Shock!

október 05.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Behemoth: Demigod

Lengyelországból származik a Behemoth, akik leginkább szélvészként támadó zenéjükkel lettek nevesek. A Demigod a csapat nyolcadik lemeze. Számomra az első, valahogy elkerültük egymást az évek alatt. Black/death metalt játszanak, bár régen inkább black volt, ahogy látom. Ma már inkább death-es a zene, helyenként meglepően dallamos gitárszólókkal.

megjelenés:
2004
kiadó:
Regain / HMP
pontszám:
6 /10

Szerinted hány pont?
( 18 Szavazat )

A hörgés elég furcsa, mintha teljesen zárt szájszerkezettel köpködné a szavakat Nergal. A gitárokat sajnos eléggé elnyomja a lemez uralkodó hangszere, a dob, amit viszont agyontriggereltek, és ettől túlságosan gépies hatást kap, pedig ebben a zenében nem ártana egy kis koszosság, húzósság. Ezt most jól kiölték innen. A gitártémák elég technikásak, nem ragadtak le az alap death témáknál. Néha hoznak egy kis északi ízt, csak a régmúlt kedvéért, hogy honnan is indultak.

A sebességből néha visszavesznek, középtempóig, ami jót is tesz a zenének, amúgy elég egyhangú és egyforma lenne a zene. A gitárszólókat újfent meg kell említenem, színt visznek a zenébe dallamosságukkal, elég kontrasztos is lesz így a hatás. Mondjuk nem baj. Néha meglepő módon egy-egy rövid flamenco gitártéma is felbukkan a dalokban, tetszetős.

A szövegek ultrabuta sátánisa vackok, de hát mindig van sok tizenkét éves, aki még besz.pja az ilyesmit és ő is az ördög gyermekének hiszi magát. Nergal hörgése hosszú távon fárasztóan egysíkú, a zene nem lenne rossz, kicsit zeneibbé kellene tenni, így csak az elvakult fanoknak fog tetszeni. Igaz, van belőlük épp elég. Pedig kifejezetten vannak izgalmas, jó pillanatok a lemezen, de egyvégtében kifejezetten fárasztó.

 

Hozzászólások 

 
#2 Venomádi 2018-11-15 06:37
"de hát mindig van sok tizenkét éves, aki még besz.pja az ilyesmit"
Mikor is írta ezt, 2004-ben? :D
Már akkor? Te jó ég.
Tudnád, azóta miket láttam!
Idézet
 
 
+8 #1 Ata 2011-04-28 21:04
Nem értem miért kell lehúzni egy ilyen albumot, én speciel úgy gondolom hogy talán a valaha készült legjobb Behemoth album! Meg tudom érteni hogy van akit lefáraszt, de az ne ilyet hallgasson. Ezt a cikket valaki olyan kellett volna írja, aki tényleg ért az ilyen zenéhez (bocs, nem becsmérelni akarlak, egyszerűen csak ez jött le nekem). És szövegeket egyszerűen hülyeség egy kalap alá venni a legtöbb black-metal-énvagyokasátánf ia zenék szövegeivel, mert itt sokkal többről van szó. Tény hogy itt is előfordulnak black metal klisék, de a szövegek nagy része sokkal több mint aminek egy "avatatlan" fül/szem hallja látja őket, pl. Conquer All. A sok mitológiai, nem feltétlenül sátánista vonatkozású témáról nem is beszélve. Tehát annyit javítanék az utolsó bekezdés elején, hogy semmiképp sem nevezhető "ultrabutának", és akinek tetszik az tényleg vagy a tipikus 12 éves vagy valaki akit érdekel a mitológia, legyen az bármilyen vonatkozású!

BEHEMOTH!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.