A Peaceville gondozásában jelenik meg valamikor nyáron a kult-doomster Pentagram új nagylemeze. Bobby Lieblingék szerint az anyag maradéktalanul tükrözi majd a zenekar szellemiségét.
Ami eddig is majdnem fix volt, az most gyakorlatilag hivatalossá vált: Chris Adler, a Lamb Of God dobosa játszik a Megadeth új nagylemezén, amelyet egy nashville-i stúdióban rögzít a zenekar. A bizonyíték egy fotó, amelyet a hivatalos Facebook-oldalra tettek ki, és teljesen egyértelműen Adler látható rajta.
Érdekes elmélettel állt elő W. Axl Rose és Slash évtizedes távlatokra rúgó konfliktusának igazi hátteréről Doug Goldstein, a Guns N' Roses egykori menedzsere. A szakember szerint a helyrehozhatatlan törést igazából a gitáros vendégszereplései okozták Michael Jackson mellett, méghozzá a 2009-ben elhunyt énekes állítólagos gyermekmolesztálási ügyei miatt...
Miközben jelenleg eléggé úgy fest, hogy a Mudvayne-nek nincs jövője, a Hellyeah soraiból tavaly eltávolított Greg Tribbett gitáros és a banda egykori dobosa, Matt McDonough új, közös zenekart alapított. A formáció neve Audiotopsy, és már nyáron kijön az első lemezük.
Miközben egykori kollégái éppen a legsikeresebb négyes felállásban szántják végig Európát, illetve hamarosan Észak-Amerikát is, nem tétlenkedik Karl Agell, a Corrosion Of Conformity szintén roppant markáns Blind-korszakának énekese sem. A frontember új csapata King Hitter névre hallgat, és most jött ki első, nevüket viselő EP-jük.
Ahogy az lenni szokott, David Ellefson nem kívánta kommentálni azon sajtóértesüléseket, amelyek szerint a Megadeth Chris Adler dobost és Kiko Lourerio gitárost igazolta le a következő lemezhez, viszont állítja, hogy gyilkos anyag készül. Az azonban nem biztos, hogy még idén hallhatjuk a végeredményt.
Noha már egy éve megjelent az Asphalt Horsemen első lemeze, a southern rockban utazó csapat csak most készítette el hozzá az első videót. A Ride On alább megtekinthető, a banda pedig már nagyban dolgozik a második albumon.