Shock!

november 30.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Conception: In Your Multitude

0503conception1Norvégia semmilyen tekintetben sem nevezhető unalmas vagy éppen eseménytelen országnak, és ha megpróbáljuk egy kicsit elvonatkoztatni magunkat az év nagy részét kitöltő időjárástól, talán még barátságosként is jellemezhetnénk. Felsorolni is lehetetlenség lenne az ország büszkeségeit, ezért szűkítsük is le a kört a kultúrára, azon belül is a hajdan volt progresszív metal- és rockzenekarokra, amelyek egyik legjelesebb képviselője a mindössze hétezer főt számláló, Raufoss nevű kisvárosából származó Conception zenekar volt. A csapat In Your Multitude című mesterműve éppen ma tölti be a második x-et.

Sajnos múltidőben vagyok kénytelen beszélni erről a zseniális csapatról, ugyanis 1999-ben, tíz év együttműködést követően feloszlatták magukat, és a legerősebbnek tekinthető felállás azóta is mindössze csak két alkalommal állt össze egy 2005-ben megrendezett, amerikai és norvég fesztivál alkalmával. Közös lemez viszont azóta sem született, és az alapító tagok is inkább a Conception feloszlása után megalakult zenekarjaikra koncentráltak. De kikről is van itt szó tulajdonképpen? A hathúros kezelője nem más, mint a későbbi – szintén kultikus státuszú – norvég Ark zeneszerző-gitárosa, Tore Østby, aki a banda tíz éve alatt folyamatosan betöltötte ezt a posztot, majd az Ark soraiban is történelmi jelentőségű minőségben volt jelen, többek között az isteni hangú Jorn Lande társaságában. A Conception szintén magasztos hangi adottságokkal megáldott frontemberi szerepét pedig az a Roy Khan töltötte be, aki később csatlakozott a norvégoknál sokkal sikeresebb, amerikai Kamelot zenekarhoz, ahol tizenhárom éven keresztül állt a mikrofon mögött, még mielőtt véglegesen visszavonult volna a zenebizniszből. Arve Heimdal dobos és a későbbi black metalban utazó Crest Of Darkness basszusgitárosa, Ingar Amlien is szintén tíz-tíz évet töltött a bandában. Mellettük pedig az ezen az albumon csupán vendégzenészként feltüntetett Trond Nagell-dahl billentyűs is nagyon fontos szerepet játszott a csapat életében, de erről bővebben később.

megjelenés:
1995. május 3.

kiadó:
Noise
producer: Tommy Newton

zenészek:
 Roy Khan - ének
Tore Østby - gitár
Ingar Amlien - basszusgitár
Arve Heimdal - dobok
Trond Nagell-dahl - billentyűk

játékidő: 49:59

1. Under A Mourning Star
2. Missionary Man
3. Retrospect
4. Guilt
5. Sanctuary
6. A Million Gods
7. Some Wounds
8. Carnal Comprehension
9. Solar Serpent
10. In Your Multitude

Szerinted hány pont?
( 19 Szavazat )

Az In Your Multitude-nak persze már a felvezetése sem volt akármilyen. A '91-es The Last Sunset és a rá két évre megjelent Parallel Minds dalai már előrevetítette, hogy kimondottan egyedi hangulatvilágú, különös „koncepciójú" zenekarral van dolgunk, akik soha nem féltek belekeverni különböző zenei műfajokat a szerzeményeikbe, legyen az távol-keleti, afrikai vagy éppen észak-európai folkzene. A hármas album borítóján feszítő afrikai törzsi harcos sem éppen Norvégiára jellemző, és ugyanígy a korongon hallható muzsika is rengeteg összetevőből áll. A Parallel Minds után érkező harmadik hangzóanyagon már teljes mértékben összeérett a banda, az itt hallható zene már tökéletesen letisztult és kiforrott formában jelent meg, Østby pedig olyan dalszerzői és dallamformálási képességekről tett tanúbizonyságot, hogy ilyesmit csupán csak a későbbi Ark lemezeken hallhattunk tőle. A magam részéről szinte minden tekintetben ezt a lemezt tartom a csapat legötletgazdagabb és legerősebb munkájának, és az sem kétséges, hogy húsz év távlatából meg kell emlékeznünk róla.

A szóban forgó műfajt persze nem ők találták fel, hiszen ennek a fajta progresszív/power metalnak az alapjait már a '80-as évek közepén lefektették az olyan amerikai zenekarok, mint a Queensryche, a Fates Warning vagy éppen a Psychotic Waltz. Abban az időben persze még nem számított elveszettnek ez a stílus, ellentétben a '90-es évekkel: részben a Conception is a grunge elterjedésének köszönhette sikertelenségét, de eléggé sajátos volt a srácok hozzáállása is az akkori „mjuzikbizniszhez". Ingar Amlien: „Mi minden bizonnyal azt a fajta muzsikát játszottuk, amit én melodikus metalnak hívok, de a legtöbb dalunkban rengeteg progresszív elem is hallható. Emellett mindig roppant fontos volt számunkra, hogy minden tekintetben a saját utunkat járjuk, és SOHA ne gondoljunk a lemezeladásokra meg az efféle üzleti dolgokra. A kereskedelmi siker teljesen hidegen hagyott minket, és valószínűleg e hozzáállás miatt alakult ki később egy kultstátuszunk. Az emberek már csak emiatt sem fognak elfelejteni minket. Az okok, amiért valamilyen nyomot hagytunk ebben a bizniszben, csakis azok a határozott elképzelések lehettek, amelyeket elhivatott zenészként és dalszerzőként meg akartunk valósítani." Szerencsére az idő és a kiemelkedő nóták mára teljes mértékben bebizonyították, hogy muzsikájuk a sikertelenség ellenére is az örökkévalóságnak szólt.

0503conception3A hangzatos nevű, németországi Stairway To Heaven stúdióban rögzített lemez még annak ellenére is hallgattatja magát, hogy a hangzás viszonylag steril: a zenészek annyira feszesen és összeszokottan játszanak, hogy ez egyáltalán nem zavaró, sőt, itt minden hangnak a helyére kellett kerülnie. A legdöbbenetesebb viszont az, hogy mindez mégis baromi természetesen dörren meg, a hangszerek bizsergetően gyönyörűen szólnak – kiváltképp a basszusgitár és a dob –, ehhez hasonlót még a mai lemezeken is ritkán hallani. Tökéletesek a keverési arányok, a visszhangosítás, a hangulat... egyszóval minden megunhatatlanul egyben van. A produceri munkákat a Helloween Keeper Of The Seven Keys lemezein is dolgozó, német Tommy Newtontól felügyelte, akitől persze alapvető volt ez a fajta maximalista hozzáállás és precizitás.

A lemezt a már említett Nagell-dahl billentyűs misztikus effektjei és törzsi dobmintái indítják, amelyek rögtön meg is alapozzák az Under A Mourning Star borongós hangulatát. A felvezetésre Østby egy akkora, gyilkosan panterás riffet rittyent, hogy ennél hatásosabban talán még szegény Dimebag mester sem tudná elővezetni! A húzós, lendületes alapokon nyugvó sziklaszilárd, betonozós téma egész egyszerűen ellenállhatatlan, és akkor a belőle megszülető, nagyszerű dalról még csak nem is beszéltem. Mindenesetre még mielőtt eljutnánk a refrénig, a verzék első soraiban a mit sem sejtő hallgató egy olyan hangszínű énekessel szembesül, akihez még csak hasonlót sem hallhatott azelőtt, ha nem ismerte a korábbi lemezeket: Roy Khan visszafojtott, érzelmekkel teli, már-már csodával határos énekhangja minden tekintetben felsőligás, egyértelműen ott van a helye a legnagyobbak között. Szomorkás, de mégis erőteljes hangszíne olyannyira mély érzelmeket közvetít, hogy az ilyesmi még ebben a műfajban is ritkaságnak számít. Ahogyan például a nyitónóta refrénjének terces vokáljaiban a vibrátóját alkalmazza, azzal már az első alkalommal is kinyomta az összes biztosítékot az agyamban, és már akkor tudtam, hogy ez az énekhang örökre beépül a sejtjeimbe. Nem csoda, hogy a Kamelot is egyből lecsapott rá, miután a Conception visszavonulót fújt...

Az első nótában a zenekar tökéletesen egyesíti a melankolikus, északi elemeket a nóta ellenállhatatlan sodrásával és szédületes refrénjével, amelyet képtelenség kiűzni az agyból. Az akkori progresszív színtér legnagyobbikát, a Dream Theatert is természetesen idézik meg Østbyék, a hatást kár is lenne letagadniuk. Persze azt is nehéz lenne elképzelni, hogy annak idején volt olyan muzsikus ebben a közegben, akire nem tettek volna valamilyen benyomást Petrucciék... A Mourning Star szólóalapja például annyira dreames, hogy az már-már súrolja a plágium jelzőt, de ettől eltekintve mégis rejlik benne valami egyedi, valami összetéveszthetetlenül észak-európai íz, ami csakis rájuk volt jellemző. A másodiknak érkező Missionary Mant egy betonozós old school, metallicás riff kíséri végig, ami még ráadásul úgy is szól, mintha Østby egyenesen James Hetfield hangszerével, erősítőjével és kütyüivel játszotta volna fel a lemezre valamikor a Master Of Puppets ideje tájékán. A feszes alapokra Khan persze ismét letaglózó énekdallamokat hoz, és a leállós középrészt Trond olyan monumentális billentyűs aláfestéssel és rejtélyes hangulatú, törzsi ritmusokkal színesíti, hogy attól az embernek hirtelen olyan érzése támad, mintha valamelyik letűnt civilizáció félig lerombolt, de még így is a fejünk fölé magasodó, ősi monolitjai között álldogálna valahol az afrikai, dél- vagy közép-amerikai vadonban.

0503conception5

Ennek ellenpéldájaként a Retrospect viszont akkora Queensryche-utánérzést rejt magában, hogy itt akár Geoff Tate is állhatna a mikrofon mögött, illetve a zenei alapokat is tolhatnák nyugodtan az amerikai prog császárok. Itt azért egyértelműen kihallhatóak a frontember korai inspirációi. Khan: „A legnagyobb hatással talán az a-ha és a Geoff Tate-féle Queensryche volt rám a kezdeti időkben. Az előbbi esetében jöttem rá, hogy nagyon favorizálom azokat az elképesztően magas, csillogó, fényes vokálokat, melankolikus szövegeket és dallamokat. Másrészt pedig 1985-ben a Rage For Order óriási volt, mint ahogy egészen 1990-ig maga a Queensryche is. Természetesen sok más művész is hatással volt rám a pop- és jazz-zenékből, de alapvetően ők határozták meg a stílusomat." Nagell-dahl ismételten varázslatos billentyűshangszíneket használ, minden alkalommal csak hozzáad valamennyit az alapjában véve is nagyon erős dalokhoz. A Guiltet is elsőre ellenállhatatlanná teszi húzós tempója, de a szemöldök valójában a következő, makulátlan drámaisággal elővezetett Sanctuary című balladában szökken fel a homlokra igazán, ugyanis Khan itt megint csak olyan érzelmi mélységekből énekel, hogy újfent méteres libabőröket okoz, és ugyancsak a régi Tate-et idézi. Mindezek mellett a dal atmoszférája is félelmetesen szomorú, amitől persze még véletlenül sem lesz rossz kedve az embernek, hiszen az énekes olyan emocionális többlettel tölti meg a melódiákat, hogy szomorkodás helyett inkább csodálkozik az ember. A Conceptionhöz hasonló, mai progresszív rock-, illetve metalzenekarokból sokszor hiányolom az ilyen kaliberű, eredeti hangszínű vokalistákat, akik helyből sokkal magasabb szintre tudnák emelni a produkció színvonalát.

Hatodikként a nyitó nóta melletti személyes kedvencem, az A Million Gods következik, amely kétségtelenül az album egyik legnagyobb csúcspontja. A műfajra jellemző összes jellegzetességet felvonultatják itt Østbyék, de olyan mesterien, hogy az ember még húsz év elteltével is csak néz ki a fejéből értetlenül. Valami elképesztő intelligenciával, alázattal és technikai bravúrokkal építik fel a nótát, amely egyszerre idézi fel a Fates Warning és a progresszív nagyok legszebb kifejtős, ötletkavalkádból álló pillanatait. A Dream Theater ismét „jelen" van, de ez a nóta valami miatt mégis jobban „lélegzik" bármelyik Dream mesterműnél, pedig a hangszeresek technikailag nem a New York-iak szintjén mozogtak. A dohogó basszustémából kibontakozó, kiirthatatlan refrén több mint bámulatos, és az ezt követő örömzenélés is minden ráfordított percet megér. Østby kidolgozott, ízléses, szikrázó és virgás szólója, Trond hangszínei és ötletes motívumai, Heimdal pörgetései és színesítő játékai a cineken és persze Ingar gyönyörűen megszólaló basszusgitárja is folyamatos hidegrázós élményben részesítenek. Természetesen egy ilyen jellegű számból a flamencós, akusztikus kiállások, billentyű/gitárszólók és a különböző figurák átgondolt összefűzése sem hiányozhat, amelyeket szintén roppant egyedien és zseniálisan tálalnak. Ez a dal úgy, ahogy van, mestermű!

0503conception2Az ezt követő Some Wounds igazi darkos, északi hangulattal nyakon öntött szerzemény Khan végletekig visszafojtott, majd kirobbanó erejű vokalizálásával. Østby szintén Petrucci és Dimebag ihlette, egyszerűbb riffekkel operál, és Heimdal is gyakran odalép a duplázóra. Ilyen értelemben ez egy hagyományosabb megközelítésű nóta, azonban ez is annyira, de annyira „konszepsönös", hogy kérdésnek itt nincs helye. A belassulós középrészben hallható dallam pedig egész egyszerűen hátborzongató! A norvég és thai szülőktől származó Roy egy őrült zseni, ez nem vitás... Nagell-dahl billentyűs ismételten remekbeszabott, törzsi hangszínnel indítja a következő, zseniális című és mondanivalójú Carnal Comprehension című szerzeményt. Roy a legtöbbet hozza ki magából itt is, a misztikus hangulatú refrén pedig maga az északi mágia. A Solar Serpent (micsoda dalcímek!) pedig pontosan úgy kezdődik, mintha csak annak idején az Operation: Mindcrime-ról maradt volna le. Østby meglepően pimasz módon építette bele ebbe a nótába Chris DeGarmo védjegyszerű motívumait, de bármennyire is szeretnék rosszmájú lenni, akkor sem tudnám azt mondani, hogy koppintás, mert amint Roy egyedi hangja felcsendül, a nóta teljes egészében Conceptionné válik. És ez óriási dolog. Sajnos a Queensryche a Promised Land óta nem volt képes ilyesmire... Khan a refrénben aztán ki is ereszti a hangját úgy emberesen, és itt az is egyértelműen leszűrhető, hogy ő bizony torokból nyomja a magasakat, ahogy kell, kislányos, töketlen fejhangnak nyoma sincs. Emellett Ingar masszív basszusalapozása és a szintetizátor elmaradhatatlan díszítései is a dal erényei közé sorolandók. Az utolsónak érkező, nagyobb lélegzetű, heroikus hangvételű, komoly mondanivalóval ellátott címadó eposz is minden tekintetben csúcsminőséget képvisel. A viharban örvénylő, lassú, húzós tempójú, megrázó erővel sodró riff lassított felvételeken tomboló elemeket idéz fel lelki szemeim előtt, és persze a sajátos atmoszféra mellett a hatalmas ívű refrén itt is leírhatatlan.

A szöveg tartalmáról Khan soha nem árult el egyik interjújában sem senkinek semmi bővebbet, mondván, ő egyedül nem képes „válaszokat" adni az élet nagy kérdéseire, így ezeket a szövegeket mindenkinek saját felfogása és tapasztalatai szerint kell értelmeznie. A címadó dalra komponált, gyönyörű borítóról Ingar Royhoz hasonlóan a következőket mondta: „Khan szövegei nagyon gyakran szólnak az élet nagy kérdéseiről: mi értelme ennek az egésznek? Miért vagyunk mi itt? Ezek a fajta dalszövegek pedig minden ilyesmire fogékony egyént általában magasztosabb gondolatok és valami nálunk hatalmasabb dolgok felé terelnek. Létezik-e Isten? Mi vár ránk, miután meghalunk? Azt hiszem, hogy az embereket mindig is foglalkoztatták ezek a kérdések, ezért úgy gondoltuk, hogy a borítón szereplő afrikai őslakó tökéletesen megjeleníti majd a fenti gondolatokat és kérdéseket, ugyanis az általunk sokszor helytelenül primitívnek nevezett körülmények között is létezik spirituális élet. Sőt, ők még mindig közelebb állnak a természethez és az élet nagy rejtélyeihez, mint mi, akik az úgynevezett civilizált világban élünk..."

0503conception4

Sajnos a zenekar ezután már csak egyetlen albumot hozott ki Flow címmel 1997-ben, amely szintén felsőkategóriás remekmű: talán egy kicsit szellősebbre és kísérletezősebbre sikeredett elődjénél, de ettől még szintén telepakoltak elsőrangú nótákkal. A címadó például minden misét megér... Ezt követően a banda sok együtt töltött év és munka után feloszlatta önmagát, mivel a tagoknak egészen más zenei elképzelései voltak a jövőt illetően. Úgy érezték, hogy a Conception és a melodikus progmetal keretein belül kiaknáztak minden nekik megadatott lehetőséget, amivel valahol én is egyet tudok érteni. Ha megnézzük, mekkora zenei csemegék születtek a folytatásban a kezeik alatt, lényegében sem nekünk, sem pedig nekik nincs okuk panaszkodni.

 

Hozzászólások 

 
+7 #3 RBM 2015-05-04 17:07
Zseniális zenekar. Roy Khan meg a leghatalmasabb énekes/frontember az egész univerzumban és pont.
Idézet
 
 
+9 #2 Vajda Béla 2015-05-04 08:02
Ennek az albumnak és főleg az utána következő Flow-nak elképesztő egyedi atmoszférája van! Østby egy zseni. Megvan benne a maximális alázat a zene iránt szemelőtt tartva a kevesebb néha több elvét. Khan pedig csordultig tudja tölteni mindenféle érzelemmel a dalokat.
Külön-külön sikerült őket látnom élőben (ARK, Kamelot), hatalmas élmény volt!
A Conception viszont nagyon hiányzik...
Idézet
 
 
+12 #1 queensryche999 2015-05-03 06:43
A 'The Last Sunset' és az 'In Your Multitude' másolt kazikat (hehe) több százszor meghallgattam és ezzel egy cseppet sem túlzok. Oda-vissza forogtak a magnóban hetekig-hónapokig, sőt éveken átívelően. Más idők voltak. (A 'Parallel Minds'-ot szerintem nem másolta át az akkori forrásom :)) A szikár hangzás ellenére is imádtam a dalok atmoszféráját, a keleties melódiákat és a progresszivitás t.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2005. február 16.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.