Négy részletben, háromdalos egységekben teszi hozzáférhetővé Négyszögöl című új lemezét a Blind Myself – mindez azt jelenti, hogy a számok ingyen letölthetők lesznek a hivatalos honlapról. Az első etap máris kikerült.



Négy részletben, háromdalos egységekben teszi hozzáférhetővé Négyszögöl című új lemezét a Blind Myself – mindez azt jelenti, hogy a számok ingyen letölthetők lesznek a hivatalos honlapról. Az első etap máris kikerült.
Máris megtekinthető az augusztus 31-én érkező új Threshold nagylemez, a March Of Progress első single-jéhez készített hivatalos szöveges videó. Az Ashes című dalnak ugyanakkor nem ez a teljes változata, az albumra felkerülő verzió két perccel hosszabb lesz ennél. A dal a zenekar honlapjáról ingyenesen le is tölthető.
Legalább egy éves szünetet tart jövőre a massachusettsi Staind, akik a hivatalos indoklás szerint csak pihenni akarnak egy kicsit, de mivel az énekes Aaron Lewis ősszel adja ki első önálló albumát, nem nehéz rájönni, hogy a frontember bombasikeresnek tűnő countryzása is legalább ekkora súllyal esett latba a döntésnél...
Elképzelhető, hogy ismét összeáll a Kingdom Come klasszikus felállása, legalábbis ha hihetünk a csapat egyig gitárosának, Rick Steiernek. A német származású énekes, Lenny Wolf vezette hard rock banda a '80-as évek végén milliós lemezeladásokat produkált, de soha nem tudták lemosni magukról a bélyeget, amelyek szerint csupán a Led Zeppelint kopírozták.
EP One címmel szeptember 18-án kerül a boltokba a Down oly rég várt első EP-je, amelyet innentől kezdve – a tervek szerint legalábbis – évente követ majd egy-egy további, amíg ki nem telik a négydarabos, eltérő stílusú dalokat rejtő sorozat. Az EP One a Down gyökereiig vezet majd vissza, vagyis súlyos, doomos, masszívan riffelő szerzeményeket rejt.
Július 21-én, épp az Appetite For Destruction megjelenésének huszonötödik évfordulóján egy monstre vendégszereplés erejéig ismét csatlakozott a Guns N' Roses jelenlegi felállásához Izzy Stradlin gitáros. A zenekarból 1991-ben kilépett Izzy nem kevesebb, mint tizenegy dalban játszott W. Axl Rose-zal és aktuális társaival egy zártkörű bulin.
Vinnie Paul néhány lebegtetősebbnek tűnő nyilatkozat után ismét kizárta, hogy a Pantera valaha is összeálljon a 2004-ben meggyilkolt Dimebag Darrell nélkül. A jelenleg a Hellyeah-ben üzemelő dobos szerint Zakk Wylde-dal sem lehetne megcsinálni az újjáalakulást úgy, hogy ne sérüljön a zenekar öröksége.
Kifizették Randy Blythe után a megduplázott óvadékot, így már mindenki csak azt várja, hogy a cseh hatóságok szabadon engedjék a halált okozó testi sértés miatt hetek óta őrizetben lévő Lamb Of God frontembert. Randy ügyvédje kijelentette: az énekes semmiképpen sem akar megszökni az eljárás elől.
Feszített tempót diktál magának az augusztus elején a Szigeten is fellépő Korn: Jonathan Davis énekes egy friss interjúban elárulta, hogy a csapat máris készen áll a következő nagylemez megírására. Ez a jelek szerint ismét hagyományosabb vizekre evez majd, mint a tavalyi, dubstep előadókkal közösen készített The Path Of Totality.
Habár Joey Jordison már elég konkrét dolgokat is elárult a Slipknot íródó új anyagáról, Corey Taylor énekes egy friss interjúban azt mondta: az iowai metalosok ötödik lemezének megjelenéséig még akár évek is eltelhetnek. A zenekar jelenleg az amerikai Rockstar Energy Drink Mayhem turné főbandájaként turnézik.
Egy igazán meglepő hír mindenkinek, aki hozzánk hasonlóan azt hitte, hogy Steve Harris a nap huszonnégy órájában csak az Iron Maidennel foglalkozik: hamarosan saját neve alatt jelentet meg lemezt a brit metal legenda basszere és egyben főnöke. A British Lion című album a Universal kiadó gondozásában jelenik majd meg.
Cseh lapértesülések szerint a bíróság elutasította az ügyészségi panaszt, amely kifogásolta Randy Blythe szabadlábra helyezését, ám egyszersmind duplájára, 400 ezer dollárosra emelték a Lamb Of God frontembere után kifizetendő óvadék összegét. A banda menedzsere egyelőre nem kapott hivatalos értesítést a döntésről.
Az új Manowar lemezen, a The Lord Of Steelen már szerepel egy akciófilm ihlette dal Expendable címmel, az El Gringo című másik új téma pedig az azonos című akció-western fő betétdala lesz. Joey DeMaióék most bejelentették: ők szolgáltatják majd a teljes soundtracket Jean-Claude Van Damme új mozijához is.