A budapesti Wisdom 3 számos demóját küldte el nekünk közvetve, hogy így hozza valamennyire köztudatba a nevét. Remélem, segítünk ebben ezzel a kritikával.


Na, most aztán jól megvádolhat mindenki, hogy hazabeszélek, mert Tóth Balázs, a CasketGarden gitárosa hozzánk írogat egy ideje, pedig a zenekart jóval előbb kedveltem meg, minthogy. És mivel nem kellett az eddigi demóikban csalatkoznom - na jó, az előzőnél egy kicsit megijedtem, hogy hevimetalosodnak, de szerencsére nem - sejtettem, hogy az új dalo...
Egyáltalán nem friss anyag, de még mindig aktuális, ráadásul hozzánk csak mostanában jutott el. A fővárosi csapat ebben a felállásban 1999 szeptembere óta működik, a Scherzo (élénk ütemű zenedarab, rendszerint szonáták vagy szimfóniák egyes tételeit nevezik így) nevet valamivel később vették fel, és rövidesen nekiláttak az aktív koncertezésnek is.
Már elég régóta keringtek a hírek, hogy lesz egy ilyen csapat, hogy Neochrome. Aztán valóban lett. Az imidzsből meg a tagok neveiből sejthető, hogy black csapat zenél a cd-n. Az énekes Maniak, azaz Mányák Péter a Carbon Cage sorait erősítette anno, a technikás death helyett most egy északi hatású black csapatban hörög.
Az Entalpia már szerepelt lapjainkon, nem kaptak túl jó kritikát, az a felvétel hozzám nem jutott el, így a fejlődést nem tudom értékelni. Azóta történt egy énekescsere a csapat históriájában - talán nem is véletlenül -, Hegedűs László az Entalpia új frontembere, aki furulyán is közreműködik, rögtön a bevezető instrumentális dalban, ami egész hangu...
Négy új dal 'buttéktól, szikárabb megszólalásban, állatul szól a cucc, és ez demó... Koncertekről már ismerős lehet egyik-másik, a nyitó Helmet And Gloves mindenképpen, a furán összerakott dal dallamos refrénnel, szokásos érdekes bőgőtémákkal, "idétlen" dalszerkezettel rendelkezik - élőben egyébként jobban húz, mint így, CD-n.
Hogy miért ad ki egy zenekar demóként egy koncertlemezt? Nos, az oka teljesen egyszerű, a Cry Free ugyanis egy kizárólag Deep Purple feldolgozásokat játszó csapat. És miért adja a demó címének, hogy Made In Hungary? Purple fanatikusok bizonyára sejtik, ez bizton a Made In Japan "magyar" változata lehet.
Hoppá! Erre nem számítottam. Egy pőre írott CD-n érkezett a demó, rövid biográfia melléklettel a borítóban, szóval abszolút "előítéletek" nélkül ülhettem le meghallgatni. És ledöbbentem. Olyan ízes, remekül megírt dallamos rockzenét játszik az a 4 srác és egy lány (!), ráadásul szemtelenül fiatalon, ami fehér hollónak számít itthon manapság.