Shock!

november 12.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Sebastian Bach, The Joystix - Budapest, 2009. december 15.

A kétgitáros felállásúra hízott The Joystix láttán igazából megint ugyanaz jutott eszembe, ami legutóbbi találkozásunkkor, a Backyard Babies előtt: tökre rendben van ez a fésületlen, laza punk’n’roll zene, csak éppen az a szikra hiányzik belőle még, ami igazán ütőssé tehetné.
időpont:
2009. december 15.
helyszín:
Budapest, Diesel Klub
Neked hogy tetszett?
( 6 Szavazat )

Vélhetően az éneknél kellene keresniük a megoldást, mert ott még bőven lenne mit karakteresebbé tenni… A nagyjából félórás műsort záró Hellacopters feldolgozásnál, a (Gotta Get Some Action) Now!-nál is egyből az jutott eszembe, hogy hiába áll ez a dal is ugyanabból a pár hangból, mint a Joystix saját szerzeményei, mégis ezerszer erőteljesebb azoknál, mert van benne kapaszkodó, egyszerűen beleeszi magát az agyadba. A színpadi mozgást is intenzívebbre vehetnék egy kicsit, mert gyakorlatilag végig lecövekelve játszottak.

A klasszikus Guns N’ Roses mellett gyakorlatilag a Skid Row a hajbandák fénykorának egyetlen szupersztárja, akik még nem tették félre a nézeteltéréseiket egy nagy halom extra zöldhasú reményében, de én már a 2004-es wigwamos bulin sem hiányoltam senkit a színpadról Sebastian Bach mellől, és ha lehet, mindez fokozottan igaz erre a mostani koncertre. Hiába nem a kétméteres frontember volt a New Jersey-i ötös kreatív mozgatórugója, igazi fazont akkor is ő adott nekik, ha Snake és Rachel Bolan a fejük tetejére állnak, és amennyiben választanom kell a Thickskin – Revolutions Per Minute kettős vagy az Angel Down közül, gondolkodás nélkül az utóbbira szavaznék, még ha értelemszerűen nem is lehet egy lapon említeni az első három Skid Row albummal. Sebastian BachBach ráadásul most is nagyszerű zenészekkel érkezett Budapestre, habár az öt évvel ezelőtti társaságot csak a kopasz gitáros, Johnny Chromatic képviselte. A másik gitárt a mindössze 19 éves – de a nézőtérről legfeljebb 15-nek tűnő – Nick Sterling pengette, basszusgitáron Rob De Luca nyomult a kultikus Spread Eagle-ből (ha szereted a Skid Row-féle tökös street rock vonalat, az első albumuk kötelező!), a dobok mögött pedig a Riotból és Rob Halford mellől ismert Bobby Jarzombek hegesztette a ritmusokat.

A csapat olyan döbbenetes elánnal robbant színpadra az Aerosmith-féle Back In The Saddle metalizált feldolgozásával, hogy az embernek jóformán kapkodnia kellett a levegőt, a kellemesen megtelt klubban pedig azonnal olyan hangulat kerekedett, ami nagyon-nagyon ritka. Pláne, hogy utána egyből, lélegzetvételnyi szünet nélkül következett a még jobban bedurvított Slave To The Grind és a Big Guns… Hát igen, valahogy így kell belecsapni egy koncertbe, tényleg elementáris volt! A fülsüketítő hangerő csak fokozta a hatást, az utóbbi évekhez képest alaposan lefogyott, remek fizikai formában lévő Bach pedig az első pillanattól kezdve a szokott energiával nyomult a színpadon: eszelős, életveszélyes módon pörgette a mikrofont a levegőben, fel-alá mászkált, pacsizott az első sorokkal és nyomta azokat a klipekről oly jól ismert beállásokat.Sebastian Bach

Ami a hangját illeti, az már neccesebb kérdés: nyilván én is láttam régi Skid Row koncertfelvételeket, és tisztában vagyok vele, hogy élőben sosem énekelt lemezminőségben, de a hangszálak még ahhoz képest is sokat koptak. Ez már a Wigwamban is egyértelmű volt legutóbb, és most is a napnál is világosabban jött elő, még akkor is, ha szanaszét visszhangosították és össze-vissza effektezték a hangját a hiányosságok elleplezésére. Viszont ami másnál garantáltan felidegesítene, Bachtól valahogy nem tud zavarni. Egyszerűen annyira magával ragadó a színpadon, hogy az embernek eszébe sem jut azon bosszankodni, hogy megint elkamuzott egy sort, teljesen hányavetien, esetlegesen kezelte a dallamokat vagy csak rikácsolt tényleges éneklés helyett. Igazi rock’n’roll állat, született frontember, méghozzá az egyik legkarizmatikusabb, aki csak valaha is taposta a rockszínpadokat.

Sebastian javára írandó az is, hogy még akkor sem szemérmetlen nosztalgiashowt vezetett elő, ha a megjelentek többsége kizárólag a régi Skid Row nóták kedvéért látogatott el a klubba ezen az estén. Mindjárt a műsor elején jött egy Nick szerzemény, a húzós Take It Away, majd vegyesen követték egymást a klasszikusok és az Angel Down dalai. A Here I Am vagy a Piece Of Me nyilván nagyobb őrjöngést okozott, mint a Stuck Inside vagy a (Love Is) A Bitchslap, de azért érezhetően ezek sem voltak teljesen ismeretlenek a közönség számára. Az albumon is töltelék Stabbin’ Daggers helyett mondjuk szívesebben hallgattam volna a címadó téma panterásan zúzó gitárjait vagy az Accept-ihletésű American Metalheadet, de ez legyen a legkisebb gond.

Noha a produkciót száz százalékig Sebastian vitte a hátán, a többiek is remekül teljesítettek. A Jarzombek – DeLuca ritmusszekció brutális húzást adott a nótáknak, bár az azért elég egyértelműnek tűnt, hogy a produkciót zeneileg Johnny fogja össze. Nem tolakszik ugyan a frontra, de minden hangjával, rezdülésével a hátán vitte a műsort. Persze a kis Nick is jól teljesített, különösen a korához képest szólózott óriásiakat, azt pedig külön jóleső érzés volt látni, ahogy Bas terelgeti őt a színpadi munka vagy a rajongókkal folytatott kommunikáció terén. Remélem, megmaradnak egymás mellett, mert ebből a kooperációból még elég sok minden születhet!

Setlist:

Back In The Saddle
Slave To The Grind
Big Guns
Take It Away
Here I Am
Stuck Inside
Piece Of Me
18 & Life
(Love Is) A Bitchslap
Stabbin’ Daggers
By Your Side
Monkey Business
You Don’t Understand
---
Tunnelvision
I Remember You
Youth Gone Wild

Bach egyébként abból a szempontból sem hazudtolta meg magát, hogy már a rendes programban előkerült két lírai dal. Az egyik természetesen nem is lehetett más, mint az 18 & Life (hatalmas együtténekléssel, amire szükség is volt, itt ugyanis tényleg nagyon esetlegesen hozta a klasszikus dallamokat…), de a szólóalbum By Your Side-ját is játszották, amit a főszereplő azzal konferált fel, hogy annak idején még a Slave korszakban írta, de arra a lemezre végül nem került fel. Ez amúgy érthető is, hiszen a dal egyes részletei totálisan az I Remember You-ra ütnek, csak éppen nem olyan erős… Mindegy, élőben kellemes volt ez is, és kellett is a kis lazítás a Monkey Business előtt, aminél viszont szabályszerűen azt hittem, lerepül a Diesel teteje. Utoljára a pecsás Down bulin éreztem akkora adrenalinsokkot, mint ennél a dalnál, már csak ezért érdemes lett volna eljönni!

A normál játékidőt a maidenes felhangokkal operáló You Don’t Understand zárta, aztán érdekes módon még egy új szerzeménnyel, a John 5-val írt Tunnelvisionnel robbantak vissza a deszkákra. Ez a sejtelmesen dallamos, hangulatos nóta remek felvezetés volt az elég nyilvánvaló I Remember You – Youth Gone Wild záráshoz, ahol már tényleg mindenki eszét vesztve tombolt a színpadon és a nézőtéren is. Abból most inkább nem vonnék le messzemenő következtetéseket, hogy frontemberünk már nem dobta ki a középső ujját a levegőbe a Youth Gone Wild második verzéjének „Skiiiiid Rooooow” kiállásánál, mint legutóbb a Wigwamban, a lényeg azonban egy marad: ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Sebastian Bach mellől senki sem hiányzik, szólócsapata élén is ő az egyik leghatalmasabb showman a rockszínpadokon, és sokkal jobban őrzi az eredeti Skid Row szellemiségét, mint Snake-ék manapság. Óriási koncert volt, még a 2004-esnél is jobb, igazi parádés zárás így az év végére. Remélem, mielőbb visszatér hozzánk!

További fotók:
Sebastian Bach

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.