Shock!

szeptember 21.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Evergrey, Chaoswave, The Dethroners - Budapest, 2009. szeptember 18.

Az Evergrey is gyakorlatilag hazatérő vendégnek számít nálunk. Speciel én harmadszorra láttam őket, ráadásul mindegyik alkalommal más-más basszusgitárossal, most éppen az egykori Stratovariusos Jari Kainulainen játszik náluk - beláthatatlan ideig.
időpont:
2009. szeptember 18.
helyszín:
Budapest, Dürer Kert
Neked hogy tetszett?
( 1 Szavazat )
Mivel értékelhető minőségű klub nincs arra a nézőmennyiségre, amennyit az Evergrey vonz(ana), így a Dürer kertben került megrendezésre a koncert, ami alapvetően feelinges hely mindenféle elhajlásra, viszont a három lámpájával, és a finoman szólva érdekes hangosításával nem kimondottan az év koncertje rendezvények helyszíne.

A The Dethroners kb. az Aebsence mintáját követő fantomzenekar, hol vannak, hol nincsenek, de inkább nincsenek (elismerem, úgy nehéz koncertezni, ha a tagok némelyike több ezer km távolságra él egymástól, pedig kár volt veszni hagyni azt a jófajta kettes lemezt). The DethronersAz utóbbi fél évben tán egy koncertjük volt valamelyik nyári fesztiválon, és vélhetően jó darabig megint nem lehet őket látni. Az elhúzódó soundcheck miatt (a keverős valami elképesztően nem értett a saját feladatához sajnos) a kiírás szerinti időpontnál jóval később kezdtek, ezért rögtön le is kellett húzni egy dalt a listából. Így kurtán-furcsán, de elkezdődött a koncert. Az akkor még igen családias nézőszám, és a továbbra is fennálló technikai problémák ellenére korrekt műsort láthattunk, noha látszott némi feszültség a srácokon. Nyilván más lett volna a hangulat egy telibb teremmel, odafigyelőbb közönséggel, értékelhetőbb hangzással, de még így szimpatikus lehetett ez a félórányi progmetal, annak is, aki esetleg nem ismerte őket. Ágót meg már dicsértem eleget a hangja miatt, üvölteni viszont most hallottam tán először, csodálkoztam is roppantmód, ráadásul teljesen ösztönösen jó frontember lehetne, ha úgy tényleg elengedné magát. Gyorsan elszaladt ez a fél óra és mire épp ráéreztek a koncertfeelingre, már abba is kellett hagyniuk, szóval „aki lemaradt, az így járt”.Chaoswave

A főleg olasz, de egy eredetileg dán származású taggal (Henrik 'Guf' Rangstrup, a gitáros) is rendelkező Chaoswave rajtam kívül tán öt ember számára lehet ismerős az országban, így ők sem tömegek előtt mutathatták be tudásuk legjavát, ami… Ami hallatán azt mondhatom, hogy bár lettek volna inkább ők az első zenekar. Élőben kevéssé működik a lemezen egyébként jópofának, de korántsem eredetinek tűnő zene; egy gitár kifejezetten kevés ahhoz a komplex zúzáshoz, amit ők szeretnének előadni. Van két énekesük, egy srác és egy lány, a srác még csak-csak rendben van, de a lány - bár kedves teremtés -, totálisan jellegtelen énekesnő. Pár szám után inkább a szolid ücsörgést választottam, messziről is pont elég volt nézni-hallani őket. Viszont bemozogták a színpadot, ez a javukra írandó, élet legalább volt, ha a zene nem is működött annyira. Jót fog tenni nekik a turnézás, talán okosabban írják meg a következő lemezt. Ez egyelőre még nem egészen az, amiért az ember teli tüdőből lelkesedne. Aranyosak voltak, de ennyi.

Tartottam tőle, hogy a még mindig kicsivel több, mint családias nézőszám rá fogja nyomni a bélyegét az Evergrey koncertjére is, főleg, hogy a technikai problémák továbbra sem tűntek el. Sajnos a sejtésem be is igazolódott, iszonyatosan kedvetlenül kezdtek játszani a srácok. Körülnéztek és üvöltött róluk, hogy legszívesebben hagynák a fenébe az egészet, de a meló az meló. És sajnos tényleg melószerű volt a hangulat a koncert első felében. Valahol meg is értem, a hullámvasúton itt épp most lefelé gurult a kocsijuk… egy darabig.
Az a kevéske közönség hála az égnek legalább lelkesedett, együtt énekeltek Tom Englunddal, akinek jó bulija lehetett nemrég, a fellépőinge hátán szép nagy szakadás éktelenkedett. EvergreyA koncert előtt nézegettük, hogy minek 14 gitár egy ilyen koncertre, de mivel szinte dalonként volt gitárcsere, akkor már azt fejtegettük, hogy egy gitár rejtélyes módon egy dalra lehet hitelesítve.

Néhány dal után azért a színpadi műmosolyok is kezdtek lazulni, noha a folyamatosan sípoló mikrofon Tomot istentelenül idegesítette, egészen addig, amíg egy laza mozdulattal kivette az állványból és a földhöz vágta (Mike Patton után szabadon, bár ő a közönség közé hajította), majd Henrik Danhage mikrofonját rakta át magához (a vokáloknak annyi), ami még így sem volt a legjobb, majd egy gyors madzagcserével megoldotta a problémát. Meg is jegyezte utána, hogy tíz dal kellett ahhoz, hogy ez megoldódjon… Hát igen. Nem biztos, hogy a mikrofon földhöz baszása volt a legkulturáltabb megoldás, de valahol jogos mégis.

Közben még születésnapozásra is sor került, Rikard (a szintis) aznap ünnepelte a ki tudja hányadikat, Englund a közönséget kérte meg, hogy énekeljünk neki magyarul valami szülinaposat, ami meg is történt, örült mindenki. Innentől kezdve aztán valahogy már őket sem zavarta annyira (illetve inkább leszarták), hogy nem több százan ácsorognak a színpad előtt, hogy a sound sem egetverő és két darab piros lámpával világítják meg őket (bár ez engem jobban zavart, galéria nem is nagyon lesz, nem kínlódtam inkább), ha lassan is, de inkább már azért vigyorogtak, mert vélhetően ők is jól érezték magukat.
A koncerten történtek olyan dolgok is, amiket máshol talán nem, vagy ritkán látni: színpadra invitálták a legfiatalabb Evergrey rajongót, egy 11 év körüli, fülig érő mosolyú kislányt (aki egyébként a Hammeres Cselő kislánya), aki elzongorázta a Til Dagmart, még közel nem tökéletesen, de ezzel egészen biztosan egy életre szóló élménnyel lett gazdagabb.

Setlist:

Fear
As I Lie Here Bleeding
Soaked
More Than Ever
She Speaks To The Dead
Watching The Skies
In Remembrance

Blinded
End Of Your Days
The Masterplan
Still In The Water
Monday Morning Apocalypse
Words Mean Nothing
I'm Sorry
---
When The Walls Go Down
Recreation Day
Broken Wings
A Touch Of Blessing

De a legjobb mégis az volt, mikor a már kb. folyamatosan dohányzó Tom poénból megkérdezte, mit játsszanak, mire valaki bekiabálta a Rising Force-ot, amit ők elkezdtek tolni, majd pár taktus után jött a kívánságműsor: Pantera (na ez az amit sosem hittem volna, Evergreytől Panterát hallok, még ha nem is teljes dalt persze), Van Halen, Led Zeppelin, stb, és itt ismét meg kellett állapítanom, hogy Henrik baromi jó gitáros, nemcsak technikailag van toppon, hanem feelinges is. Ez a pár perces önfeledt jammelés feledtette a koncert elején uralkodó kényszeredett hangulatot, amikor még úgy gondoltam, életem eddigi legrosszabb Evergrey koncertjét látom, de a végére azt kellett mondanom, halálosan feelingesen fejezték be, és ezt tényleg kár lett volna kihagyni.

Mire a ráadásblokkhoz értünk, konkrétan össznépi örömködés volt lent és fent, és aki ismeri, tudja, hogy a svédek zenéje inkább fájdalmas-komoly-szomorú-erőteljes, de határozottan jót tett nekik a bohóckodás, a dalok ettől még működtek, sőt, még feelingesebb volt így az egész, hogy a pózok mellé megkaptuk a zenekar hétköznapibb, emberi arcát is. (A koncert után volt meet and greet is, aki elszaladt az utolsó dal után, lemaradt a közös fotózkodásról, dedikálásról.)

További fotók:
Chaoswave
The Dethroners
Evergrey

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.