Shock!

április 17.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Stardust: Kingdom Of Illusion

stardust_cA Stardust ritka szép sztori a dallamos hard rock tekintetében egyébként sem különösebben dúskáló hazai mezőnyben, hiszen a csapat első albuma, a Highway To Heartbreak az irányzat legerősebb nemzetközi kiadójánál, a Frontiersnél jött ki. Már a debüt is kiválóan sikerült, a folytatás azonban talán még izmosabb lett, és tényleg minden túlzás nélkül odatehető a nápolyi kiadó termésének abszolút krémjéhez.

Tudom, sokan megrettentek, amikor kiderült, hogy a Kingdom Of Illusion munkálataiba a Frontiers házi zeneszerzője, Alessandro Del Vecchio is besegített, de én különösebben nem aggódtam. Mint többször leírtam már, tapasztalatom szerint a mélynövésű talján csak akkor generálszaftosít mindent, ha egy az egyben maga terelget egy-egy bandát és mindent ő ír nekik. Amikor ezzel ellentétben kreatív dalszerzőkkel kerül össze, rendszerint pozitív dolgokat tud hozzátenni a zenéhez. Márpedig a Stardustnál bőven akad kreatív véna, és Sándor ide vagy oda, itt sem szabadon behelyettesíthető, akármelyik svéd, angol vagy finn dallambanda frontierses albumán rugalmasan csereberélhető darabok sorjáznak egymás után. Épp ellenkezőleg: kimondottan változatos és izmos nótákkal teli anyag született a stílus berkein belül.

megjelenés:
2023
kiadó:
Frontiers
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 18 Szavazat )

Horváth Ákosék az első lemezhez képest kissé keményebben, súlyosabban fogalmaznak, ugyanakkor az érzésvilág nem változott. A Stardust nagyjából mindent szintetizál, ami a melodikus hard rock AOR-osabb, de azért vastag, harapós gitárokat sem nélkülöző csapásvonalán történt az elmúlt bő négy évtizedben, viszont – elsősorban Ákos jellegzetes hangjának és dallamvilágának köszönhetően – jól felismerhetők. Az meg ugye eleve egy szint, ha a zenéről olyan nevek ugranak be az embernek, mint mondjuk a Giant vagy Mike Slamer dolgai... Márpedig nem túlzok, az első számú favorit Losing Me például simán beférne az említettek repertoárjába is, mind a hangulat, mind a hangszerelés, mind a dallam elsőrangú. Ilyen szintű dalokat ma már csak nagyon ritkán hallani a melodikus mezőnyben, a Frontiers istállójában sem hemzsegnek a hasonló magasságokba felhágni képes csapatok... (Az említetteken túl kicsit egy elfeledett kultkedvencem, az ohiói Tower City is beugrik róla.)

Az album egyébként Stardust-mércével mérve elég karcosan indul a csapattól szinte meglepően súlyosan megdörrenő Warral, itt inkább az ezredforduló progos ízeket sem nélkülöző dallamrock-bandái ugranak be. De ugyanígy a 21. századi melodikus metálvonalat képviseli a döngölősebb Heroes is – ezeknek simán lenne esélyük a Dynazty-féle korszerűbb irány hívei között is. A lemez java azonban inkább a fénykor felé mutat vissza. A jól ismert fogásokkal operáló, de teljesen kerekre csiszolt, lendületes The Fire vagy a Tyketto, a Giant és a Bon Jovi képzeletbeli metszéspontján elhelyezkedő Sacrifice mellett békésen megfér a klasszikus Journey csapásvonalán mozgó, fület gyönyörködtetően meghangszerelt One First Kiss, a Def Leppard líráival rokon Make Me Feel Your Love vagy a nőineves címe mellett zeneileg és atmoszférájában is erősen Toto-ízű, überfeelinges, old school szintiszólót villantó Sarah is. És tényleg mind nagyon ott van a szeren, pár hallgatás után gyakorlatilag az összes beül a fülbe.

A lemez legvégére felpakolt Don't Know What You Got (Till It's Gone) mondjuk kissé furcsa Tom Keifer smirglije nélkül, de Ákos kétségtelenül szépen elénekli azért, és az AOR-osabbra vett hangszerelés itt is minőségi. A frontembert amúgy nem tudom eleget méltatni, hajlékony, tisztán szárnyaló hangja óriási, perfekt torok ehhez a muzsikához, de Szabolcsi Bence is villant jó néhány elsőrangú gitárszólót, és kiválóan is szól a Dandó Zolika segítségével összegrundolt cucc. A mostanában sarkos kérdésre is igen a válasz: kocsiban is faszán megdörren, azaz szétkompresszáltságnak, fejfájdító dobozszerűségnek nagy hangerőn sincs nyoma. Amit mondjuk az új Wingerről vagy The Defiantsről sajnos nem tudok elmondani...

Nem a mi kutyánk kölyke iránti kötelező szeretet mondatja velem: ez tényleg egy egészen kiváló album ebben a stílusban, nemzetközi összehasonlításban is lazán az idei dallamrock-termés legjobbjai közé kívánkozik.

 

Hozzászólások 

 
#3 sdc13 2023-09-20 13:30
Hú ez mekkora egy lemez! Nem tudom mikor született utoljára iilyen szinvonalú hard rock album kis hazánkban.
Nagyon ütős számok végig (Losing me tényleg hatalmas, de a One first kiss, War is nagyon nagy számok!) a hangzás pedig tényleg kiváló. Az első lemez is ígértes volt, de ez most simán übereli azt. Míg az egy jó és ígértes lemez volt, ez itt most be is váltja az ígéretet. Nagyon szurkolok nekik!

Ps. Ha valaki kiváló HR muzsikára kíváncsi ajánlom figyelmébe a Tempt zenekar új lemezét.
Idézet
 
 
#2 Duke 2023-09-18 08:54
Szombaton játszottak nálunk Miskolcon a Mobil Mánia (ez a név, meh...) előtt. A közönség mérsékelten volt vevő rájuk, ettől függetlenül lelkesen, energikusan, és - egyáltalán nem utolsó sorban - jól játszottak. Az új lemezről még csak a címadó hangzott el, egyébként az első albumról játszottak. Sajnos csak az első húsz perc után állt össze a hangzás, ami egy 40 perces koncertnél azért elég rossz arány, de erről nem a zenekar tehetett. Van viszont két dolog, amit talán fel lehet róni nekik. Az első az, hogy Ákos teljesen alkalmatlannak tűnik a dalok közötti konferálásra, közönséggel való kapcsolattartás ra, ezen még egyértelműen dolgozni kéne. Ahogy elindul egy szám, minden a helyére kerül, de addig teljes katasztrófa. (Mondjuk ez valami családi vonás lehet, mert az apja is ugyanez.) A másik meg a playbackről szóló vokálok. Tudom, hogy manapság ezen már nem illik fennakadni, de én azért mégis kiosztok érte egy
jókora fekete pontot, pláne ha ilyen bénán csinálják. (Elvileg a basszusgitáros srác "vokálozott", de rengetegszer kilógott a lóláb. Volt, hogy a vokál szólt, de ő nem volt ott a mikrofonnál, aztán meg látszott, hogy most tényleg énekelne valamit, akkor pedig kifelé nem szólt semmi. Szóval nagyon nem elegáns.) Mindezekkel együtt a mérleg azért egyértelműen pozitív, aki teheti, nézze meg őket élőben!
Idézet
 
 
#1 Légyölő Gabóca 2023-09-16 09:57
Nagyon szerethető zene. Ahogy Ádám is írta, az első albummal nagyon magasra tették a lécet. Ezt többet kell hallgatni, hogy eldöntsem, megugrották-e... nem adják olyan könnyen magukat a dalok.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.