Shock!

április 18.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Moth Into Flame: itt a második új Metallica-szám

Novemberben jelenik meg a Metallica új lemeze, a Hardwired… To Self-Destruct, amelyről a csapat most bemutatta a második számot is Moth Into Flame címmel. Most már az is biztos, hogy James Hetfieldék legkorábban jövő ősszel indulnak komolyabb európai turnéra: az év első felében mindössze egy koncertjük lesz a kontinensen.

0926met

Honlapján közzétette a második dalt is az új lemezről a Metallica, amely kattintva (és most már alább beágyazva is) meghallgatható. Emellett a csapat avatja fel február 3-án és 5-én Koppenhága új büszkeségét, a 15 ezer férőhelyes Royal Arenát. A zenekar már most leszögezte: aki mielőbb el akarja csípni őket a november 18-án érkező Hardwired… To Self-Destruct turnéján Európában, az ezekre a bulikra igyekezzen eljutni, ugyanis legkorábban 2017 őszén térnek vissza a kontinensre. Vagyis a zenekar eszerint tényleg Észak-Amerikára koncentrálna jövőre, ahol utoljára 2009-ben nyomtak hagyományos arénaturnét. Mindez természetesen azt is maga után vonja, hogy a jövő évi európai fesztiválok is kénytelenek lesznek nélkülözni az egyik potenciális headlinert.

Az új Metallica-album az alábbi számokat rejti majd:

Első CD
01. Hardwired
02. Atlas, Rise!
03. Now That We're Dead
04. Moth Into Flame
05. Am I Savage?
06. Halo On Fire

metallica_cMásodik CD
01. Confusion
02. Dream No More
03. ManUNkind
04. Here Comes Revenge
05. Murder One
06. Spit Out The Bone

Harmadik CD (csak a deluxe kiadásban)
01. Lords of Summer
02. Ronnie Rising Medley
03. When A Blind Man Cries
04. Remember Tomorrow
05. Helpless (Live at Rasputin Music)
06. Hit The Lights (Live at Rasputin Music)
07. The Four Horsemen (Live at Rasputin Music)
08. Ride The Lightning (Live at Rasputin Music)
09. Fade To Black (Live at Rasputin Music)
10. Jump In The Fire (Live at Rasputin Music)
11. For Whom The Bell Tolls (Live at Rasputin Music)
12. Creeping Death (Live at Rasputin Music)
13. Metal Militia (Live at Rasputin Music)
14. Hardwired (Live in Minneapolis)

Mint látható, a zenekar a harmadik diszk számlistáját elég alaposan átvariálta, hiszen ide az eredeti elképzelések szerint elsősorban demóverziók, riffjammelések kerültek volna. A Greg Fidelman producerrel rögzített lemez egyébként az első lesz a sorban, amelyet már tokkal-vonóval együtt a Metallica saját kiadója, a Blackened Recordings gondoz. A csapat a hétvégén egyébként a New York-i Global Citizen fesztivál egyik headlinereként játszott.

 

Hozzászólások 

 
#53 Toti 2016-09-29 10:58
Ha igazat mond az iTunes, ilyen hosszúak lesznek a dalok:
https://itunes.apple.com/gb/album/manunkind/id1145400124?app=itunes&i=1145400693

Ezek szerint a Lords of Summerből bő egy percet vágtak.
Idézet
 
 
-6 #52 ddrum 2016-09-28 21:13
A Metallica lett a metal Slayer-je.
Idézet
 
 
-4 #51 Bakk-Dávid László 2016-09-28 03:30
jó ez :)
elsőre nem jött át annyira, de aludtam rá, és már harmadszorra működik nálam is.

Azt hiszem, az S&M óta nem vettem 'tallica kiadványt, de ezt mindenképpen be fogom gyűjteni.
(Azt sem gondolom, hogy annyira simlisek legyenek, hogy csak két kajálható dalt hozzanak össze, és azokkal csalogassák az embereket. :D )
Idézet
 
 
-4 #50 pelu 2016-09-27 22:56
A Hardwired tetszett, ez nem fogott meg. Untam, végig sem hallgattam. Az a baj, h kételyeim vannak az albummal kapcsolatban. Igazából nem várok semmi extrát, abban bízom, h majd kellemesen csalódok.
Idézet
 
 
+8 #49 Tyutyó 2016-09-27 20:39
Én végtelenítve hallgatom a számot...:)
Idézet
 
 
+14 #48 Valentin Szilvia 2016-09-27 20:17
Idézet - entropy:
Kedves Shock-stáb, nektek hogy tetszik? (Én úgy látom, a többségnek bejön - nekem is. Itt most végre örömzenélést érzek, ami rég volt, s már ez is nagyon süt az új dalokból.)


Vegyes a megítélés stábon belül. ;)
Idézet
 
 
-2 #47 ddrum 2016-09-27 19:57
Idézet - bogar:
Nekem tetszik.

Kirkről nem várok Vai, Satriani stílusú tekerést.
Jamestől nem várom, hogy megalázza Halfordot.
Larstól nem várom, hogy úgy pörgessen, mint Portnoy.

A daltól nem vártam, hogy újraformálja a metalt.

Ez a Metallica 2016-ban és én örülök, hogy még vannak.


Kirk wahpedálos szólói már kb. védjegyszerűek
Idézet
 
 
+6 #46 entropy 2016-09-27 19:27
Kedves Shock-stáb, nektek hogy tetszik? (Én úgy látom, a többségnek bejön - nekem is. Itt most végre örömzenélést érzek, ami rég volt, s már ez is nagyon süt az új dalokból.)
Idézet
 
 
-6 #45 LiliMiciPanniSári 2016-09-27 18:54
a Miska csaj?
Idézet
 
 
-2 #44 Thomas 2016-09-27 16:54
Idézet - xperimenter:
Idézet - Thomas:
ezzel mélyen egyet tudok érteni, talán annyi különbséggel, hogy a Metalica esetében 5 világklasszis lemezről beszélnék, a Megadeth esetében nincs ennyi...mint Megadeth fan mondom ezt


A Megadeth esetében is pontosan 5 világklasszik lemezről beszélhetünk, ha emlékeim nem csalnak: :)

1. Rust In Peace
2. Countdown To Extinction
3. Cryptic Writings
4. Peace Sells...
5. Youthanasia

Én a Crypticet kivenném, talán a Youthanasiat is, de az tény, hogy a többiből még legalább két világklasszis lemezt össze lehetne rakni :)
Idézet
 
 
#43 rubikkocka 2016-09-27 14:55
Na ez egy marha jó dal lett! Egyáltalán nem a kedvenceim, de ez enélkül is élvezetes.
Idézet
 
 
+6 #42 notreadam 2016-09-27 14:47
Rég nem örültem így a Metallica hallatán mint most . Főleg az tetszik, hogy nem érzek semmiféle erőlködést, mintha a kis ujjukból rázták volna ki. Q'va jó!!!Most már tényleg rohadtul várom az albumot!!!Királ y!!!
Idézet
 
 
-2 #41 wetsand 2016-09-27 13:59
Izgalmas lemez lesz ez! Ez a dal pedig tényleg előhoz valami régi borzongást. Nekem a borító is nagyon bejön, persze mindez ízlés dolga.
Idézet
 
 
+24 #40 bogar 2016-09-27 13:42
Nekem tetszik.

Kirkről nem várok Vai, Satriani stílusú tekerést.
Jamestől nem várom, hogy megalázza Halfordot.
Larstól nem várom, hogy úgy pörgessen, mint Portnoy.

A daltól nem vártam, hogy újraformálja a metalt.

Ez a Metallica 2016-ban és én örülök, hogy még vannak.
Idézet
 
 
-43 #39 Miska 2016-09-27 12:10
Idézet - Sanctus:
Idézet - Miska:
Idézet - björn:
Azon kívül hogy húz a középtempó, meg jól szól nem sok meghökkentően jó ötlet van ebben a dalban szerintem. A riff elég alap, a refrén dallam sem nagyon ül. Az első szám jobban tetszett.

Akkor csinálj jobbat!


/OFF
Bár nem vagyok egy nagy szakács, de ha az étteremben moslékot tesznek elém, visszaküldöm - attól függetlenül, hogy magamtól lehet én sem csinálnék jobbat, azért még tudom értelmezni, hogy amit elém tettek, az bizony nem jó.
Ez most az új Metallica számtól függetlenül mondom, ettől a buta "akkor csináljá jobbat" mentalitástól ráz a hideg.

Nyald ki a picsámat!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.