Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„A Tyketto 2016-os verzióját mutatjuk meg a barátainknak”

Reach címmel, október 14-én új albummal jelentkezik a Tyketto. A legutóbbi, visszatérő anyaghoz képest átalakult felállású csapattól most meghallgatható a Big Money című új dal.

0805tyketto

Legutóbb 2012-ben adott ki új albumot a Tyketto: a Dig In Deep az 1995-ös Shine óta az első volt a sorban ezen a néven, és a klasszikus Don't Come Easy debütön szereplő négyes játszott rajta Danny Vaughn énekes, Michael Clayton Arbeeny dobos, Jimi Kennedy basszer és Brooke St. James gitáros személyében, akik a koncertekre Ged Rylands billentyűssel is kiegészültek. A Frontiers által kiadandó új albumon, a Reachen ugyanakkor St. James Chris Greennek, Kennedy pedig Chris Childsnak adta át a helyét.

Mindez ugyanakkor nem hagyott nyomot a zenekar kreativitásán, akik eredetileg csak tíz dalt akartak feltenni az albumra, de végül olyannyira belelendültek a munkába, hogy tizenkettő (a bónusszal együtt tizenhárom) lett belőle. Puszta nosztalgiára azonban nem szabad számítani tőlük. „Rengeteg korunkbeli zenekar úgy érzi, azt kell figyelembe venniük, amit szerintük a rajongóik hallani akarnak, mi viszont olyan bálványaink példáját követjük, mint a Queen, a Led Zeppelin és Prince: úgy döntöttünk, kitágítjuk a zenei horizontunkat, és a Tyketto 2016-os verzióját mutatjuk meg a barátainknak", mondja Clayton. „Ugyanakkor a Reach összes dalában ott vannak azok a védjegyszerű dallamok és refrének, amiket a rajongók olyannyira megszerettek az évtizedek során. Erősebbnek érezzük magunkat, mint valaha, és soha nem játszottunk még ennyire jól. Tényleg alig várjuk, hogy megosszuk ezt a lemezt a tyketto_cvilággal!"

A dallista az alábbi:

01. Reach
02. Big Money
03. Kick Like A Mule
04. Circle The Wagons
05. I Need It Now
06. Tearing Down The Sky
07. Letting Go
08. The Fastest Man Alive
09. Remember My Name
10. Sparks Will Fly
11. Scream
12. The Run
13. Precious Little Gets Away (digitális bónusz)

A zenekar ősszel turnéra is indul, amely elvileg tizenegy országot érint majd. A Reach és az I Need It Now mellett most a Big Money is meghallgatható a lemezről.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.