Jelentős mértékben a közönségen múlik, lehetősége nyílik-e fellépni az idei Obscene Extreme fesztiválon a veszprémi Krampüsnek. A csapat várja a támogató szavazatokat, és nem mellesleg nagyban dolgoznak harmadik lemezükön.
Arcturian címmel jelenik meg május 8-án az Arcturus új nagylemeze. A kultikus norvég avantgarde metalcsapat legutóbb tíz éve adott ki soralbumot Sideshow Symphonies címmel.
Rod Smallwood, az Iron Maiden menedzsere szerint tényleg javul a nyelvrákkal kezelt Bruce Dickinson állapota, véglegeset azonban csak májusban lehet majd mondani az énekes állapotáról. A Maiden addig kivár, semmilyen idei projektet nem terveznek be, amíg nem érkezik meg a frontember tavasz végén esedékes MRI-jének eredménye.
Noha a Clawfinger pár éve beszüntette tevékenységét, úgy fest, nem képesek nyugdíjazni magukat: a zenekar ismét elkezd szórványosan koncertezgetni, és az idei RockParton is ott lesznek Balatonszemesen. A fesztivál által bejelentett másik húzónév a Suicide Silence, de ez még természetesen csak a kezdet.
A héten elsősorban amiatt volt szó a Metallicáról, hogy az idei Record Store Dayre végre hivatalos kereskedelmi forgalomba kerül a csapat első demója, az 1982-es No Life ’Til Leather. Lars Ulrich is ennek kapcsán nyilatkozott a Rolling Stone-nak, és csak úgy mellesleg elárulta: a zenekarnak most már tényleg egész sok dala állt össze a rég várt új albumhoz.
Disquiet címmel jelenik meg március 23-án a Therapy? új albuma. Andy Cairnsék az előzetes nyilatkozatokban azt ígérik: visszakanyarodtak legsikeresebb lemezük, a Troublegum világához, és az elsőként klipesített Still Hurtsben tényleg ott rejlik az 1994-es klasszikus lenyomata.
Cauterize címmel, májusban jelenik meg Mark Tremonti szólózenekarának második albuma. A 2012-es All I Was folytatására tíz új dal kerül fel.
Grave Pleasures néven megy tovább a finn Beastmilk, akik 2013-ban jelentették meg első lemezüket, a komoly szakmai elismeréseket és közönségsikereket hozó Climaxet. A folytatás őszre várható.