A Nightwish új énekesnőjére elég rendesen rászakadt a rajongók szeretete, mióta bekerült a zenekarba. Floor Jansen ennek ellenére nem érzi úgy, hogy kötelessége lenne minden helyzetben a hívek rendelkezésére állnia.
Ugyan ő maga szinte csak amúgy mellékesen jegyezte meg ezt egy aktuális terveiről szóló, kifejezetten optimista kicsengésű beszélgetésben, sajnos rossz hírek érkeztek Vivian Campbell állapotáról. A Def Leppard és a Last In Line gitárosa limfómás megbetegedéssel küzd, és a jelek szerint a tavaly már visszaszorított kór most kiújulni látszik.
Július 7-én jelenik meg a Magna Carta kiadónál a Pinnick Gales Pridgen projekt második nagylemeze, amely szimplán a PGP2 címet viseli. Eric Gales, dUg Pinnick és Thomas Pridgen új albuma egészen hasonló nyomvonalon mozog majd, mint tavalyi elődje.
A napokban megjelent új Down EP mellett a speciális panterás vendégszereplésekről szólnak Phil Anselmo utóbbi hetei: a Pantera egykori énekese több ízben is eljátszotta a Black Label Societyvel az I’m Brokent a közös turnén, most pedig volt kollégája, Rex Brown zenekarával, a Kill Devil Hill-lel nyomta el a Mouth For Wart az ohiói Rock On The Range fesztiválon.
Bővebben is megindokolta a Whitesnake-ből történt meglepő távozását Doug Aldrich gitáros, bár a kifejtett okok a sorok között olvasva leginkább a „nesze semmi, fogd meg jól" kategóriába passzolnak. A béke mindenesetre szent David Coverdale-lel, akinek most sem győzte köszönni az elmúlt több mint egy évtizedet.
Már teljesen elkészült a veszprémi Krampüs második albuma, a Graveyard Blowjob, a remekül sikerült, 2012-es Mental Holocaust utódja. A megjelenés egyelőre bizonytalan, de a csapat közzétette a borítót, és egy új dalt is meg lehet hallgatni tőlük.