Kölyökkoromban nagy tisztelője voltam Schenker mesternek, mind egyéb bandáit, mind az MSG-t tekintve. Ő volt az első olyan általam hallott német zenész, aki nem azt a tipikus, kocka-német zenét nyomta mint honfitársainak legtöbbje akkoriban.


A francia, bordeaux-i csapat olyan demót küldött nekünk, amely hangzásában, zenei színvonalában a magyar lemezeket is kenterbe csapkodja. A zene progresszív rock, amúgy Spock's Beard módra (legalábbis ez ugrik be leginkább őket hallgatva), de a legjobban azon hökkentem meg, hogy az otthon, számítógépek segítségével rögzített felvétel milyen szépen,...
Nem mondom, hogy hihetetlen mennyiségű görög zenekart hallottam volna eddig, főleg ebből a stílusból nem.
A Beneth 1999-ben alakult, jó néhány tagcserén átestek azóta, ez az első terjesztett demójuk, az igazi elsőt saját önkritikájuk miatt nem terjesztették egyáltalán. Dicséretes hozzáállás! A mostani demót 2003. áprilisában vették fel a Fido Stúdióban, tehát már egy éve, azóta nyilván fejlődtek minden téren.
Szlovákiából, egészen pontosan a Felvidékről érkezett a magyar tagokkal rendelkező Dysentery bemutatkozó demója, amit idén januárban vettek fel. Igen szövevényesen alakult a zenekar története a 2000-es alakulástól kezdve, kb. mintha a Dallas és a Barátok közt szálait keverték volna össze, nem is próbálom kibogozni ki mikor és miért, az az egy dolog...
A tatai Killing Art zenekar nem más, mint szintén tatai Sable, Astrodust zenekarok valamint ezek néhány korábbi tagjának - nem is tudom - projektje, amit ők azonban zenekarnak neveznek. A srácok most jutottak el arra a szintre, hogy egy pofás promo anyaggal jelentkezzenek, melynek természetesen kiadó- és koncertlehetőség szerzés a célja.
Lemezelőzetes négy dal a Monasterytől. Itt most nincsenek átkötő puttyogások, csak maga a zene. Nem tudom, hogy a lemezre terveznek-e ilyesmit, vagy az csak az EP sajátja volt, mindenesetre picit hiányolom. A zene is mintha szigorodott volna valamelyest, tipikusabb arcbamászó, agresszív, dühös death metal.