A promo szerint neoklasszikus indusztriál muzsikát rejt a Puissance idei lemeze, mely az 1993-as megalakulást követően már hetedik a sorban. Hogy ez a definíció pontosan mit kellene, hogy lefedjen, azt nem tudom, mindenesetre nagyon sötét, komor, pesszimista az itt hallható muzsika.
A finn Thunderstone-t még az első lemezük megjelenése utáni, a Stratovariusszal és a Symphony X-szel közös turnén ismertem meg, és a reményteljes élő produkció hatására be is gyűjtöttem debütalbumukat. Az egyszerűen csak Thunderstone-ra keresztelt anyag nem fogott meg igazán, a kettes, The Burning című korong viszont már nagyot robbantott a lejátsz...
Glenn Danzig visszatért. No, azért ez még nem a 2004-es Circle Of Snakes lemez folytatása, hanem egy amolyan hiánypótló anyag. Az egykori Misfits és Samhain frontember már régóta ígérgetett egy olyan dalgyűjteményt, ahol csakis részben vagy egészben kiadatlan Danzig nóták hallhatóak, tökéletesen lefedve a mester teljes szólókarrierjét.
Szimpatikus, ha egy zenekar megpróbálkozik valami mással, mint amit megszokhattunk tőlük addigi működésük folyamán. A Superbutt is újított: négy magyar nyelvű dalt rögzített legutóbb. Igazából nem is emlékszem, hogy hallottam-e egyáltalán Vörös Andrást magyarul énekelni (talán némely vendégszereplésen kívül), az meg nem kérdés, hogy jó magyar szöve...
Amerika dicsőséges északi fele oly fáradhatatlanul ontja magából a metalcore bandákat, mint cigányasszony a gyerekeket. A michigani Still Remains is ezt a cseppet sem túljátszott vonalat választotta keresztjeként, melyet 2002 óta cipelnek a fiúk töretlenül. Előző debütalbumukhoz nem volt szerencsé(tlensége)m, bár állítólag nagyon sikeres volt.
Igencsak meglepődve olvastam, hogy a The Showdownt a keresztény metal csapatok közé sorolják. A 2004 óta létező ötös stílusilag amolyan metalegyveleget játszik, a metalcore alapokra építkeznek death/speed/southern elemekkel s így elég agresszív összképet kapunk.
A massachusetts-i The Red Chord kétségtelenül a Metal Blade egyik legféltettebb kincse. 2005-ös lemezük, a Clients nagyot robbant a modern halálmetalra gerjedő véresszájú deatherek hallójáratában, a srácok azzal az albummal megmutatták, hogy bizony a nagy klasszikus death bandák másolása nélkül is lehet pusztító és egyedi módon játszani ezt a csúf ...
A Satellite Partyt pár hónappal ezelőtt még a következő nagy szupergroupként harangozták be, mivel itt kezdett új életet a heveny újjáalakulás után ismét kimúlt Jane's Addiction extravagáns frontembere, Perry Farrell, méghozzá nem kisebb arccal az oldalán, mint az Extreme-ből ismert Nuno Bettencourt, akinek nevéhez a '90-es évek első felében méltán...
Roppant nehéz volt megszülni a kritikát, de nem azért, mert nem tudtam eldönteni, hogy 10 pont, vagy 11, hanem, mert néhány éve még kedveltem a bandát, meg is vettem a lemezeiket, és vártam az újat is, bár most már rájöttem, kár volt.
A Despised Icon sztorija igazi underground sikertörténet. A kanadai csapat 2002-ben alakult, első lemezük még a Relapse-nél jött ki, amit aztán a Century Media újra kiadott tavaly. Második lemezük, a The Healing Process aztán meghozta a várt áttörést, egy rakás pozitív kritika mellett turnézhattak többek között a Cryptopsyval, a Vaderrel, a Napalm ...
Egy régi, de annál igazabb közhely szerint Tony Iommi=Black Sabbath – az ős-doom/metal monstrum tehát nem Ozzytól lett az, ami. Ergo, amikor úgy hozta az élet, a zenekar bizony nyugodtan nélkülözhette az excentrikus frontembert. Mi több, Dio után is volt élet, nem is akármilyen.
Eddig, ha metalos körökben elhangzott Finnország neve, akkor a rockerek kollektív tudatából azonnal előbukkantak olyan nagy nevek, mint a Startovarius, Nightwish, Sonata Arctica, Amorphis vagy éppen Children Of Bodom. Vejnemöjnen fenyvesekkel teli földje azonban folyamatosan ontja magából a tehetségesebbnél tehetségesebb énekmondókat, kik nem szánd...
Az olasz Raising Feart még 2000-ben alapította, a korábban a progos vonalon mozgó Heldreih gitárosa, Yorick, valamint a thrasher War Trains bárdistája, Alberto Toniolo. Ahogy ez lenni szokott, az első időszakot jó néhány tagcsere színesítette, míg 2002-ben az énekes Rob Della Frera érkeztével kialakult a végleges felállás, és 2005-ben megszülethete...
Szomorkás billentyűs intróval kezdődik a Xandria idei, a 2003-as Kill the Light címre keresztelt debütáló korongot követően immáron negyedik lemeze. A borongós, romantikus hangulat megmarad végig, nem kevés keleties, misztikus elemmel, melyek kiemelik őket a gothic, illetve Nightwish követő bandák sokaságából.
Josh Homme nem hagyja magát. A legutóbbi QOTSA album, a 2005-ös Lullabies To Paralyze úgy vonult be a rock történetébe, mint a valaha készült leggyengébb Homme-anyag. Bár szerintem ez túlzás, összességében azért mégis egy amolyan bepunnyadós, leülök-oszt-lesek-magam-elé cucc volt. Ugyanakkor akadtak ott is jól eltalált darabok és később csak sikerü...
Nyugodtan leszögezhetjük, ha egy, a tinédzserkort még éppen hogy csak maga mögött hagyott tagokból álló, kétfős formáció első életjelként egy tizenhárom számos nagylemezzel rukkol elő, az több, mint ijesztő. Ha ehhez még nem átallanak azt is leírni, hogy első fellépésük egy szalagavatós koncert volt, mely során a tanári kar körében is nagy tetszést...
A Kornnal kapcsolatban csak annyi tűnt biztosnak az elmúlt pár évben, hogy fogalmuk sincs, mit is csinálnak igazából. Először ugye elment a Jézust megtaláló Head, utána kihozták a legjobb esetben is csak összeszedetlennek nevezhető See You On The Other Side albumot – nekünk közben még becsúszott az a rossz emlékű szigetes fellépésük is – , aztán id...
Jobb későn, mint soha! Amikor megismertem a PC-t, nem lettem rögtön rajongó: a 2003-as Bang Your Head fesztiválon, bár tetszettek, valamiért nem fogtak meg annyira, amennyire kellett/lehetett volna. Akkor kezdtem el intenzívebben érdeklődni irántuk, amikor teljesen rákattantam a neoklasszikus prog Adagio zenekarra, amelyben szintén David Readman ko...
Furcsa, de manapság elég kevés igazán jó matek metal banda bukkan fel, annak ellenére is, hogy alapvetően sok képzett zenész működik a metal színtéren. Az Ion Dissonance ifjú matek szakos diákjai valószínűleg ezen az áldatlan állapoton szeretnének változtatni, új lemezükön ugyanis jóféle, könyörtelen agyalással gyalulnak.
Minden jel szerint Sexárd gyors járású ragadozói nem lazítanak a gyeplőn, és tartják a maguk diktálta feszes tempót. Hűséges rajongótáboruknak alig maradt ideje arra, hogy kellőképpen kiismerje a 2003-as Katasztróka lemezt, és máris itt az újabb opusz. Ráadásul a srácok most sem spóroltak a játékidővel, a CD nem kevesebb, mint 25 perc hallgatnivaló...
Ha egészen kedves és barátságos – és lusta és hazug – akarnék lenni, akkor most ide másolhatnám a promó cd szövegét és még írnék hozzá annyit a végére, hogy HA-HA! Hogy miért? Mert mondjuk a zene, ami a Forever In Terror első studióalbumán hallható nem rossz ugyan, nem hulladék, de amikor a kiadó azt írja, hogy milyen eredeti a banda és mennyire eg...
Mivel archívumunk T kezdőbetűjű szekciójának átlapozásával nem volt túl nagy kunszt megállapítanom, hogy a Turbonegróról mindeddig nem túl sokat írtunk (értsd: semmit), adott volt a feladat: a 2007 júniusában megjelent Retox album kapcsán rá kéne kicsit irányítani a reflektorfényt erre a hétköznapinak igen nehézkesen nevezhető norvég brigádra.
Nehéz elfogulatlanul írnom egy olyan lemezről, amelynek elődje máig heti rendszerességgel megpördül lejátszómban, illetve egy olyan zenekarról, akik tavaly az év nagy meglepését okozták számomra – olyannyira, hogy még az énekes 2000-es akusztikus szólólemezét (Joey Eppard – Been To The Future) is megrendeltem a világ végéről.
Igencsak meglepődtem, mikor utána nézve a német bandának megtudtam, hogy a srácok lassan tíz éve gyártják a nehézfémet, idei lemezük pedig az ötödik a sorban. Bevallom, a Vulcanus-t hallgatva nem számítottam volna ilyen előéletre, mert ugyan egész korrekt anyagot szállított le most az öttagú sörvedelő brigád, lelkesebb lennék, ha az új albumuk lenn...
Ez az Osian természetesen nem az az Ossian, hanem egy olasz banda, akik még 2006-ban hozták ki második lemezüket a Rising Worksnél. Minden korszaknak megvannak azon csapatai, akik épp egy aktuális trendre igyekeznek felkapaszkodni, muzsikájuk csakis erre van kihegyezve, így a trendi zenei megoldásokon kívül szinte semmire sem számíthatunk tőlük.
Nem mondanám, hogy naprakészen követem a Mötley Crüe-nek és tagjainak életútját, de annyi tiszta volt, hogy Mötley anyagra még egy ideig várhatunk - így számomra gyakorlatilag a semmiből bukkant elő a Sixx: A.M. myspace-re feltett ízelítő dala.
Úgy 2001-2002 körül nem feltétlenül fogadtam volna arra, hogy a Linkin Park még ma is itt lesz velünk, de az egykori nu metal vonal legsikeresebb csapata végül túlélte a műfaj háttérbe szorulását, majd teljes kihalását, és a jelek szerint tartósan bebiztosították pozícióikat az élvonalban.
Facebook
Twitter