Shock!

július 09.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Dominici: O3 - A Trilogy Part 2.

Ha valakinek az a baja, hogy a Dream Theater elsőlemezes vokalistája, Charlie Dominici az anyabandára emlékeztető zenével tért vissza, hallgassa a trilógia első részét, amely full akusztikus muzsikát tartalmaz (meghallgatnám persze én is, ha beszerezhető lenne).

megjelenés:
2007
kiadó: 
InsideOut / Record Express
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 0 Szavazat )

Aki viszont szereti a 90-es években, a Dream szárnyai alól kinőtt prog power műfaj él- és másodvonalát, úgyis mint Vanden Plas, Symphony X, Shadow Gallery, Magnitude 9, Ivanhoe, Elegy, Ivory Tower stb., az ne habozzon, hanem szerezze meg ezt a lemezt is. Egyrészt azért, mert a zene révén tökéletesen beleillik ebbe a társaságba; másrészt meg ne feledjük, a When Dream And Day Unite nélkül egyik említett társaság sem úgy játszana ma, ahogy. Nem mondom persze, hogy kötelező lemez az O3, miért is mondanám, de tény, hogy a klasszikus debüt kedvelői sokat vesztenek azzal, ha kihagyják.

Az interjúkban Dominici rendre hangsúlyozza, hogy ez az album zenekari munka – valóban, egy énekes szólólemezén igen furcsán hatna egy 8 perces instrumentális nyitószám. Kedves gesztus: a zenészeinél egy jó huszassal idősebb Charlie rögtön az elején előretolja a srácokat, hadd zenéljenek kedvükre – mint amikor az apa büszkén szemléli focizó fiait. Az olasz válogatott pedig ki is tesz magáért: bár sokan valószínűleg sima hokinak nevezik azt, amit a The Monster c. tételben előadnak, én a legobjektívebb füllel sem vagyok képes semmi öncélút, magamutogatót felfedezni ebben a számban. Végig élvezetes, követhető és ízléses – ha a hallgató nem várná nagyon az éneket – hisz mégiscsak az énekes nevét viseli a zenekar– simán elhallgatható lenne instrumentálisan is ez a remek muzsika egy teljes lemezen át.

És az ének? Nos, hallottam már olyan véleményt is, hogy Charlie nem énekel igazán jól, de akárhogy is figyelem, ez egy az egyben ugyanaz a hang, amelyet a When Dream-en megkedveltem: kicsit érettebb, mélyebb fekvésű lett, de ugyanolyan jellegzetes, ezer közül felismerhető, mint akkor volt. Aki ott elfogadta (megértem azt is, ha valaki nem szereti ezt az énekhangot), annak most sem lesz vele gondja – nyilván LaBrie technikailag és hangterjedelem szempontjából egy teljesen más történet, de éppen a Dream rajongók fikázósabbja az, aki már James-t is fennhangon temeti. Ezeknek az arcoknak úgysem lehet soha megfelelni és nem is kell – maguk sem tudják, mit akarnak. Megfosztják magukat egy jó kis Dream-családtag lemezétől, a szimpatizánsok másik fele, melybe ezen sorok írója is tartozik, azonban nagyon is szeretni fogja.

Nem csak a Monster jó nóta ugyanis, hanem kivétel nélkül minden tétel: a Nowhere To Hide szerkezete, nagyívű refréndallama a Vanden Plas Rainmakerére emlékeztet (egyébként is a Lill-Kuntz művekre hajaz leginkább az anyag, hangzásában is – vagy akkor most hogy is van ez, ki hatott kire??); vannak brutál prog power zúzdák (Greed, The Evil Seed; The Calling; The Cop), de nem hiányoznak a líraibb betétekkel megtűzdelt pillanatok sem (Captured, The Real Life) és sok-sok, az előzmények ismeretében meglepőnek ugyan nem nevezhető, de virtuóz és játékos témaváltás, villantás és temérdek hangszeres szóló (természetesen a gitár és a szinti felelget egymásnak igen gyakran).

Lehet persze azzal jönni, hogy ez itt pusztán technika, szív-lélek meg sehol, de aki látta a Pecsa-bulit, az meggyőződhetett róla, mennyire lelkesek, éhesek Charlie olasz-svájci zenészei és hogy mennyire élvezik ezt az egészet. Szintén nagyon fontos, hogy kerek dalokat hozott össze a brigád, kíváncsi is lennék, mennyit tettek hozzá a fiatalok Charlie elképzeléseihez – valószínűleg igen sokat, de ha csak pusztán elnyomják a zenekarvezető által korábban már megírt témákat, akkor is, több, mint dicséretes teljesítmény. Egyszóval az O3 trilógia második részét nyugodtan elkönyvelhetjük Charlie Dominici visszatéréseként – remélem (ha már egyszer régi barátunk honfitársunkká is vált) láthatjuk még a bandát élőben egy gyilkos klubbulin.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.