Shock!

június 18.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Primal Fear, Rage - Budapest, 2002. szeptember 16.

Ha arra gondol az ember, mekkora sikert arattak Peavyék az elmúlt évi Szigeten, és milyen komoly eladásokat produkál a "német Judas Priest" metal viszonylatban, akkor az elsődleges félelem a mostani bulival kapcsolatban az lehetett, vajon elfér-e minden érdeklődő a Wigwamban...
időpont:
2002. szeptember 16.
helyszín:
Budapest, Wigwam
Neked hogy tetszett?
( 1 Szavazat )
Ehhez képest fölöttébb lehangoló, már-már dühítő látványt nyújtott a koncert kezdésére összegyűlt alig több mint háromszáz (!) fő. Ki érti ezt?! Csak dicsérni lehet mindenesetre a zenekarokat ízig-vérig profi hozzáállásuk miatt, hiszen mindkét társaság úgy játszotta végig a rá eső másfél órát, mintha ezrek tombolnának a színpad előtt.

A legendássá vált pesti Rage buli helyett úgymond be kellett érnem tavaly a trió wackeni fellépésével, kárpótolt azonban a fantasztikus idei album, na meg a lehetőség, hogy most közvetlen közelről figyelhetem őket. Ennek megfelelően is alakult a koncert. Pokoli hangosan szólt a cucc (amint azt Victor Smolski gitáros "Play fucking loud!" feliratú pólója előirányozta, he-he!), de tisztán és arányosan, ahogy kell. A három muzsikus képességeiről mindannyian elmondtunk már mindent, helypocsékolás is lenne ezt sokadszorra méltatnom. Ami a leghatalmasabb dolog: a Rage nem az a zenekar, ahol a forma kifogástalan, a tartalom meg valahol elvész. Magyarán szólva a legmélyebb alázattal kezelik a hangszerüket mindhárman és igazi nótákban gondolkodnak, öncélú magamutogatás nélkül. Pedig Victor és Mike Terrana is villantott egyet-egyet szólóban, de még mekkorát!..

Előbbi egymaga felért két hathúrossal. Nem a mostani a Rage első trió felállása, a régi hármas egység idejéből való Don't Fear The Winter ily módon nem is szorult különösebb újragondolásra és a két gitárra írt későbbi dalok (From The Cradle To The Grave, Higher Than The Sky) sem ürültek ki egyetlen "balalajkával" megszólaltatva. Utóbbi mindvégig teljes extázisban mérte pörölyszerű csapásait a szerkóra, szóló közben beszélt a tátott szájjal bámuló közönséghez - egy imádnivaló őrült!.. Peavy mester, a zenekar szellemi vezére ezer közül is beazonosítható hanggal és stílussal bír, emellett pedig végtelenül közvetlen, jó kedélyű frontember. Láthatóan élvezte a bulit, mert rengeteget mosolygott, a szerény létszámú, ám annál lelkesebb rajongótábort meg újra és újra "barátaim"-nak szólította.

Egyébként ha bármelyik taggal elbeszélgetsz koncert előtt vagy után, garantáltan ugyanezt a szívélyes légkört tapasztalod. (Peavy legkomolyabb bánatát pl. az okozta, hogy nem vihetett el emlékbe legalább egy állati koponyát a Wigwam díszletei közül, míg Victor a klub nevére figyelt fel, gyorsan kanyarított is hozzá egy rímet oroszul a "fig vam" /kb. "nagy túróst nektek"/ kifejezés formájában...) Na, ez a mai Rage varázsának és sikerének titka az óriási érzékkel összerakott programon kívül. Természetesen a Unity állt a középpontban, az instrumentális címadó darabot Mike dobbemutatója is súlyosbította, a Dies Irae hallatán pedig feltétel nélkül kapituláltam. Minek ragozzam tovább, fergeteges show volt! EGYSÉGBEN A DÜH.

Ezek után a Primal Fear már nem tudott akkorát robbantani. Tulajdonképpen az sem döbbentett meg túlságosan, hogy őket még kevesebben nézték... Akik maradtak, igazi rajongókhoz illően végigtombolták Ralfék másfél óráját, amit a csapat roppant módon méltányolt és kétségkívül rászolgált a hívek bizalmára, ám ha röviden akarnám összefoglalni a történetet, ezzel akár be is fejezhetném az írást. Az első lemezen még teljesen oké volt ez a német ízekkel fűszerezett Priest-metal és persze az azóta készült PF anyagok se rosszak, de mára a banda beállt egy adott szintre, az induláskor kijelölt pályáról se jobbra, se balra nem mozdul el és ennyi nekem épp elég is ahhoz, hogy kiszámíthatóvá váljon az egész. Koncertjeiken mindmáig a Chainbreaker a nyitó dal és ahogy az lenni szokott, elővettek még vagy négy számot a debütalbumról. Az idei Black Sun korongot ki tudja miért, nem forszírozták annyira. A másik dolog, ami egy Rage-szintű agyeldobás után kirívó: a Primal Fearben nem akad olyan kimagasló zenész és karakteres egyéniség, mint az előttük fellépett három "dühös" ember, nincs meg a zenekarnak az a mágikus kisugárzása. Jó, rendben, Ralf Scheepers énekes és Mat Sinner bőgős egyaránt régi arcok a szakmában, de ők is inkább a germán hadigépezet precizitásával döngölnek, az a bizonyos nagybetűs ÉRZÉS igencsak hibádzik...

Az alaposan kigyúrt Ralf énekteljesítménye egyszerűen csúcs, frontemberként már lényegesen kevésbé állja meg a helyét az ürge. Az még hagyján, hogy fölöttébb Halfordos a hangja, ez lehet adottság is. Ha viszont ennyire rámegy valaki a nagy kedvenc stílusára, még az előadásmódban és a konferálásban is, az megint csak a markáns önálló arculat hiányát támasztja alá, sajna. Lényegében ugyanezek voltak számomra az eddig látott Primal Fear bulik gyenge pontjai, bár egyik-másik alkalommal határozottan bejött, amit csináltak. Ha ők játszottak volna elsőként, talán most is kedvezőbb benyomást tesznek rám. Így nem marad más hátra, ismét ki kell hangsúlyoznom a banda profizmusát, hiszen teljes értékű műsort adtak annak a maroknyi fanatikusnak, aki végig kitartott, dacára a másnapi melónak vagy sulinak - és hadd emeljem ki az utolsó ráadásra tartogatott Gamma Ray-, Thunderhead-, Sinner-egyveleget is (ha úgy tetszik, a tagok tisztelgése saját régebbi munkáik előtt), amelyet a Judas Priest-féle Metal Gods zárt le. Tessék, most már én se mondhatom, hogy a Primal Fear nem tud meglepni semmivel!..

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.