Nem igazán értem, miért jó az, ha egy két lemezzel rendelkező harmadvonalas true metal banda (még ha finn is) a harmadik albumra készülvén egy időkitöltő válogatás-szerűséget is kiad, amely ráadásul 72 perces. Jó, jó, tele van a kiadói promólap azzal, hogy „altári" nagy (eh-eh) rajongótábora van a csapatnak, amely minden lépésüket sóváran figyeli, de talán ez a kiadvány mégis cseppet túlzás.
Ezt az írást össze kellett volna vonni a Fabrizio Leo lemezismertetővel. Ugyanis ezen az anyagon is a jó „Bicio" gitározik, Danilo Citriniti dobos pedig nem más, mint Fabrizio albumának hangmérnöke – akinek kedve szottyant felvenni egy kis saját zenét. A harmadik játszótárs Danilo testvére, a basszer Domenico lett és a hangzás színesítése kedvéért ...
Szabályosan ódákat zeng az infólap a birminghami Sarpanitum bemutatkozó anyagáról, mely idén február végén látott napvilágot, sőt, a húszas éveik elejét taposó srácokat a Kerrang! egyenesen a brit underground új királyainak nevezte. Hát nem tudom, én meglehetősen átlagosnak tartom a lemezt.
Chris Caffery Faces című gyönyörű kiállítású lemezét kizárólag azért vásároltam meg kultikusan alacsony akciós áron, hogy aláírathassam vele az igazi tavaszi csemegének ígérkező, majd jól elmaradt koncerten. Végső soron azonban nem bántam meg a vételt, mert a rajta lévő zene megnyerte a tetszésemet, Chris hangja (amely a legtöbbek szerint szólómunk...
A kanadai Rush a világ egyik legcsodálatosabb zenekara, és ezt nem is szeretném feltétlenül tovább ragozni. Több mint három évtizedes pályafutásuk során mindvégig a tökéletességre utaztak, és habár mindenkinek megvannak a kedvenc Rush korszakai, albumai, azt minden hívük elismeri, hogy objektív mércével mérve soha még csak gyengébb lemezt sem adtak...
Sose kapott el igazán az olasz metal vonal. Persze a Rhapsodyt én is megszerettem, amikor berobbantak, de rajtuk kívül nem igazán jutottak el hozzám a honfitárs bandák, talán csak az Eldritch a kivétel, de az ő munkásságukat sem követem fanatikusként. Elég sokáig kimaradt tehát a Domine is, pedig ők aztán az igazán kultikus olasz banda: húsz évvel ...
Ha van tipikusnak nevezhető stoner (de szűkítsük csak még tovább: desert rock) zenekar, akkor az az idén tizedik sorlemezét piacra dobó Fu Manchu. Ennek aztán van jó meg rossz oldala is. Zenéjükben ott van minden, amiért általában szeretjük a stílust (úgy bizony, mind a hetvennégyen, akik a hazai rajongóbázist képezzük): mélyre hangolt, szutykos gi...
Néhány hónappal ezelőtt volt szerencsém írni a szolnoki October bemutatkozó, négyszámos EP-jéről, ez pedig már az első komplett nagylemez, mely szerzői kiadásban látott napvilágot nemrég. Bár a zenekar soraiban kisebb változás következett be a bemutatkozó anyag óta – Nagy Lászlót Csurik Péter váltotta basszusgitáron –, a zenei irányvonal, és a minő...
Megint csak vakargatom a fejemet. Tiszta folkzene, közkeletű nevén „world music" rock nélkül, metal nélkül, bárminemű könnyűzenében ismeretes hangszer nélkül – mi az ördögöt kezdjek ezzel? Aztán elgondolkozom: alapvetően, mint minden magát igényes zenehallgatónak tartó ember, tudom én értékelni az efféle muzsikát is – vájt füllel lehetetlen nem ráh...
A Monstrosity nevű amerikai death metal műintézmény még 1991-ben alakult. Kiadtak eleddig négy teljes nagylemezt, egy demo/remix gyűjteményes cuccot meg egy hivatalos bootleg kiadványt Live Brazil 2002 címmel. Mindezek mellett játszottak már a Panterával, a Deicide-dal és a Dimmu Borgirral is - nem egy kutyaütő brigáddal van tehát dolgunk.
Az oregoni Middian egy új banda, melynek agya Mike Scheidt, a doom körökben nem ismeretlen egykori Y.O.B. főnöke. Sokat elárul a klasszikus trió felállásban nyomuló zenekar debütáló lemezéről, hogy mindössze 5 számból áll és ennek ellenére 57 perces, vagyis aki közérthető slágerekre áhítozik, az a legjobban akkor cselekszik, ha messziről elkerüli ő...
A Metal Massage című viking, folk, black metal válogatás elérkezett a harmadik részéhez, ezen a korongon 14 csapat szerepel Európából és különlegességként Izraelből, valamint Indiából. Lássuk, milyen a felhozatal.
A svéd Vomitory még 1989-ben alakult, 1996-os debütálásuk, a Raped in their Own Blood óta ez már a hatodik lemezük, mely idén áprilisban látott napvilágot, és ami több szempontból is változást hozott a zenekar életében. Talán a legfontosabb mind közül, hogy ezen anyagon mutatkozik be Peter Östlund, aki Ulf Dalegren helyére érkezett, még 2005-ben.
Mi tagadás, akad azért pár Dokken koncertlemez... Ugye ott van az überklasszikus Beast From The East, ami zenei ereje teljében mutatja az akkor már emberi síkon teljesen szétesett legendás Los Angeles-i dallamos metal bandát, aztán jött az újjáalakulás után kiadott speciális, de hasonlóan zseniális One Live Night – ha engem kérdezel, minden idők eg...
A tucatzenék dömpingjében jó végre olyasmivel összefutni, amiben van egyéniség, van valami teljesen sajátos. Szó sincs persze arról, hogy a második lemezénél tartó dán Volbeat feltalálta volna a spanyolviaszt, de az egykoron lánccsörgető death metalban utazó Michael Poulsen vezette banda valami olyan színt mutat fel 2007 paneles és szinte teljesen ...
A vegytiszta progmetalként elindult, majd misztikus powerre átnyergelő Tad Morose nagy kedvencem, így talán kissé meglepő, hogy valamiért nem jutott el hozzám a Bloodbound bemutatkozó lemeze 2005-ben - ebben a csapatban bukkant ugyanis fel a TM-ból frissen kivált vokalista, Urban Breed. Pedig bele is hallgattam a honlapjukon található részletekbe, ...
Vannak olyan albumok, amelyeknek egészen egyszerűen időt kell adni, hogy beérjenek, néha csupán azért, hogy kiderüljön, vajon az első lelkesedés mondatja azt az emberrel, hogy hűdemekkora, vagy valóban megérdemli az adott lemez a függőséget.
Érdekes egy formáció a Beyond the Sixth Seal! Leginkább talán laza, stoner rockmuzsikaként lehetne jellemezni a zenéjüket, viszont az énekesi posztot egy igazi halálhörgő tölti be. Elég komoly a kontraszt az alapvetően könnyed, beleszarós stoner muzsika - melynek aztán tényleg az ég adta egy világon semmi köze a death metalhoz - és a rá érkező hörg...
Iszonyú mocskos, ragyás, szúrós, varacskos anyaggal rukkolt elő a Replika három évvel legutolsó stúdiókorongjuk, a Durva élet után. Jó pár éve, talán még a debütáló lemez, vagy még inkább a demók idején voltak ennyire kemények, súlyosak Csatóék, amely - ismerve az elmúlt 5-6 év lemezeit – annak ellenére is meglepő, hogy már jó előre egy kemény, düh...
Hát ez már megint mi az ördög? – kérdeztem magamtól a CD kézhezvétele után. Giccsnév, rettenetes borító, hátul négy, elsősorban taknyos kölyöknek tűnő hétköznapi fazon. Fogtam is a fejem rendesen. A svéd nevek mindazonáltal megelőlegeztek némi bizalmat és beraktam a lemezt. Utána pedig rendesen meglepődtem: ez jó!
Megmondom őszintén, nem túlzottan vagyok oda Tony Martin megélhetési projektjeiért. Jó zene hallható persze a Giuntini és Mollo-Martin lemezeken, de igazából Sabbath-on kívüli munkái közül csak a két szólólemeze fogott meg igazán. A Back Where I Belong gyakran AOR-ba hajló muzsikája nagyon kedves a szívemnek, a 2005-ös Scream dalainál közelebb pedi...
Az utóbbi másfél-két évben cirka ez a negyedik majdnem tökugyanolyan borító amit látok – noha ez is ízléses, ám sokadikként már nem túl fantáziadús. A zenekar neve elsőre az égvilágon semmit nem mondott, ugyan arra dobtam egy tippet magamban, hogy egészen biztosan borongós hangulat járja át a szerzeményeiket.
A Yellow Spots egy önmagát csak belezős rock'n'rollként aposztrofáló zenekar Budapestről, e még tavalyi kiadású, ötszámos anyag – szerintem nyugodtan nevezhetjük EP-nek – előtt mindössze egy Belezős balladák című demóval rukkoltak elő.
Noha nem feltétlenül az én zenémet játsszák, mindig is rokonszenveztem a Hollywoodoo-val, mert mezeien és egyszerűen szólva jók a dalaik, emellett feelingesen, lazán adják elő magukat élőben, és Trócsányi Gergő személyében van egy olyan frontemberük, akire egyszerűen muszáj odafigyelni, méghozzá nem csak a méretei miatt. Mivel Gergő a Taxidermia ré...
Aki egy kicsit is szereti a stoner/blues-rock zenét, az úgyis betéve tudja a Clutch életmű minimum felét, és nagy valószínűség szerint ezt az albumot is hallotta már 1-2 hónappal a megjelenést megelőzően. De senki sem sétálhat el mellettük szó nélkül, aki legalább egy kicsit is úgy érzi, hogy a hetvenes években született gitárzenék mondanak neki va...
A tavalyi Bang Your Head fesztivál egyik legérdekesebb színfoltjának (csodabogarának) a Powerwolf bizonyult. Nem véletlenül: vámpíros koncepciójuk egyszerre vicces és hiteles is, ha úgy tetszik. A Hammond orgonával megtámogatott, Mercyful Fate hatásoktól sem mentes zene teljesen rendben van; az énekes Attila Dorn pedig – akit egyenesen Romániából s...
Furcsa szerzet ez a Dream Theater, lehet szeretni meg nem szeretni, de abban mindenki egyetért, hogy enélkül a zenekar nélkül máshogy alakult volna a progresszív metal színtér a kilencvenes évektől kezdve. Az már egy másik kérdés, hogy ez a nagy invenció sokak szerint már lecsengett.
Facebook
Twitter