A Yoman név egy minden kétséget kizáróan igen tehetséges fiatal gitáros, Ifj. Lakat József fedőneve, a Támadj fel rock n' roll pedig a művész (ha jól sejtem) első eljövetelét jelenti, s Józsi a CD-n hallható tíz számot társak nélkül, dobgép segítségével, házi körülmények között hozta össze.
Elmondom, nagyjából mi a menete a kritikaírásnak egy általam ismeretlen zenekar esetében. Ugye mielőtt az ember behelyezi a CD-t a lejátszóba, elmormol egy imát és megnézi a promóanyagot. Na, most itt ez nem segített rajtam, mindössze annyit tudtam meg, hogy a Trollech True Forest Black Metalt játszik, és bár nem tudom, mi az, azért el tudtam képze...
Elég ködös ennek a belga kvintettnek a neve – legalábbis előttem -, annyi azonban bizonyos, hogy a thurisaz eredetileg egy ősi rúna. Nem arról van szó tehát, hogy a belgák pofátlan módon eltorzították volna a finn Turisas nevét. Valójában a két együttes egyazon évben alakult meg, történetesen 1997-ben.
Menetrendszerűen érkezett meg két év után az új Overkill stúdiólemez, méghozzá a tizennegyedik a sorban, ami bizony nem semmi, sőt, a thrash/power underground egészét tekintve is páratlan. Blitz és D.D. Verni a '80-as évek fénykorát követően hihetetlen kitartással vészelték át a következő évtized döglöttségét, és ugyan a legszebb napok végérvényese...
Igazán nincs oka panaszra a prog zenék kedvelőinek, ráadásul bőven elég, ha az InsideOut kiadó idei termését nézzük. Gyakorlatilag szinte hibátlan kiadványaik voltak/vannak, melyek közé az eddig ismeretlen Thought Chamber is besorolható. Bár igazából csak addig ismeretlen, amíg bele nem pislantunk a biográfiájukba, ahol rögtön ismerős nevet látunk ...
A norvég kultbanda mindig is szimpatikus volt, soha nem paktáltak le, nem keresték a népszerűséget és mindig azt játszották, amihez épp kedvük támadt. A kezdetben még Black Death néven induló, majd azt Darkthrone-ra váltó zajorkánt a dobos Fenriz és a gitáros/énekes Nocturno Culto alapította, s első albumukon egészen korai, igen nyers death metalt ...
Igyekszem nem elragadtatni magam, de nehéz lesz, az új Exodus lemez ugyanis megint olyan szinten gyalul, hogy az valami egészen félelmetes. Fogalmam sincs, milyen kreativitást növelő szerekkel cserélte fel Gary Holt a cracket és a heroint, de a 2004-es visszatérést jelentő kolosszális Tempo Of The Damned óta a gépezet olyan energiával pörög, mint t...
Időutazás a nyolcvanas évek legszebb thrash korszakába, mikor Bay Area klubjait olyan zenekarok töltötték meg, mint a Testament, a Death Angel vagy épp a Vio-lence. Szegecses csuklószorító, farmermellény, csőgatya, egyszóval mintha a Fueled by Fire tagjai az Exodus Toxic Waltz klipjéből léptek volna ki.
Világ szkeptikusai, riadó! A fémzene legparanoiásabb ufó hívői négy év után újabb súlyos bizonyítékokat tárnak elénk, melyekből világosan kiderül: valaki van odakint. Hogy ki és mit akar, az még nem világos. H. G. Wells szerint nem fogunk mi örülni annak a találkozásnak és mára már Spielberg bácsi is rendesen ellentmondásba keveredett önmagával, E....
Cseke Feri az utolsó pionírok egyike. Évek óta fáradhatatlanul ontja a demókat, majd 2007-ben elkészítette az első cd-jét is, ami igazából talán csak attól cd (album, hívd, ahogy akarod), hogy majd' egy órányi zenét hallhatunk rajta, hiszen még mindig totálisan házi körülmények között készült – de legalább itt már a dobok egy fokkal jobbak, mint a ...
Szentséges isten! Ez nem lehet ennyire rossz! Eddig azt hittem, hogy csak a hazai bandák nem rendelkeznek önkritikával, de most kiderült, tévedtem. Bár tudomásom van a pezsgő görög metal élet szépségeiről és a festői Hellászból érkezett anyagok között akadt már közepes (Marauder), korrekt (Airged L'Amh) és kiváló (Casus Belli) is, sosem gondoltam v...
Bár a zenekar kísérőlevele szerint jelen EP még csak a második cuccuk, nekem valahogy sokkal régebbről rémlik az Inferno Metalcore System. Sőt, mintha élőben is láttam volna őket valahol / valamikor, de erre meg aztán már tényleg nem vennék mérget.
Ha valaki csak úgy megmutatja nekem a Municipal Waste-et, mielőtt megismertem volna őket, és azt mondja, ez valami amerikai thrash/crossover banda 1987-ből, simán elhiszem neki. A sörvedelő, ízig-vérig fanatikus fiatal srácokból álló richmondi csapat májusban a Kultiplexben is fellépett a The Haunted előtt, és olyan klasszikus régisulis showt mutat...
Az igazat megvallva közel sem vagyok elragadtatva az Annihilator utóbbi években nyújtott teljesítményétől. Ennek legfőbb oka az általam - leginkább jellegtelensége miatt - mélységes antipátiával figyelt énekes, Dave Padden ténykedése, akinek acsarkodó, jellegtelen stílusa kb. annyira illik az Annihilator klasszikus thrash muzsikájához, mint Nagy Fe...
Az elég hülye elnevezésű (na jó, a Törpénél tényleg jobb) Óriás kakukktojásnak számít mifelénk. Ilyen, alapvetően alternatív-indie skatulyába helyezhető, majdnem annyira pop, mint amennyire rock muzsikákat nem nagyon szoktunk ajánlgatni, mivel mind a szerkesztőség, mind pedig – vélelmezhetően – az olvasótábor túlnyomó többsége csak elvétve hallgat ...
Mélyére nyúltam az elfekvő promóimnak, kezembe akadt a belga Ordeal Atrocities című debütlemeze, és az első hallgatás után úgy éreztem, egy kritikát mindenképpen megérnek. A borító általában sokat elmond egy lemezről, az övék konkrétan a régi Cannibal Corpse borítókra hajaz, de igényes formában. Elkövetője - a logóval együtt - Kris Verwimp.
Amióta Dez Fafara nu metalból átment parasztmetalba, valahogy mindig ott fészkelődik a szám sarkában egy rövid mosoly, az az érzésem, igazából ő sem tudja még mindig, mit akar csinálni, illetve csak annyit, hogy színpadon akar ugrálni és ordibálni, mert ez az élete. Hogy körülötte épp milyen zenét játszanak, az is mindegy, csak agresszív legyen val...
Hogy kicsoda Brant Bjork? Erre könnyű válaszolni. Ő az originális stoner rocker. A laza arc, aki könnyedén hátradőlve, képén szarok a világra-vigyorral néz a kamerába, és történjen bármi, ő bizony jól érzi magát. Amilyen néhanapján te meg én is szeretnénk lenni, csak nekünk nem fog sikerülni.
Kissé úgy éreztem magam egy csomó új netes és nyomtatott Hellfueled kritika olvasása közben, mintha én nem is ugyanazt a lemezt hallgatnám, mint a többiek. Kétségtelen, hogy a svéd banda első két albuma totális Ozzy klón volt, azt azonban nem tudom elhinni, hogy valaki ne hallja a különbséget már akár elsőre is a Memories In Black és mondjuk az elő...
„Te jó ég! Mi a fene ez?", kiáltottam fel, amikor meghallgattam a szóban forgó lemezt (a fene helyett egy másik „f" betűs szót használtam eredetileg). Zongora, hegedű, nyomokban klasszikus gitár és egy herélt hangú, képzeletemben Iglesias fizimiskájú fazon nyekereg itt tizennégy tételen át. Olaszok. Idegesítőek. Fájdalmas az egész.
Egy zenei projectnek szerintem akkor van értelme, ha a tagok, akik általában különféle ismertebb bandákból verődnek össze, az addigi munkásságuktól eltérőt, valami újat alkotnak. Nem akarok neveket mondani, de sok esetben ha valamelyik zenész ilyesmire adja a fejét, bizony az eredmény olyan, mintha az anyabandájával hozta volna össze, csak annál az...
Olybá tűnik, a The Absence zenekar hagyományt fognak teremteni azzal, hogy orbitálisan szar és klisés borítókkal hozzák ki lemezeiket – az előző cd után ismét egy semmitmondóan gagyi borítókép néz velünk farkasszemet. A floridai brigád akár tiszteletbeli svéd csapat is lehetne, a zenéjük az előző kritikában körülírt göteborgi elegyet tartalmazza új...
Öt év telt el a kettes Down lemez megjelenése óta, és nem mondhatni, hogy eseménytelenül rohant volna el az idő New Orleans legnagyobbjainak feje felett. Miközben a méltán legendás NOLA debüt fanatikus hívei vérre menő küzdelmeket folytattak azt illetően, vajon méltó folytatás-e az A Bustle In Your Hedgerow, a csapat lefutotta a saját kis köreit, é...
Az előző Iced Earth lemez, a The Glorious Burden bizonyos körökben tapasztalt fogadtatása az előítéletekkel teli sznobizmus iskolapéldája volt. A szeptember 11-ei események hatására sok amerikaihoz hasonlóan a túlzott hazafiság neofita buzgalmába eső Matthew Barlow távozása sokaknál elvágta a fonalat, ami akár még érthető is, hiszen pont az ő érces...
Vannak zenekarok, akiktől az ember nem várná, hogy megváltják a világot. A Sonata Arctica is efféle korrekt, következetes banda, akik jól behatárolható kis világukban szállították le évről évre a megbízható, ám nem túlzottan meghatározó lemezeket.
Bár BZ kolléga remek koncertbeszámolót rittyentett össze a svájciak fergeteges hangulatú A38-as koncertjéről, meg kellett állapítsam, hogy magazinunk igencsak csehül áll Gotthard lemezismertetők terén: finoman szólva sem vittük túlzásba eddig a csapat munkásságának ismertetését.
Megmondom őszintén, a finn illetőségű HIM első két lemeze tetszett. Ha nem is lettem rajongó, de felkeltették a figyelmemet, különösen az első. Emlékszem, valamelyik zeneadón leadtak egy blokkot, ahol élőben játszottak pár számot, és kellemes meglepetésként ért, hát még amikor a teljes lemez a birtokomba került, ráadásul akkor (és most is) zseniáli...
Facebook
Twitter