Shock!

június 18.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Velvet Revolver: Libertad

Sokan drukkoltak 3-4 évvel ezelőtt azért, hogy ne legyen hosszú életű az egykori Guns N' Roses tagok és a Stone Temple Pilots ex-frontembere, Scott Weiland által jegyzett szupergroup, de a Velvet Revolver azóta azért elég rendesen beette magát a köztudatba, még ha a hírek szerint időközben akadtak is feszültségek a bandán belül.

megjelenés:
2007
kiadó:
RCA
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 12 Szavazat )

A lényeg mindenesetre az, hogy Slash, Duff McKagan, Matt Sorum és a hozzájuk csapódott Dave Kushner – aki ugyan szürke eminenciásnak tűnik, de társai szerint a csapat egyik alappillére – még a legbaljósabb előjelek ellenére sem nyúltak mellé Weilanddel. Nemcsak a banda eredményei igazolták döntésük helyességét, hanem az is, hogy Scott sem esett vissza súlyos heroin- és kokainfüggőségébe.

A több mint 3 millió példányban elkelt Contraband utódját eleinte konceptalbumnak tervezték, de végül letettek elképzeléseikről és egy újabb „sima" rocklemezt szállítottak le. Az első anyag eléggé megosztotta a közönséget, aminek oka elsősorban az lehetett, hogy a többség valami direktebb, arcbamászóbb zenére számított a Velvet Revolvertől. A Contraband ehelyett nem az egyszerűbb utat választotta, a zenekar még csak meg sem próbálta rajta megvalósítani a Guns N' Roses és a Stone Temple Pilots stílusjegyeinek szimpla összekeverését, a nyilvánvalóan slágeres témákkal is spóroltak, így a lemez pár dalt leszámítva inkább csak lassan, fokozatosan óvakodott be a hallójáratokon. A Libertad esetében már elsőre is feltűnő, hogy Slash összekeverhetetlen gitárjait némileg előtérbe tolták a múltkorihoz képest, aminek köszönhetően jóval testesebben, erőteljesebben szólal meg a zene. Aki ugyanakkor a debütáló albumon nem tudott megbarátkozni Scott hangjával meg úgy általában a zenekarral, az most már akár ne is próbálkozzon, maga a stílus ugyanis alapvetően nem tér el a korábban megismerttől.

Direkt emlegetek stílust, ez a dalgyűjtemény ugyanis csak megerősíti azt, hogy a Velvet Revolvernek kialakult egy olyan markáns irányvonala, ami vagy bejön valakinek, vagy nem, de kétségtelen, hogy a végeredmény jellegzetes. Van benne Guns-féle rock'n'roll, de Weilandnek köszönhetően alternatívabb ízek is akadnak, fel lehet fedezni némi enyhén punkos fésületlenséget és főleg az elkent, nyúlós vokálok révén nem kevés '70-es éveket idéző poszt-drogos pszichedeliát is.

Kifejezetten sokat ment nálam az első album, az ugyanakkor már akár egyetlen felületes hallgatás után is nyilvánvaló lehet bárki számára, hogy a Libertad összefogottabb, érettebb és erősebb produkció. Ez sem egy kifejezett slágergyűjtemény, de több rajta a gyorsabban ható pillanat, mint a Contrabanden volt, több a karakteresebb nóta és közepesebb szerzeményből is kevesebb akad. Az indítás kimondottan meggyőző: a pörgős nyitónóta Let It Roll riffje az eddigi legkonkrétabban gunsos téma a csapat életművében, igazi beindulós, erőteljes slash'n'roll, szóval jó. A She Mine és a Get Out The Door szintén vérbeli Velvet Revolver témák, akár az első lemezre is felfértek volna, csak ütősebbek, könnyebben dúdolod Scottal a dallamokat (főleg utóbbi vág oda nagyon). Fogósság tekintetben ugyanakkor nem versenyezhetnek a She Builds Quick Machines-zel, nem véletlenül lett ez az első single: jó a tempó, a refrén elsőre ragad és Slash szólója is baromira ott van a szeren.

A folytatásban is akadnak kiemelkedő szerzemények. Nekem roppantul bejön a funkys gitárkvakkogtatást is felvillantó Pills, Demons & Etc., a Just Sixteen a maga ízig-vérig weilandes refrénjével vagy az utcaszagú, kicsit kesernyés, de nagyon fogós For A Brother Slash óriási díszítéseivel. Persze nemcsak ütős rocktémákban gondolkodtak, már a második klipnótának választott The Last Fight sem kellemetlen a lemez első felében, de a záró Gravedancer még erősebb, a cilinderes itt megint a legjobb formáját hozza és a szöveg is nagyon-nagyon rendben van. Hajlamos vagyok azt mondani, hogy ez egyenesen a banda egyik legsikerültebb dala eddig. Az utána következő rejtett bónusztéma a maga countrys ízeivel ugyanakkor már sok a jóból, és az Electric Light Orchestra Can't Get Her Out Of My Head-je is felesleges egy kissé (ráadásul egy kultikus AOR / melodic banda, a Silent Rage annak idején nagyságrendekkel pofásabb feldolgozást kreált belőle).

A Velvet Revolvernek a tagok múltja miatt sok szempontból könnyebb dolga van, mint a legtöbb rockbandának, de eleve kritikusabban is áll hozzájuk mindenki, így aztán garantáltan a Libertad is kap majd hideget-meleget. Lesz, aki a szeletelt kenyér óta született leghatalmasabb dologként üdvözli, és olyan is szép számmal akad majd, aki szerint csapnivalóan pocsék, ilyen nevekhez méltatlan produkcióról van szó, pedig a Velvet Revolvert nem kell túlelemezni: ez itt egy döntően erős dalokkal telepakolt korszerű hard rock lemez, ami 8 pontot bármikor, bárhol megér. Nyilvánvalóan nem a mostani évtized Appetite For Destructionje, de aki ezt várja, az eleve rossz helyen keresgél, ha ugyanis lesz valaha ilyen, azt nem Slashék fogják megcsinálni (és még csak nem is excentrikus egykori cimborájuk). Ugyanakkor viszont többször is be lehet tenni egymás után maradandó károsodások nélkül, nem kell rajta nagyon gondolkodni, simán csak visz magával és mindenféle nagy rákészülés nélkül élvezhető. Így a nyár közepén én nem is várok ennél többet egy rockbandától.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.