Shock!

szeptember 17.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Floodgate: Penalty

1002floodgate1Bizonyos esetekben minden klappol ahhoz, hogy egy adott zenekar befusson: nemcsak az óriási zene és a jó fazonok adottak, de erős kiadó dolgozik a háttérben a banda érdekében, aki jó turnéra nyomja be őket, és ha mindez nem lenne elég, még a szakmai fogadtatás is euforikus. Aztán a dolog mégsem jön össze, a zenészek pedig ugyanúgy értetlenül állnak a bukás előtt, mint azok a hívek, akik fanatikusan, éjt nappallá téve hallgatták a maga idejében az adott mesterművet, és igyekeztek azt minden haverjuk torkán lenyomni. Sok ilyen albumról írtunk már ebben a rovatban mi is, és a New Orleans-i Floodgate húsz évvel ezelőtt kiadott Penalty albumának története kétségtelenül ezt a sort gyarapítja: a zenekar ígéretes kezdés után irdatlan sebességgel zuhant fejjel a szakadékba, és soha többé nem is tudták már összekaparni magukat. Az album viszont mai fejjel is a valaha készült legjobb lemezek egyike a doom/southern/sludge vonalon.

megjelenés:
1996. október 20.

kiadó:
Roadrunner

producer: Eli Ball & Floodgate

zenészek:
Kyle Thomas - ének, gitár
Kevin Thomas - basszusgitár, ének
Steven Fisher - gitár
Neil Montgomery - dobok

játékidő: 56:06

1. Shivering
2. Through My Days Into My Nights
3. Before The Line Divides
4. Those Days
5. Till My Soil
6. Whole
7. Second Guesser
8. Running With Sodden Legs
9. Imitation Salvation
10. Feel You Burn
11. Black With Sin

Szerinted hány pont?
( 25 Szavazat )

A Floodgate története nagyjából akkor kezdődött, amikor két kiváló, ám kereskedelmi szempontból sajnos nem túl sikeres album (Slaughter In The Vatican – 1990, The Law – 1992) után az Exhorderé befejeződött nagyjából 1993 elején. Hiába számított kifejezetten egyedi megközelítésűnek New Orleans akkori vezető metalzenekara, a Roadrunner kiadó ekkoriban már nem látott bennük igazi fantáziát – mindez már csak azért is érthetetlen, mert a Pantera éppen ebben az időszakban került a metalszíntér csúcsára, ők pedig bevallottan rengeteget tanultak Kyle Thomaséktól. Bár az énekes mindenesetre nem igazán szereti, amikor mindezt felemlegetik neki: „A legjobban azt rühellem ebben a témában, hogy mennyire a Pantera sikereihez kötik ma már az Exhordert. Hogy lenyúlták-e a hangzásunkat? Lehetséges. Vajon szándékosan történt mindez? Talán. Hatottunk rájuk? Egészen biztosan. Sokkal-sokkal keményebben dolgoztak, mint mi? Abszolút. Téma lezárva."

Az Exhorder tehát szétszéledt. Kyle ezután sokáig nem tudta, mihez kezdjen magával: először két ex-kollégával, Jay Ceravolo gitárossal és Chris Nail dobossal kísérletezett, de végül nem nagyon jutottak semmire. Ezután egy ideig csábítgatta magához a Corrosion Of Conformity is, akik éppen a majdani Deliverance album munkálataira készültek ráfordulni, de nem találtak megfelelő utódot Karl Agell helyére. Thomas beszállhatott volna a bandába, főleg annak fényében, hogy évtizedes cimborák voltak, de nem látta sok értelmét, hiszen Pepper Keenan és Mike Dean személyében máris két énekes zenélt a C.O.C.-ben. Így aztán inkább testvérével, a többek között az Acid Bath sorait is megjárt Kevinnel látott neki dalokat írni. Kyle: „Amikor a dolgok már nem mentek jól az Exhorderben, és úgy éreztem, elérkezett a változás ideje, fogtunk egy-egy gitárt a tesómmal, és zenélni kezdtünk. Két évvel idősebb nálam, és ha van lelki társam ezen a bolygón, hát ő az. Fogtunk egy gitárt meg egy basszusgitárt, dalokat írtunk, és az új zenekar már jóval többet mutatott meg abból is, min nőttem fel, hiszen az Exhorderben nem játszottam hangszeren, és a zenének is csak kis részét írtam én."

1002floodgate3

A Penalty nevet kapott új zenekarban eleinte Jimmy Bower dobolt, de a felállás végül a '90-es évek derekára szilárdult meg Steven Fisher gitárossal és Neil Montgomery dobossal. A banda intenzív koncertezésbe kezdett a nemzetközi színtéren is egyre erősebb helyi notabilitásokkal, így az Eyehategoddal vagy a Crowbarral is, és Louisianában elég jó nevet szereztek maguknak a klubszíntéren. Egy idő után a kiadók is rajzani kezdtek körülöttük – különösen, miután 1995 őszén kijött a Down NOLA albuma, és egy szélesebb közönségréteget is megismertetett a New Orleans-i hangzással –, és a banda végül a Roadrunnerhez írt alá. Úgy tűnt, megfogták az isten lábát, ám csak ekkor jött a hidegzuhany: egy brazil sportruházati cég miatt nevet kellett változtatniuk, ugyanis egyáltalán nem gyárthattak volna pólókat Penalty feliratokkal. Mindez tényleg az utolsó pillanatban történt, és a csapat már nagyban készítette az első albumot, így érthetően nem örültek a dolognak. A Floodgate névhez végül a New Orleans-i városfal dagálykapuja szolgáltatta az ötletet.

Hazugság lenne azt állítani, hogy egyedül a névcsere nehezítette a csapat dolgát ezekben a hónapokban: maguk a felvételek is nyögvenyelősen haladtak, családi nehézségek lassították a munkát mind a banda, mind Eli Ball producer oldaláról, egyszer pedig egyhétnyi komplett felvételük semmisült meg mindenféle maradvány nélkül. A kiadó emellett elég komolyan bele akart beszélni abba is, merre induljon zeneileg a csapat. Kyle: „Napi szinten vívtuk a véres küzdelmeket a Roadrunnerrel, akik a C.O.C. és a Down egyfajta másolatát akarták létrehozni belőlünk. Mindkét zenekart szerettük, de biztos, hogy soha nem volt szükségem semmiféle segítségre meg külső ötletekre ahhoz, hogy kifejezzem a gondolataimat. Ezzel persze elég gyakran magam alatt vágtam a fát..." Viszont mire végre elkészült az album, amely azért tüntetőleg a Penalty címet kapta, mindenki roppant elégedett volt vele, beleértve ebbe a Roadrunnert is, akik úgy tervezték: igazán komoly kampánnyal támogatják meg az 1996. október 20-án megjelent lemezt.

1002floodgate5Akár a Roadrunner terelgette őket ebbe az irányba, akár nem, a Floodgate albuma kapcsán egyértelműen a Down a legnyilvánvalóbb párhuzam. Kis túlzással akár azt is mondhatom, hogy amennyiben szereted a NOLA lemezt, és esetleg nem ismernéd a Penaltyt, ne is olvass tovább, hanem keresd meg/szerezd be, csavard fel a hangerőt, és add át magad az élvezetnek, mert a csalódás gyakorlatilag teljesen kizárt. Viszont ezzel együtt sem nevezném a Floodgate-et Down-kópiának, ugyanis egyrészt modernebb oldalról fogták meg ezt a néhol sludge-osan súlyos, mocsaras, alapvetően mégis rock'n'rollos húzású metalt, mint a másik csapat, másrészt ének- és vokálszinten egyértelműen túlmutattak Anselmóékon. Kyle eleve a színtér egyik kincse, aki gyerekkora óta komolyan tanult énekelni: nemcsak az iskolai énekkarban tett szert klasszikus képzettségre, de később a New Orleans-i szimfonikusokkal is számtalan alkalommal lépett fel kórustagként, sőt, lemezfelvételeiken is részt vett. És ez bizony minden pillanatban hallatszik is a teljesítményén, szemben az inkább ösztönös őstehetségnek számító, tőle egyébként az Exhorder révén bevallottan rengeteget tanult Phillel... Emellett a Floodgate-ben Kevin és Steven Fisher is elég aktívan hozzájárult a vokálmunkához, miközben a Downban – számomra némileg érthetetlen módon – sosem használták ki Pepper és Kirk Windstein ilyen irányú adottságait.

A fentiekre már a nyitó Shivering is tökéletes példa, a nóta ugyanis hiába rokon a Downnal, mégis korszerűbben dörren meg, és Kyle kissé Alice In Chains-ízűen nyújtott énektémái is helyből más irányba viszik a témát, még ha a hangszíne bizonyos tekintetben közel is áll Anselmóéhoz. A rockosan kalapáló, majd a középrészében ízig-vérig New Orleans-i, mocsarasan dzsuvás betonozással operáló téma helyből megadja az alaphangulatot, ám az első igazán nagy dobás mégis a második Through My Days Into My Nights, ahol tényleg minden felvillan a banda fegyvertárából. Egy kolosszális, varacskosan menetelő, pincébe hangolt riff adja az alapot Kyle-hoz, aki hatalmas ívű, ízesen zseniális dallamokat kanyarít a szennyes gitárokra, a refrén pedig egyből K.O.-zza a hallgatót. Aztán a középrészben a gyilkos üvöltések is kiszakadnak belőle – mint mondtam, Anselmo mindig büszkén dicsőítette Thomast az interjúkban, ami becsületére váljon, de tegyük hozzá: ha akarta, sem tagadhatta volna, kitől is tanulta ezeket a jellegzetes rekesztős ordításokat... A nóta bluesos, feelinges szólója is perfekt stílusgyakorlat. Nálam ez a szám bizony egyenrangú himnusz az Albatross-szal vagy a Liferrel, annak idején, tizenévesen napi rotációban pörgettem velük együtt reggel-délben-este, és a mai napig kiráz tőle a hideg.

1002floodgate2

A Before The Line Divides talán nem hat elsőre ilyen elementárisan, hosszabb távon azonban szintén az album egyik legzseniálisabb darabja. Itt a Floodgate modernebb, zúzósabb oldala elegyedik a súlyos sludge-vonallal: a verzéket megszakító, mechanikusan lefojtott téma a szövegmondós sorokkal például a C.O.C.-nél némi szódával még lehet, hogy befért volna a képbe, a Downnál azonban garantáltan kiesik a rostán. Viszont ahogy mindezt belekeverik a Kyle drámai erejű, libabőrös énekdallamaival kiszínezett, nehézsúlyú doomriffelésbe, arra nincsenek szavak, és a dal építkezése is tanítanivaló. Nem véletlen volt ez annak idején a koncertjeik nyitószáma is, amely tökéletesen alapoz meg a lemez egyik legsúlyosabb momentumának, a Those Daysnek is. Az itt daráló lassú, szaggatott riffre Kyle ismét óriásit énekel már a verzékben is, ám csak a refrénben szárnyal igazán magasra, az eredmény pedig egy újabb mestermű igazi katarzissal, aminek hallatán megint nem tudok mást mondani: ez a banda simán egy ligában játszott a korai Downnal, és akármilyen túlzónak is tűnhetnek ezek a szavak, vállalom őket. Viszont a középrész pulzáló staccato-riffelése ott újfent biztosan túl modernnek találtatott volna.

Ha nem említettem volna, súlyossága és érzelemgazdagsága mellett az egész album pofátlanul fogós. A Through My Days Into My Nights után a Till My Soil is igazi sláger, hatalmas southern metal'n'roll himnusz, ahol a mélyre hangolt, döngölő gitárok tökéletesen érvényesülnek ebben a tempós, pörgős környezetben is, az énekdallamok kidolgozottsága pedig ismét tanítanivaló. A refrénről már nem is beszélve, hiszen már a második körben együtt üvöltöd Kyle-lal, hogy „fertilize the plains to keep the brains alive..." Tényleg árad belőle az adrenalin és az a jellegzetes pozitív energia, amely ebben a formában csakis az amerikai Dél zenekaraira jellemző – és nem mellesleg a Down kettes lemezének egyik legjobb dala, a There's Something On My Side is elég egyértelműen ennek alapján születhetett. Ezzel most természetesen nem azt mondom, hogy Pepperék ellopták a dalt, mert nem, de a hasonlóság egyértelmű. És a Down tagjai bizonyosan ismerték ezt az albumot...

A Till My Soil energiabombája után jólesik a fülnek a Whole elszállása, amellyel kicsit lehiggasztják a hallgatót. Maga a dal a Floodgate saját Planet Caravan-utódja szép hangszereléssel, finom akusztikus gitárokkal és érdekesen úszó, megsokszorozott vokálharmóniákkal, hogy aztán utána óvatlanul a lemez legagresszívabb, legdurvább témáját hajítsák a képedbe. A Second Guesser egyértelműen hardcore-os áthallásokkal támad, de ott kísért benne az Exhorder öröksége is: az alapot pár izomból reszelt riff adja vérforraló tempókkal karöltve, ám érdemes megfigyelni, mennyire kimunkált itt is az ének, a telitalálat szövegről már nem is beszélve (ha már itt tartunk: Thomas az egész lemezre baromi jó szövegeket írt). Aztán olyan hirtelen ér véget az egész, ahogy indult. Perfekt darab, az isten is fölös energiák lecsapolására teremtette.

1002floodgate4

A Running With Sodden Legs a Through My Days... és a Till My Soil után a Penalty harmadik southern slágere bölény groove-val és fület gyönyörködtetően radírozó gitárhegyekkel, kolomppal, ahogy kell, meg persze Kyle elementáris énektémáival. Elfogadom, hogy ez az időszak már nem a metalról szólt, de tényleg a világ szégyene, hogy ez a banda ilyen tökéletesre formált dalokkal nem tudott gyökeret verni legalább a súlyos zenei színtéren... A több mint hatperces Imitation Salvation ugyanakkor nehezebb falat, vánszorgós tempójú átmenet valahol a doom/sludge és a grunge-színtér legmetalosabb képviselőinek muzsikája között. Ugyanakkor itt is valami elképesztő gördülékenységgel kanyarítanak az elégikus kezdésből magabiztosan, őserővel húzó szólórészt. A Feel You Burn szintén nem adja magát azonnal, de az önmaguknak felelgető gitárok itt is óriásiak, ám ez a dal már inkább csak felvezetés az epikus, nyolc perc fölé kúszó Black With Sin záráshoz, amelyet akár a Floodgate magnum opuszának is nyugodtan titulálhatunk. A dal nagyjából azt a szerepet tölti be itt, amit a Bury Me In Smoke a NOLA-n: elképesztően súlyos, ám egyszerre katartikus és egészen monumentálisra törő eposz, ahol a verzékben Kevinnel duettet éneklő Kyle az egész album legbámulatosabb teljesítményét nyújtja a végén, ez itt tényleg totális csúcskategória. Örök kedvenc, és egyben megosztva a másik favoritom a lemezről a Through My Days Into My Nights mellett.

A Floodgate albumát hatalmas lelkesedéssel fogadta a szakma, a zenekart több mértékadó magazinban is a Down egyenrangú társaként emlegették, és a Roadrunner is hitt bennük. Mindennek nem is adhatták volna ékesebb tanújelét annál, mint hogy Kyle-ék lettek a kiadó akkori legnagyobb bandája, a Sepultura előzenekara a Roots lemez európai turnéján, amely az egész kontinensen hatalmas, többezres csarnokokban, illetve kisebb arénákban futott. A csapat nem is vallott szégyent a koncertsorozaton, és a lemez is elég jól fogyott, így eleinte még arról is szó volt, hogy a Machine Head elé is betársulhatnak a The More Things Change... album turnéjára, de ez végül nem jött össze. Thomasék ugyanakkor így is bizakodva vonultak vissza megírni a folytatást, aztán jött a hidegzuhany. Kyle: „Történt egy s más a kiadón belül, viszonylag rövid idő leforgása alatt megváltoztak az elvárásaik velünk szemben, és hirtelen azon vettük észre magunkat, hogy kiestünk a kegyeikből. Nem foglalkoztak velünk, nem voltak hajlandók beszállni a turnéköltségekbe, majd végül ki is dobták a bandát."

Óriási balszerencséjükre a szakításra pont akkor került sor, amikor már nagyban folytak a második album felvételei. Kyle: „Akkoriban már a nu metal számított az új szenzációnak, minket pedig gyorsan szőnyeg alá söpörtek, pedig előtte a kiadó következő nagy dobásaként álltak hozzánk. Utána éveken át nem is esett szó sehol a zenekarról, csak jóval később kezdte el a kiadó ismét szerepeltetni a visszatekintő összefoglalóiban is a Floodgate-et. Mindig is úgy éreztem magam, mintha tőrt döftek volna a szívembe, amiért így kellett befejeződnie ennek a történetnek. Miközben épp csak a kezdetén voltunk mindennek, és a legjobb munkánk előkészületei folytak..." A csapat egy ideig még koncertezett Észak-Amerikában saját pénzből, de túl sokáig nem bírták finanszírozni a dolgot, így 1997 után már nem indultak többé komolyabb körútra.

1115trouble2Kyle ezután egy ideig a Trouble beugró énekeseként koncertezett, de végül itt is leálltak a dolgok, és az énekes hosszú évekre eltűnt a metalszíntér nemzetközi vérkeringéséből. Ami a Floodgate-et illeti, a csapat New Orleans környékén még évekig játszogatott, de végül ezek az alkalmak is egyre ritkábbak lettek, idővel pedig teljesen elmaradtak. Hivatalosan nem oszlottak fel, de 2002 környékén a Floodgate végleg leállt, és komolyabban, egy-két kivételes alkalmat leszámítva azóta sem éledt újjá többet. Kyle-ról legközelebb öt év múlva hallhattunk, amikor bekerült az Alabama Thunderpussyba, és felénekelte náluk az utóbb búcsúalbumnak bizonyult, kiváló Open Fire lemezt. A folytatás ismert, a frontember azóta ismét a Trouble környékére sodródott, és most már évek óta náluk énekel. A magam részéről úgy vélem, ez így is van rendjén, mert igazi bűncselekmény, hogy egy ilyen kaliberű figura éveken át csak kallódott mindenféle bárokban meg hobbicsapatokban. A többiek sajnos mára végleg kivesztek az aktív zenélésből: Kevin egy ideig együtt zenélt öccsével a Jones' Lounge nevű bandában, amely a Floodgate tulajdonképpeni utódzenekarának is tekinthető, de mindig megmaradt helyi szinten működő formációnak, Fisher és Montgomery viszont azóta sem bukkant fel komoly csapatban.

Amikor az Alabama Thunderpussy 2007-es budapesti bulija előtt alkalmam nyílt leülni beszélgetni Kyle-lal, úgy látta, akár még folytatása is lehetne a Floodgate-sztorinak, miután a csapat abban az évben adott egy visszatérő koncertet otthon. De azon túlmenően, hogy akkoriban kijött a Penalty remaszterelt változata, végül semmi sem történt, és azt a három kiadatlan, teljesen kész stúdiódalt sem hozták ki hivatalosan, amit már a soha el nem készült második anyaghoz demóztak fel. Ezeknek még a címe is ismert: Distorted, Hold Your Tongue és Save The Shark, de ótvarosan szar minőségű koncertfelvételeken túlmenően sajnos nem nagyon lehet fellelni őket a neten... Emellett teljes egészében létezik egy állítólag kifejezetten izmos, jó hangzású koncertfelvétel az 1996-os turné londoni állomásáról, amelyet szintén évek óta meg akarnak jelentetni a demókkal együtt, de valahogy csak nem akar összejönni. A Floodgate után így tehát rövid és befejezetlen, keserű történet maradt. Kyle: „Mielőtt még igazán megismerhette volna a világ a zenekart, minden összeomlott. Pontosan az történt, ami az Exhorderrel: ott is minden jól haladt, aztán bejött a képbe a death metal, mi meg hirtelen ott találtuk magunkat két szék között, a pad alatt. Sokan ma már a Floodgate lemezét is ugyanolyan mérföldkőként emlegetik, mint a két Exhordert, így elmondhatom magamról: két olyan zenekarban is játszottam, amelyet legendásnak tekint az utókor, mégsem kerestem velük egy vasat sem. Szürreális, de legnagyobb hősöm, Edgar Allan Poe is szegényen halt meg, miközben mások meggazdagodtak az életművéből..."

Húsz év távlatából persze már kár ezen keseregni, a lényeg úgyis a Penalty lemez marad, márpedig ezt az albumot garantáltan újabb húsz év múlva is hallgatni fogom. Ha nem ismered, sosem késő pótolni a mulasztást: ez itt bizony a valaha született egyik legjobb album konföderációs metalban!

Alsó koncertfotó: Máté Éva

 

Hozzászólások 

 
+5 #21 From The Delta 2016-11-29 20:13
Gimnazistaként egyik kedven lemezem volt 2000 táján, a másik a Nola.
10/10
Idézet
 
 
-3 #20 gonda.e 2016-11-14 08:46
Belefüleltem. Nekem nem annyira tetszett, bár nem sokat hallottam belőle.
Idézet
 
 
+5 #19 Karak 2016-11-07 16:41
A Down-t ugyanúgy tizedannyian se hallgatnák, ha nem Anselmo az énekes. Max 2-300 fős klubbokban játszanának mint a Trouble. Hiába, ez a műfaj nem a tömegek zenéje.
Idézet
 
 
+3 #18 borisz 2016-11-07 12:24
Idézet - oppo:
Idézet - borisz:
Köszi a minőségi írást, top5-ös lemez! De az milyen már, hogy Kyle ennyi hibátlan lemezen, bandában énekelt, nekem egyik hősöm a faszi ! A 3 számos kiadatlan Floodgate demo is megvan, ha kell valakinek, feltöltöm valahova, úgysem hivatalos kiadvány :)

Tedd azt lécci, thx :)


feltettem ide:
http://www92.zippyshare.com/v/0GoEM1wR/file.html
Idézet
 
 
+2 #17 DéeL 2016-11-06 23:10
Ádám a Crowbar cikkben már megszellőztette , hogy jövő héten sorra kerül a Broken Glass, amit azzal egészítenék ki, hogy november 1.-én a Pleasure To Kill volt 30 éves, november 4.-én pedig a The Mob Rules múlt 35 éves.
Idézet
 
 
+1 #16 oppo 2016-11-06 20:36
Idézet - borisz:
Köszi a minőségi írást, top5-ös lemez! De az milyen már, hogy Kyle ennyi hibátlan lemezen, bandában énekelt, nekem egyik hősöm a faszi ! A 3 számos kiadatlan Floodgate demo is megvan, ha kell valakinek, feltöltöm valahova, úgysem hivatalos kiadvány :)

Tedd azt lécci, thx :)
Idézet
 
 
+3 #15 borisz 2016-11-06 12:56
Köszi a minőségi írást, top5-ös lemez! De az milyen már, hogy Kyle ennyi hibátlan lemezen, bandában énekelt, nekem egyik hősöm a faszi ! A 3 számos kiadatlan Floodgate demo is megvan, ha kell valakinek, feltöltöm valahova, úgysem hivatalos kiadvány :)
Idézet
 
 
+1 #14 Draveczki-Ury Ádám 2016-11-06 09:36
Idézet - Syracuse:
Sorra jönnek a (talán) méltatlanul elfeledett zenekarok, de az Enuff Z'Nuff még mindig tabu... Pedig az Animals With Human Intelligence és a Strength albumok megkerülhetetle nek, főleg a '80-as évek hard rockját kedvelők köreiben - és elég sokan vannak ilyenek.

Lesz majd Enuff is itt előbb-utóbb. Semmi sem más rovására kerül be ide, meg egyáltalán, a többi rovatba sem.
Idézet
 
 
+4 #13 NOLA 2016-11-06 02:02
HATALMAS-HATALMAS-HATALMAS ALBUM!!! :-)
Nagyon kellemesen meglepett, hogy írtatok róla..., KÖSZÖNET!
Az írás pedig szintén első osztályú..., a részeletekig menően én is ezeket gondolom az albumról.
Mindig is úgy tekintettem rá, mint a NOLA testvéralbuma.
Kyle Thomas-al volt szerencsém beszélgetni a Dürerben, mikor legutoljára itt jártak a Trouble-al. Egy teljesen közvetlen, nagyon jó fej fickó..., másnap alig bírtam felfogni, hogy egy legendával sörözgettem... :-)
Idézet
 
 
-1 #12 abdull 2016-11-05 22:46
az azért megvan, hogy a jones' lounge lemeze majdnem ez a szint?
Idézet
 
 
+1 #11 The Bandit 2016-11-05 22:40
Zseniális album, annak idején kb. hasonló rotációban csapattam én is a NOLA-val párhuzamosan. Ugyanakkor a Kyle-val felvett Alabama lemez zeneileg szerintem legyűri' a Floodgate albumot, ott aztán a gitárok kb. tökéletesen zakatolnak, színeznek, szólóznak......a pasi istenadta tehetség.....
Idézet
 
 
+4 #10 DéeL 2016-11-05 21:02
Jay Carevolo Fall From Grace nevű csapatának hasonló című lemeze (egyben az egyetlen is) szintén szenzációs (volt).
Idézet
 
 
+3 #9 imi 2016-11-05 19:35
:D nem azt írtam, hogy nem merem
Idézet
 
 
#8 James Smith 2016-11-05 19:19
Ha a kedves Imike nem merte ideírni, hogy honnan lehet ilyen kincseket letölteni akkor én most megteszem:

csakbennhajogerendazatto.blog.hu/
Idézet
 
 
+2 #7 scud 2016-11-05 17:16
23.17.

https://youtu.be/yQag8PD0rLg

Köszi Kyle!
Idézet
 
 
-4 #6 imi 2016-11-05 16:46
Dapaz: ezek egész jó minőségben vannak a youtube-on, és nem fogom ideírni, hogy honnan lehet letölteni zenéket :D
Idézet
 
 
+2 #5 Dapaz 2016-11-05 16:35
Idézet - imi:
Ez egy óriási lemez!! KT rajongóknak az Exhorder, Floodgate, Alabama Thunderpussy és újkori Trouble mellé van itt egy elfelejtett Jones's Lounge nevű formáció, ami szintén csak egy lemezt készített (2002), de milyet! Ja és ne feledkezzünk el a Pitts vs Preps-ről se!!

És ezeket hol lehet beszerezni, mert fos utubos találatokon kívül semmi....
Idézet
 
 
+8 #4 imi 2016-11-05 15:19
Ez egy óriási lemez!! KT rajongóknak az Exhorder, Floodgate, Alabama Thunderpussy és újkori Trouble mellé van itt egy elfelejtett Jones's Lounge nevű formáció, ami szintén csak egy lemezt készített (2002), de milyet! Ja és ne feledkezzünk el a Pitts vs Preps-ről se!!
Idézet
 
 
+2 #3 ezrrl 2016-11-05 13:51
Atyám mekkora zene!Igazi klasszis...és milyen remek írás.Kár,hogy kevesen ismerik...anno MC-n rengeteget ment.
Idézet
 
 
-11 #2 Syracuse 2016-11-05 12:08
Sorra jönnek a (talán) méltatlanul elfeledett zenekarok, de az Enuff Z'Nuff még mindig tabu... Pedig az Animals With Human Intelligence és a Strength albumok megkerülhetetle nek, főleg a '80-as évek hard rockját kedvelők köreiben - és elég sokan vannak ilyenek.
Idézet
 
 
+15 #1 notreadam 2016-11-05 09:13
Hú ez megvolt másolt kazin, azóta se tudtam beszerezni jó minőségben.Ez bizony egy mestermű.Nálam tesók a Down NOLA-jával!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.