben az esetben azonban joggal tarthatnék attól, hogy a lelkes olvasóközönség megvetése kísér végig földi pályámon, ezért valamivel hosszabb leszek.
John 5 egy egzaltált fejű gitáros srác, aki Marilyn Manson mellől lehet ismerős sokaknak, de feltűnt Paul Stanley valamint Meat Loaf idei lemezén, illetve játszott már David Lee Roth-szal is korábban, most meg Rob Zombieval mocorog. Ez az első szólóanyaga, ami még 2004-ben jött ki és mellesleg kifejezetten élvezhető muzsikát rejt.
Nem nagyon szeretem, ha „lélektelenségről" beszélnek egyik-másik zene kapcsán, de az igazság az, hogy a Masterplan kapcsán valahogy nekem is mindig ez jutott eszembe. Egyszerűen nem bírtam rákattanni a bandára, hiába vagyok óriási Jorn rajongó és hiába a Grapow-Kusch éra Helloween lemezei a kedvenceim a tökfejes csapattól. Óriási zenészek, óriási z...
Jó fél évvel ezelőtt látott napvilágot a Stardrive bemutatkozó anyaga, a Rust. A karcagi trió akkoriban szinte a semmiből jelentkezett bemutatkozó anyagával, melyről hosszú ideig csak a nyitó Burning Wheels-t ismertem. Emlékszem, mikor először hallottam a nótát, rögtön megfogott ez az egyszerű, fogós, végtelenül pozitív, jobb híján stonerként aposz...
Ha másért nem, az Impious azért lehet érdekes, mert a booklet egy kicsit nyomasztó stílusban megfestett, de nem rossz képregényt tartalmaz, amit rögtön el is olvastam jól. A dalszövegeket rejtették emígy a képregény buborékjaiba: ügyes, rákényszerítik ezzel a hallgatókat, hogy böngésszék át rögvest az összeset, mi meg megtudhatjuk, hogy egy koncept...
Irgalmatlanul sokat nem lehet elmondani a Since The Flood új lemezéről azon kívül, mint ami az előző recenzióban le lett írva, a csapat hardcore alapú zenéjével köpködi a világra gondolatait.
Van egy pár olyan zenekar, amit ha meghallok, egyből olyan érzésem van, mintha túllennék fél üveg Bourbon-ön, mondjuk Kentucky-félén, mert attól sokkal hamarabb lesz képszakadásom. Ilyen zene például a Hawg Jaw bármelyik anyaga. Legfrissebb nagylemezük a Don't Trust Nobody első pár taktusa után a szám is zsibbadni kezd.
A Zero Hour zenekart irányító Tipton testvérek (Jasun gitáros és Troy basszer) valószínűleg Jeff Waters babérjaira kívánnak törni. Jó úton is haladnak efelé, ugyanis új lemezükön megint új az énekes. Ezzel már a harmadikat fogyasztják, ami 4 lemez alatt nem kis teljesítmény. A hallgató persze ezzel is csak jól jár, hiszen egyrészt megismerhet tehet...
Ebben az egész firkászkodásban, amit művelünk itten, szerintem az a legjobb, amikor egy-egy olyan banda albumánál döbbensz rá, hogy milyen jó kis produkció is ez, amelyik a „még a neve sem mond semmit"-ligában játszik, és amit egyébként nincs az az isten, hogy beszereznél. Mert hát hogyan, meg miért.
Első blikkre műkedvelő thrasherek örömzenélő projectjének tűnt a Dustsucker. Erre utalt már a zenekarnév (khm...Porszívó együttes) is, illetve maga a muzsika, mely bulizós, reszelős, laza R'n'R. Mikor kicsit kutattam a fiúk után, kiderült, hogy már csaknem másfél évtizede nyomatják a dögös rakkenrólt, a zenekart még 1993-ban alapította a gitáros/én...
A Lifeforce kiadótól szokatlan módon egy atmoszférikusabb csapat lemezét ismerhetjük meg, akik ráadásul spanyolföldön éldegélnek. (Nem tévesztendők össze a francia black metal csapattal, a Nehëmah-val.) Az ember máris egzotikus zenét sejt ilyen bevezető után, ami részben így is van, legalábbis ha azt nézzük, hogy az Opeth-, Moonspell-vonala mennyir...
Egylapos, fekete-fehér fénymásolat borítóval, egy minden feliratot nélkülöző blank cd-re égetve érkezett a két csapat split kiadványa. Oké, hogy andergrand meg minden, de srácok, legalább a számcímeket (a Step On It nótáira semmiféle utalás sincs) feltüntethettétek volna valahol, meg hogy mikor, hol, miért, ilyesmiket! Nem volna hátrány, ha extra k...
Immáron több mint tíz esztendeje ténykedik ez a svéd csapat, amelynek muzsikájával most találkoztam első ízben. A Wolf nem tartozik a legtermékenyebb bandák közé, hisz 1995-ös megalakulásuk óta mindössze négy albumot jelentettek meg. A fiúk szent elhatározása az volt, hogy nagybetűs, klasszikus Heavy Metalt játsszanak, ha törik, ha szakad. Zenei kö...
Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki a Chaos Conspiracy elnevezés – mintha kicsit klisés lenne, de mindegy - hallatán valamiféle elborult, jazz metalos témahalmozást vár. Az itáliai fiatalok célja is ilyesmi lehetett bemutatkozó albumuk készítése során, az infólap is afelől kíván meggyőzni minket, hogy a csapat nem ismer zenei határokat. Dicsér...
Nemrég írtam a norvég hajbanda 1987-es bemutatkozó lemezének MTM általi újrakiadásáról. Az anyag nem tetszett tucat mivolta, jellegtelensége és a harmatgyenge énekes miatt – nem meglepő tehát, hogy oda voltam meg vissza az örömtől, amikor megérkezett a második, eredetileg 1989-ben kiadott lemez reissue verziója is.
Kicsit ugyan bugyuta címmel, de megjelent a King's X-es Ty Tabor szólólemeze. Sosem volt titok, hogy Ty óriási Beatles rajongó: a King's X világában is tetten érhető a brit gombafejek munkássága, de érezhető, hogy itt csaponghatott kedvére, illetve annyi Beatlest és John Lennont csempészhetett a nótákba, amennyit csak nem szégyellt, és azt vegyítet...
A germán Mob Rules esetén előállt az a helyzet, amit kifejezetten rühellek. Ez ugyanis a srácok ötödik stúdióalbuma, én azonban egyetlen korábbi munkájukkal sem találkoztam, így – mondhatni – vegytisztán ülök hozzá ehhez az anyaghoz.
Mostanában valahogy több AOR lemez forgott itthon, mint általában szokott. Felfedeztem például a Heartland zenekar két kiváló anyagát, és két igazi klasszikust: a Heart Bad Animals lemezét (bár más munkáik korábban már megtaláltak, ez eddig kimaradt) és a Frontiers albumot a Journeytől.
A német Calibant eddig kétszer volt szerencsém elcsípni élőben, először a Biohazard előtt Pesten, majd egy évvel később a Machine Head / God Forbid kettős nyitóattrakciójaként Linzben. Egyik alkalommal sem tettek rám túl mély benyomást, igazi örökös másod-előzenekarnak tűntek a maguk üvöltözős hardcore/metaljával, és ennek a szerepnek tökéletesen m...
Kompromisszummentes, brutális metalcore hallható a bristoli Burning Skies lemezén, mely idén jelent meg, és a második a Lifeforce istálló számára – volt még egy demo cd-jük is korábban, még saját kiadásban. Sok thrash elemmel vegyített hc hallható a korongon, a vokalista Merv és a gitáros Ben meg az üvöltözést brutális hörgéssel váltogatva hallatjá...
Idén év elején jelent meg a Demiricous bemutatkozó albuma a Metal Blade gondozásában, ami azért nagyjából sejteti, hogy miféle muzsika rejtezik a korongon. Kicsit pontosítva ez old-school thrash, egész közelről pedig egy 100 százalékig eredetiségmentes Slayer-kópia, mégpedig a Reign in Blood érából.
Az Adagio egy neoklasszikus prog project, mely 2001-ben adta ki első lemezét, a Sanctus Ignist. Ez és utódja, az Underworld című korong elsősorban arról nevezetes, hogy az énekesi posztot a Pink Cream 69-dalnok David Readman töltötte be ekkortájt. David aztán a kettes korong után kiszállt, helyét egy ismeretlen figura, Gus Monsato vette át.
Azt hiszem, ezen lemez történetével mindenki tisztában van, ezért csak röviden foglalkoznék vele: A kanadai Voivod fő dalszerzőjénél, Piggynél (polgári nevén Denis D'Amour) vastagbélrákot diagnosztizáltak, ami aztán tragikus gyorsasággal el is vitte a gitárost.
A fenti Kamelot kiadvány nem csupán dupla CD-formátumban látott napvilágot, hanem DVD-ként is, ám ebből az élménycsomagból hozzám kizárólag a hallgatmányos rész jutott el, így az Oslóban rögzített koncert látványáról, történéseiről sajnos nem tudok beszámolni.
Érdekesek ezek a fickók, akik brazil létükre folyvást Németországban ügyködnek és olyan arcokkal cimborálnak, mint Hansi Kürsch és Kai Hansen. Újdonás albumukat is részben itt rögzítették (dobok), majd a többi hangszer, illetve a vokális részek felvétele Brazíliában történt, hogy utána az anyag ismét visszakerüljön Európába, ahol végül Mika Jussila...
Vannak lemezek, amikre eleinte csak vonogatod a válladat, mondván, hogy biznisz esz júzsöl, aztán utána mégsem tudsz szabadulni tőlük. Az As Daylight Dies semmi újat nem tesz hozzá ahhoz, amit már eddig is tudtunk a massachusettsi Killswitch Engage-ről, de egyszerűen nem lehet nem rákattanni, ha az ember szereti a zenekart. Amikor először betettem ...
Ha hiszitek, ha nem, egy Cannibal Corpse lemez megjelenése még nálam is eseményszámba megy, izgatottan vártam most is, vajon vissza tudják-e szerezni képzeletbeli trónjukat vagy folytatják a mélyrepülést, amit az utóbbi években, de főleg az utolsó albumukkal prezentáltak.
Facebook
Twitter