Úgy 2001-2002 körül nem feltétlenül fogadtam volna arra, hogy a Linkin Park még ma is itt lesz velünk, de az egykori nu metal vonal legsikeresebb csapata végül túlélte a műfaj háttérbe szorulását, majd teljes kihalását, és a jelek szerint tartósan bebiztosították pozícióikat az élvonalban.

Mindig is köztudott volt, hogy Jon Bon Jovi legalább annyira vonzódik a country / western dolgokhoz, mint a Bruce Springsteen-féle okoskodó, banális középosztály-boldogító rockhoz, azonban még első szólólemeze, a tényleg coltforgató '90-es Blaze Of Glory idejében sem ment el odáig, hogy a dagadt amerikai háziasszonyok szívét megolvasztó kalapos amo...

Nem tagadom: nem voltam oda az Everwoodért. A 2005-ös Progfeszten az Age Of Nemesis előtt nem különösebben tetszettek, amelynek érthető folyománya, hogy nem különösebben kutakodtam debütalbumuk után. Jorn pesti koncertje előtt is épp csak belenéztem a koncertbe, de itt inkább az ismerősök beszámolóira hagyatkoztam, akik vegyes dolgokat meséltek.

Hihetetlen, milyen igénytelen anyagok bukkannak fel néha. A borító alapján akár még valamiféle jó kis retro NWOBHM banda is lehetne a belga Crusader, a lemezen hallható produkció viszont szinte értékelhetetlen. Úgy szól a cucc, mintha valaki a számítógépén rakta volna össze; borzalmas hangzással, igénytelen dobgéppel (bár elvben van dobosa a zeneka...

Hosszas keresgélés után sikerült csak némi információt találnom Naio Ssaionról, 2005-ös lemezének promóját ugyanis a Napalm Records mindenféle csatolt infó nélkül küldte. Modern, énekesnős, zúzós, kluttyogós metal hallható a korongon, melyet Barbara Jedovnicky hangja ad el és tesz érdekessé, meg az elég szokatlan hangzás.

Bár van több zenekar is, mely a Purple-Rainbow örökség ápolását tűzte ki célul maga elé és zenéjükön ez egész konkrétan hallatszik is (Brazen Abbot, Riot, Astral Doors, Hughes-Turner projektek és egyéb Turner-fémjelezte formációk), nekem ebből a ligából – bár mindet szeretem, ami eddig eljutott hozzám belőlük – a Cornerstone a kedvencem.

Mivel én tavalyi keltezésűnek gondoltam, meglepődve konstatáltam a banda honlapján, hogy ez a lemez már két éve megjelent (mert tényleg 2006-os – a szerk.). Mindenesetre régóta fájt rá a fogam és fontosnak tartottam azt is, hogy megemlékezzünk róla, mert ritka jó muzsika.

Másfél évvel ezelőtt valahogy úgy zártam a Hate Yourself With Style ismertetőt, hogy a Clawfinger egy szimpatikus és megbízható csapat, és ez maradjon is csak így. Szerencsére ez is történt, hiszen azok a rajongók, akik nem csupán az első két album idején voltak fanok, hanem azóta is figyelemmel kísérik a svéd crossover brigád munkásságát, nem nagy...

A Nile jó formában van, úgy nagyjából az első lemezük óta. A '98-as Amongst The Catacombs Of Nephren-Ka szerény módon klasszikus státusba emelkedett, az azt követő Black Seeds Of Vengeance és az In Their Darkened Shrines pedig könyörtelen precizitással tárta fel a death metalban még ott búvó lehetőségeket.

Előfordulnak érdekes dolgok a metal színtéren, ez tény. Magát komplexnek és technikás death metalnak valló zenekar ezer meg egy van, ténylegesen komplex és technikás már jóval kevesebb. Ez a szép kifejezés ugyanis nem azt jelenti, hogy egymásra dobálunk egy csomó riffet és gyakrabban változtatjuk a tempót, mint egyszeri magyar ember a véleményét, m...

Ha valakinek az a baja, hogy a Dream Theater elsőlemezes vokalistája, Charlie Dominici az anyabandára emlékeztető zenével tért vissza, hallgassa a trilógia első részét, amely full akusztikus muzsikát tartalmaz (meghallgatnám persze én is, ha beszerezhető lenne).

A Daath 2003-as debütálásával viszonylag új banda a színtéren. A név héber eredetű és magasabb szintű tudást jelent, fő témájuk pedig az úgynevezett Élet Fája, mely szimbólum szinte minden ókori kultúrában felbukkan. Ezek után valami toolosan elvont, progresszív zenét várnánk az atlantai hatostól, új lemezük azonban (mely már a második) afféle deat...

Dervisindulóra emlékeztető intróval indít a norvég Dodheimsgard (mostantól hivatalosan is DHG) negyedik lemeze, melyből már sejthető, hogy a „gonosz ötös" ismét tartogat meglepetéseket új művén. Az előző, 666 International című alkotás egy vérbeli avantgarde black metal sújtás volt, s ugyan megint új felállással, de ezt a nem egykönnyen emészthető ...