Hihetetlen módon elfeledkeztem erről a lemezről (illetve 2006 vége felé jutottam hozzá csupán), így jól le is csúszott az év végi listámról, de majd utólag belekozmetikázom. A hollandoknak úgyis bérelt helyük van nálam - nagyjából. A Home lemezzel gyakorlatilag folytatják a jó néhány lemez óta bevált formulát (illetve azt, amit a megosztó How To Measure albummal kezdtek, ami érdekes módon számomra az egyik legjobbjuk): lebegős dalok, pszichedelikus hangulatok, minderre Anneke angyali éneke.
Belezős, szögelős, arcbamászó, kíméletlen death metalt rejt az „európai gore mesterek" negyedik albuma, mely tavaly év végén jött ki a francia Listenable Recordsnál. Eleddig elkerültük egymást a belga csapattal, így szűz füllel állhattam neki meghallgatni legújabb remeküket, mely tíz nótán keresztül, uszkve negyven percben aprítja le az embert, min...
A Sanctuera is az „elfekvő készletemben" heverészett, amit igyekszem apasztani szép lassan, bár azért hozzáteszem, nem 2005 óta porosodik a dobozomban. Nézzük, mit tudnak. Érdekes módon levelükben a Nevermore-t és a Dream Theatert jelölik meg hatásként, ám ez az a két zenekar, amelyet egyáltalán nem lehet felfedezni náluk – és ezt most tényként íro...
Szeretem a régi prog bandákat (Yes, ELP, Gentle Giant, Jethro Tull stb.), de pont a korai Genesis maradt ki a szórásból, talán a banda későbbi korszakának kommerszebb zenéje miatt, amely jobban a nagyközönség szeme előtt volt/van és amely nekem egyáltalán nem tetszik.
Hiába várják a rajongók térdelőrajtban az új Testament opuszt, a csapat a The Gathering óta csak válogatásokat, koncertlemezeket ad ki, pedig Chuck Billy évek óta újra bivalyerős, ráadásul folyamatosan koncerteznek. Tartok tőle, kiadói fogás ez, a háttérben tán csupán annyi van, hogy x számú lemezre szerződtek ide, ám át akarnak menni az új anyagga...
Lemezeket megszégyenítő körítéssel adták ki Saint Petrolék első, bemutatkozó felvételüket (igényes nyomdai borító, gyári cd). A csapat tagjai nem ismeretlenek a hazai undergroundot ismerők számára, Bende Imre gitáros az Insane-ből lehet ismert, Kovács Krisztiánt eddig énekesként lehetett látni a színpadokon, a Fish! zenekarban, ám itt inkább gitáro...
Száz százalékig retro anyag a svéd Bullet bemutatkozó lemeze, a Black Lodge kiadó gondozásában még 2006-ban megjelent Heading for the Top, amit mindössze egyetlen mini cd, a Speeding in the Night előzött meg, még 2003-ban. A borítón marcona kinézetű bőrdzsekis, motoros arcok virítanak méretes Ray Ben napszemüvegben, a háttérben meg olajoshordókból ...
Végre, végre, végre! A rengeteg tikkasztóbbnál-tikkasztóbb demó után újra valami (bár ez EP), amiért igazán szívből lehet lelkesedni. Miért? Egyszerű: mert jó. A csapat 2006 májusában alakult és szeptemberben máris egy EP-t vettek fel, ami roppant gyors tempónak tűnhet, ám a srácok a budapesti Zeneművészeti Főiskolán koptatják a padokat, ez viszont...
Nehezen emészthető rétegzenéje ellenére viszonylag nagy számból álló hazai tábort tudhat maga mögött a Watch My Dying, akik 2006-ban zúdították ránk legújabb agyszüleményeiket. Bevallom, az előző cd-vel, Klausztrofóniával, sem akkor, sem azóta nem tudtam megbarátkozni.
Zongorás bevezetővel indul az amerikai Bloodlined Calligraphy tavalyi anyaga, mely második teljes nagylemezük a sorban. Az 5/14/06 címre keresztelt zongorás intro bizonyos James Thomas Carternek (ez halálának dátuma ugyanis) állít emléket, csakúgy, mint maga az egész lemez.
A finn progmetalosok nagyon belehúztak az utóbbi pár évben. Valljuk be, a korábban főleg true metal, gótikus, operás-szimfonikus-folkos és halálhörgős (műfajukban persze első osztályú) bandákat ontó színtérre nemigen volt jellemző ez a kevésbé populáris, tehát exporttermékként kevéssé alkalmazható stílus.
Lassan már szuahéli nyelven is megjelentetik az Ad Astra felvételt, mire megírom a kritikát a magyarról és az angolról, de talán nem késtünk még el semmivel. Lássuk először a korábbit, az Idegen arcokat. A búgó sound nem veszi el az ember kedvét az ismerkedéstől: a zene berobban – kicsit Nevermore-osan. Majd visszafogják magukat e téren és már nem ...
Cirka egy hónapja számoltam be a Keenants elnevezésű banda bemutatkozó albumáról, amit csak azért hánytorgatok most fel, mert Atom Antiék igen sok mindenben hasonlítanak hozzájuk. Szintén „hangyás" a brigád, úgyszintén digók, és valahol a muzsika is hasonló jellegű. Aztán sajnos közös az is, hogy a produkció biza olyan lapos, mint a Nagyalföld. Bár...
A Sun Workshop afféle kakukktojás volt számomra a hazai (metal) zenekarok között, valahogy sosem tudtam hova tenni őket, aztán az egyik Bprnr válogatáson egész megtetszett az oda felkerült nótájuk és bizakodni kezdtem. Végül jött a lemez, ami már egy ideje ugyan megjelent, meg már elég sokszor is pörgött nálam, sőt a tavalyi év végi listám egyik ág...
Primitív, igénytelen, kása black metal - így tudnám röviden összefoglalni, mi hallható a 2000-ben, Norvégiában alakult, az ex-Immortal bőgős Iscariaht is soraiban tudó Amok bemutatkozó anyagán.
Már a borítót nézve is az volt az érzésem, hogy ezúttal egy olyan Deftones lemezt fogok kapni, ami minden ízében olyan, amit szeretek a csapatban. Pedig kétséges volt az is, hogy egyáltalán lesz lemez: a csapat szétesőben, nem beszéltek egymással a tagok, aztán valahogy összekapták magukat. Igen, néha kell valami nagy megrázkódtatás a jó dolgok lét...
Mivel rendre Sureas-nak olvastam a borítón a zenekar nevét, egy ideig eltévelyedve bolyongtam az internet folyosóin, amíg rábukkantam, valójában milyen csapatról is van szó. Dánok és valami groteszknek is mondható elegyet alkottak zene címszó alatt, amiről még mindig nem tudom eldönteni, valójában tetszik-e vagy csak a furcsasága miatt nem bírom ar...
Nem vagyok igazán nagy Ten fanatikus, de tény, hogy nagyon megszerettem a Gary Hughes által vezetett csapatot az utóbbi időben. Nagyon tetszik az a rafinált kombináció, amellyel Gary (és amíg vele volt, Vinny Burns, a Dare-ből is ismert gitáros) összeházasította a Thin Lizzy-féle kelta elemeket sem nélkülöző hard rockot a Dare AOR-jával és a progre...
Az elmúlt egy évtizedben, mióta operaénekkel és klasszikus hangzatokkal is gazdagodott a Therion zenei világa, Cristopher Johnson albumról albumra mindig egyre több énekest és élő klasszikus hangszert pakolt fel, mígnem a legutóbbi dupla produkción már egy egész nagykórus és egy szimfonikus zenekar szólalt meg, ami igen sokszínűvé tette mindkét kor...
Az itáliai Keenants bemutatkozó lemeze nem ma, és nem is tegnap jelent meg, hanem inkább bő egy éve. Az általuk preferált crossover/nu metal témákra épülő, üvöltés vs. dallamos ének koktél azonban már akkor is maximum annyira számított frissnek és innovatívnak, mint a Szomszédok ismétlése. A Keenants pedig nem éppen az a csapat, amelyik hivatott le...
Danny Vaughn nevéről mindenkinek, aki kicsit is szereti a dallamos rockzenét, kötelezően beugrik a Tyketto zenekar neve. A csapat debütáló lemeze (Don't Come Easy) a zeneipar egyik legnagyobb „besült bombája" vagy „el nem durrant puskája": ma már kult klasszikusként istenítik a melodikus rock megfogyatkozott hívei ezt a csodálatos és tökéletes AOR ...
Mivel az első szösszenetek a lemezről már 2006 végén eljutottak hozzám, nálam már a tavalyi év albuma is a Scarsick volt, most pedig, megjelenés után a 2007-es év lemeze is ez lesz, alkothat mától bárki bármit. Pedig igazi „megosztó" lemez ez, de ennek ellenére már itt le kell lőnöm a poént: 10 pont, sőt, 10x10. Most már csak az olvasson tovább, ak...
A Time Requiem lemezismertetőben úgy tippeltem (az előzetesen meghallgatott hangfájlok alapján), hogy Richard Andersson visszavesz az arcból az új Space Odyssey lemezen. Bárcsak a lottószámokat lehetne ennyire biztosra venni! A billentyűk Malmsteenje tényleg módosított a koncepción: míg eddig bárki könnyen összekeverhette a Space Odysseyt a Time Re...
Azt hiszem manapság minden black metal kedvelő számára nyilvánvaló, hogy bár egyre-másra alakulnak az ilyen stílusú bandák, kevés köztük az olyan, amire rá lehet mondani, hogy az eredetiségnek akár a szikrája is meglenne bennük. Nem hiszem, hogy ma már elég az, ami a Darkthrone-nak mondjuk a Transilvanian Hunger idején elég volt. Nem elég, ha az al...
Göröghonban ügyködő barátainktól ezúttal mindössze ezt a négy tételt tartalmazó szösszenetet kaptam kézhez, magát az alap-albumot, vagyis az Allegiance-t nem. Így ismertetni is csupán ezt a kurta cédécskét tudom, amelyet a csapat elsősorban az otthoni piacra szánt.
Szép dolog, hogy elfeledett, kultikussá vált, soha meg nem jelent zenéket ma már könnyűszerrel beszerezhetünk az internet és kattant fanatikusok segítségével, akik agyonhallgatott kazettákról is képesek bedigizni a kedvelt, de a digitális korszakba át nem mentett muzsikákat. Még ennél is szebb dolog azonban hivatalos CD-n kézben tartani az efféle k...
Mivel hazánkban a Danko névhez szerintem még mindig nagyságrendekkel többen társítják a Pistát, mint a Jones-t, talán nem árt egy kis fejtágítással nyitni. Szóval, Danko Jones egy kanadai állampolgárságú félvér gitáros-énekes, aki cirka egy évtizede eljutott a zenekaralapítás gondolatáig, keresett egy dobost és egy basszusgitárost, aztán nekivágott...
Facebook
Twitter