Ahogy megdörrent az új Iron Savior lemez nyitó nótája, egyből fülig szaladt a szám. Ilyen agresszív riffelésre már rég volt példa a német fémmunkásoknál, talán a 2001-es Dark Assaulton voltak ilyen marcona gitárok. A hangzás is most valahogy mélyebb és szikárabb lett – Piet Sielck főnök/producer megint odatette magát rendesen -, nem olyan pengeéles, mint az egyébként szintén kiváló Battering Ramnél.
A Static X hullámzó teljesítménye most talán felfelé ível, a 2005-ös lemezük nem váltotta ki feltétlenül a lelkesedésemet, bekerültek a futottak még dobozba. Reméltem, kiköszörülik a csorbát az új koronggal. Az első néhány másodpercben azt hittem, rossz cd-t kaptam, egy az egyben System Of A Down-os kattanás indítja a lemezt, majd nem kevésbé őrült...
A Kanadából származó Into Eternity dallamos thrash/prog egyvelege jócskán meglepett, és nem csak zenéjük nagyjábóli bekategorizálhatatlansága miatt. Habár negyedik lemezük a The Scattering Of Ashes, valamiért eddig elkerülték a figyelmemet, de talán nem csak az enyémet.
Ha a banda logója nem hasonlítana távolról a módszeresen szétkent hányásra, a névből még azt is hihetné a naiv gondolkodású zenehallgató, hogy itt valami sivatagi pusztulat zenét fog hallani. Erre a stoner hangulatra a vöröses borító még rá is tesz egy lapáttal, sőt, ha azt mondom, hogy az együttes arizonai, már tudjuk is mi az ábra. Pedig nem.
Nem tagadom, a 2003-as Impact nagyon súlyosan eltalált, a New Found Pain vagy a Destination Hell modernizált thrash-brutalizálásai nyomán új kedvencemmé vált a német brigád. Aztán az Issue VI is nagyon rendben volt, dühös, harapós hangulatával hamar megnyert, méltó folytatása volt elődjének. Most pedig itt a hetedik dühmonolit és Németország legnag...
Az olasz Somniae Status még 1996-ban alakult, a korai években számos tagcserén estek át, míg 1999-ben megszületett az első igazán stabil felállásuk, 2002-ben pedig kihozták debütáló albumukat, a Cassandra címre keresztelt konceptlemezt, még Breeze Danieli énekessel.
Igen-igen impozáns kiállítású anyaggal jelentkezett a számomra eddig ismeretlen Horncrowned legénysége, az infólap, a booklet olyan, mintha lángolna, ilyen lehet a klasszikus Pokol ábrázolás. Persze mosolygásra késztető elemek itt is vannak, de azt hiszem, most lemondok a művésznevek fikázásáról, és nem minősítem a stílusmeghatározást sem (legyen e...
Úgy tűnik, Dave Mustaine az Annihilator-agy Jeff Waters babérjaira akar törni, legalábbis ami a tagcseréket illeti – kivéve azt, hogy az Annihilator lemezeknek mostanában jók a borítói, az új Megadethé pedig konkrétan egy förmedvény. Elképzelni nem tudom, hogy ment át ez a pocsék grafika Mustaine egyébként nyilvánvalóan erős szűrőjén.
A görög-svéd illetőségű Nightrage 2003-as bemutatkozó albumán azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a mikrofonnál az ex-At The Gates frontember, Tomas Lindberg feszült, az egyik gitáros, egyben alapító tag pedig a fiatal zseni, Gus G. volt. Ők aztán a második album után le is léceltek, a többiek azonban a kés helyett inkább új zenészeket kereste...
Hihetetlen, hogy időnként miket partra nem dob szerkesztőségünk promólemez óceánja: Nightwish-metal egyenesen Tajvanból! És még viszonylag értékelhető is a produkció! Persze, miért is ne lenne az, hiszen a zenészek ügyesek, az énekesnő képzett, bár jellegtelen (ha jól értem a köszönetrovatot, Lipcsében tanult énekelni), a stílus szűken behatárolt k...
Érdekes nevet választott ez a fiatal svéd együttes magának, a lingua ugyanis latinul nyelvet jelent, ebből tehát sejthető, hogy nem egy elvetemült grindcore bandára kell számítani. A borító is inkább reményvesztettséget, melankóliát sugall, csakúgy, mint maga a zene.
Vannak zenék, amelyek bár alapvetően tetszenek, egy adott életkorban kevesebbet mondanak/adnak az embernek, mint szeretné – ilyenkor jön a „majd öregkoromban" című szöveg. Ez azonban az a fajta zene, amihez mindig is túl fiatalnak fogom érezni magam.
A metal világának egyik legmelósabb alakja jelentkezett be új szólóanyagával, mely meglepő módon nem más, mint egy igen humoros konceptalbum. A lemez címében szereplő Ziltoid, a Mindentudó egy földönkívüli hódító, aki azért érkezik a Földre, hogy egy csésze kávét követeljen magának.
A The Brutal Poetry Of Existence az öttagú Illinois-i csapat bemutatkozó lemeze. Ezen kívül elég gyenge. Itt akár le is zárhatnám az ismertetőt, mivel a fenti két mondattal mindent elmondtam, amit az ASA-ról tudni érdemes. Sokkal többet egyébként nemigen lehet megtudni az elég retek és információszegény myspace-es oldalról sem (a tagok nevét mondju...
Mit kapunk, ha az Extol zseniális dobosa (David Husvik) összeáll a kultikus Spiral Architect ex-gitárosával, Kaj Gornitzkával, sőt, énekesként is az utóbbi csapatban megfordult Leif Knashaug száll be a projektbe? (És persze illik megemlíteni Erik Aadland bőgős/programozót is.) A válasz adja magát: az elmúlt évek legelvetemültebb, legizgalmasabb tec...
Végre ez is elérkezett. Újra a Mayhem soraiban üdvözölhetjük az ezerhangú Csihar Attilát, aki a hírhedt norvég blackerek '94-es debütalbumán, az egyébként etalonnak számító De Mysteriis Dom Sathanas-on is szerepelt már. Az a korong a sátánista metal egyik legjelentősebb műve, s ugyan az azóta elkészült EP, és a két soralbum sem sikerült gyengére, e...
Bár az Agregator már elég régóta jelen van a színtéren (első demójuk még 2000-ben jött ki Puszta lét címmel), nekem mégis ez az első találkozásom a csapattal. Nemhogy az eddig megjelent három kiadványukhoz nem volt szerencsém korábban, de még élőben sem sikerült soha elcsípnem Mikus Tamás gárdáját, abszolút tiszta lappal indultak tehát nálam.
Ez a csapat már hallatlanban nagy kedvenc volt. Elég volt szakavatott cimborám ismertetőjét elolvasni, amelyet az első Machine Men EP-ről írt, rögtön tudtam, hogy nekem való zene. Nem is csalódtam a lemezek beszerzésekor: a Bruce Dickinson újkori szólólemezeiből nem keveset merítő, taknyosnak tűnő finn banda olyan pofátlanul elsajátította a jól ism...
Az az igazság, hogy ki nem állhatom az énekesnős-gótikus zenekarokat, különösen akkor, ha az angyali hang megosztozik egy hörgővel. Az ilyesmit általában röhejesnek tartom. Erre tessék, a tréfás kedvű sors (vagy maga a szerk.) éppen egy ilyen banda lemezét osztja rám.
Eddig sem volt rossz év a 2007-es durva zenék szempontjából, de az utóbbi időben el vagyunk halmozva jobbnál jobb anyagokkal. Személy szerint én az új Nile mellett a Behemoth lemezét vártam a legjobban, mindkét zenekar régi kedvencem, elsőnek a lengyel horda kopogtatott, így beengedtem. Azóta valahogy nem is akar távozni, alant részletezem is, miér...
Az Anterior kapcsán a 3 Inches Of Bloodos Brian Redmant emlegetik nagyon, aki miután látta a bandát egy bulin, igen lelkesen méltatta a csapatot. Ez az együttesnek is igen jól esett, meg a kiadójuknak is. Hogy Redman olyan lelkes volt, annak oka van. Amit ugyanis az amerikai srácok játszanak, az olyan nagyon nem is áll messze a 3 Inches Of Booldtól...
Nagy-Britannia a thrash hőskorában sem számított a műfaj fellegvárának, de azért akadtak jó angol csapatok ezen a vonalon. A Xentrix és a Sabbat mellett ilyen volt például a bristoli Onslaught is, akik annak idején három albumot jelentettek meg inkább mérsékelt, mint jelentős sikerrel – az utolsót 1989-ben –, most pedig megállapodott családapákként...
Nem vagyok egy nagy folk- és középkori zene szakértő, mindenesetre „tisztán" jobban szeretem ezt a zenét, mint metalba oltott verzióját. Időnként eljutnak hozzánk efféle muzsikák is, valószínűleg azért, mert általában rockerek körében is népszerű a műfaj – nyilván ezért van ez a csapat is metal kiadónál. Német nyelvterületen hatványozottan szeretik...
A Squealer egy korrekt, ám semmi kiemelkedőt sem produkáló német banda volt, kiknek munkássága nagyjából teljesen elment mellettem eleddig. Pályafutásuk legnagyobb eredménye a 2002-es Under the Cross lemez utáni kéthónapos Európa-turné volt a Judas Priesttel, mely után frissen feltöltődve, nagy vehemenciával láttak neki új lemezük felvételének, egy...
Nem titok, hogy ez a cikk most azért születik, hogy igazságot szolgáltassak Lizzynek a Shock! hasábjain. Nem tudok, nem akarok ugyanis azonosulni azzal az egyetlen kritikával, amely a 2000-es Deal With The Devil megjelenésekor született nálunk: enyhén szólva, kissé lesarkítottan fogalmaz a cikk, pedig a Lizzy Borden zenekart nem lehet ennyivel elin...
Nem idei megjelenés, de érdemes néhány szóval megemlékezni a dán Mercenary 2006-os lemezéről. A csapat életében akkoriban a legnagyobb változást Kral (basszusgitár, hörgőember) távozása jelentette, de a helyére megtalálták viszonylag gyorsan a pótlást, a lemez pedig zökkenőmentesen megérkezett – legalábbis a közönség számára zökkenőmentesen, nyilvá...
A Type O Negative neve messze nem pörög már annyira manapság, mint 10-12 évvel ezelőtt, amikor Magyarországon is az egyik legnépszerűbb metal bandának számítottak. Peter Steele minden bizonnyal a nem kielégítő kiadói támogatást okolná emiatt, nekem viszont meggyőződésem, hogy a '99-es World Coming Down már-már emészthetetlenül depressziós töménység...
Facebook
Twitter