További világhíres zenészek rótták le kegyeletüket és fejezték ki legmélyebb tiszteletüket sajtónyilatkozatok formájában a hétfőn elhunyt Jon Lord előtt. A Deep Purple egykori billentyűsét korábbi zenésztársai is gyászolják.



További világhíres zenészek rótták le kegyeletüket és fejezték ki legmélyebb tiszteletüket sajtónyilatkozatok formájában a hétfőn elhunyt Jon Lord előtt. A Deep Purple egykori billentyűsét korábbi zenésztársai is gyászolják.
Mélyen lesújtotta a Deep Purple tagságát a zenekar alapító billentyűse, Jon Lord hétfői halála. Ian Gillan énekes, Roger Glover basszusgitáros és Steve Morse gitáros egyaránt gyászolják egykori zenésztársukat, akivel 2002-es távozása után is folyamatosan tartották a kapcsolatot.
Őrizetbe vétele óta először adott interjút Randy Blythe, a Lamb Of God frontembere, akit halált okozó testi sértés miatt tartanak fogva a prágai Pankrác börtönben. Randy – a gyanú szerint – egy két évvel ezelőtti koncerten lelökött a színpadról egy rajongót, aki ezt követően olyan szerencsétlenül zuhant le onnan, hogy kómába esett, majd két héttel később elhunyt.
A Billboard információi szerint Washington állam illetékes megyei bírósága úgy döntött, Michael Wiltont, Eddie Jacksont, Scott Rockenfieldet és Parker Lundgrent, illetve új énekesüket, Todd La Torrét illeti meg a Queensryche név használata Geoff Tate-tel szemben. Tate persze aligha hagyja ennyiben a dolgot…
A hard rock és heavy metal billentyűjáték atyját, a hétfőn elhunyt Jon Lordot gyászolja a rockvilág. Az egykori Deep Purple billentyűsről már a halálhír nyilvánosságra hozatala utáni órákban is számos neves muzsikus emlékezett meg.
71 éves korában, 2012. július 16-án elhunyt Jon Lord, minden idők egyik legnagyobb rockbillentyűse, a Deep Purple egyik alapító tagja, akinél tavaly nyáron diagnosztizáltak hasnyálmirigyrákot. Már akkor sejteni lehetett, hogy Lord állapota rosszabbra fordult, amikor nem sokkal előtte lemondta július 6-ára meghirdetett hageni koncertjét. A zenész akkor azt üzente rajongóinak, ne aggódjanak, csak a kezelések tartanak tovább a vártnál – eszerint nem erről volt szó…
Magyarországon is bemutatja ősszel idei kiváló Plains Of Oblivion szólóalbumát Jeff Loomis, aki nem tartja a kapcsolatot Warrel Dane-nel és Jim Shepparddal, korábbi zenésztársaival, és azt sem tartaná jó ötletnek, ha Warrelék új tagokkal folytatnák a Nevermore-t.
John Joseph, a Cro-Mags frontembere szerint egy szó sem igaz Harley Flanagan nyilatkozatából, amely szerint a banda alapító basszusgitárosa saját élete védelmében, egy támadás ártatlan áldozataként késelt meg két embert egy New York-i koncert előtt június végén.
Jason Slater producer szerint Michael Wilton és Scott Rockenfield nem is játszottak a Queensyrche 2006-os Operation: Mindcrime II albumán, habár feltüntették őket a borítón, és Eddie Jackson is alig tett hozzá valamit a lemezhez. Slater szerint ennek egyes-egyedül a három muzsikus érdektelensége és felkészületlensége volt az oka.
Augusztusban megkezdi a stúdiómunkálatokat Mike Portnoy, Richie Kotzen és Billy Sheehan egyelőre még név nélküli power-triója. A projekt eredeti énekes/gitárosa John Sykes lett volna, ám ő idő előtt távozott a fedélzetről. A dobos szerint a hármasfogat klasszikus rockot játszik majd, de modern ízekkel.
Twins Of Evil néven fut majd az az amerikai és európai turné, amelyen a sokkoló, teátrális rock két nagymestere, Marilyn Manson és Rob Zombie egyesíti erőit a Korn frontember Jonathan Davis előzenekaroskodásával. A tengerentúli kör szeptember végén indul, Európába pedig november utolsó napjaiban ér át a nagy páros. Magyar koncert természetesen nem lesz, Bécs azonban szerencsére nincs messze...
Saját bevallása szerint önvédelemből késelt meg két embert a múlt hétvégén egy New York-i koncert előtt Harley Flanagan. A Cro-Mags egykori basszusgitárosa szerint a backstage-ben többen egyszerre rontottak rá, így nem maradt más választása, fel kellett vennie a kesztyűt.
Két órát tölthetett el férjével a prágai Pankrác börtönben Cindy Blythe, a halált okozó testi sértés miatt letartóztatott Lamb Of God frontemberének felesége. Randy Blythe esetleges szabadlábra helyezéséről még mindig nem tudni semmit, miután az ügyészség kifogással élt az énekes elengedésével szemben.
Természetesen nem váratott sokat magára Sebastian Bach harcias válasza a mostani Skid Row frontember, Johnny Solinger tegnap nálunk is megjelent nyilatkozatára. Bach szerint az interjút készítő Legendary Rock Interviews weboldal munkatársa, Jonathan Parks ugyanúgy meghamisította Solinger szavait, ahogyan annak idején egy másik cikkben – szerinte – az övéit is.
Nálunk is ment a vita azon, vajon igaza van-e Tommy Lee-nek, hogy utálja a rajongói fotózkodásokat, ám a Mötley Crüe dobosa most egy interjúban elárulta, pontosan miért is tette közzé nagy port kavart állásfoglalását a témában.
Mike Portnoy sem bírta ki, hogy ne kommentálja egykori ikonjai, majd későbbi ellenlábasai, a Queensryche és Geoff Tate szakítását. A Dream Theaterből két éve elég csúnya körülmények között kivált dobos korábban többször is tengelyt akasztott Tate-tel.
Nem akarunk mindenáron még egyszer megmerítkezni a végtelenül lehangoló részletekben, de mivel érdekes új adalékokkal gazdagította a Scott Rockenfield által elmondottakat, érdemes kitérni Michael Wilton, a Queensryche gitárosa legfrissebb nyilatkozatára is, amelyben Geoff Tate énekes elmúlt másfél évtizedes tevékenységét jellemzi.