Nem mindennapi két számos demót van szerencsém bemutatni Nektek, nyájas Olvasók! Az Eternal Tragedy ugyan csak két tagot rejt, de ritkán hallani ilyesféle zenét. Nem árulok zsákbamacskát: technikás death metalt játszanak, a Death egyes korszakait idézve helyenként.
Persze, ez azért nem akkora újdonság, van ilyen a nap alatt, na de itt jön a csavar! A két tag közül az egyik lány, ráadásul ő a gitáros, basszusgitáros és hörgős (jobb híján), Stefania Ponzilacqua-nak hívják és ráadásul olasz. A dobos egy holland srác, Iwan Hendrikx, aki képtelen lenne kettő-négyet ütni, ügyes, technikás, ötletes a játéka, minimum aranyba kellene foglalni kezét s lábát.
A két dalban van hatmillió-ötszázhuszonnégyezer riff, tengernyi szóló, ahogy azt az ember elképzeli egy hasonló komplex zenében. Le a kalappal a kisasszony előtt, én lányt még nem hallottam így játszani, valószínűleg gyerekkorában babák helyett kisautókkal játszott, de ez elképesztő mégiscsak.
Mielőtt mindenki össznépi ájulásba kezdene, elárulom, vannak még hiányosságok, sok szóló kicsit öncélú, a hangok inkább a megszokás kedvéért követik úgy egymást ahogy, nem azért, mert az kerek egész szóló. Vannak kis koszok, pontatlanságok is ésatöbbi, de ha eddig képes volt ennyit gyakorolni Stefania, akkor ezután sem fog kevesebbet és csak jobb, ügyesebb lesz. Aztán persze két dalnyi riffhegy még nem biztos, hogy dalokat is képes varázsolni a hangokból, masszívan elfárad az ember ez alatt a tizenhárom perc alatt, de túl sok részt nem lehet megjegyezni, ami szintén a zene rovására megy. De ezt is meg lehet tanulni.
A demó egyetlen igazi negatívuma az a vokál, illetve női hörgés. Na ez bűnrossz, úgy ahogy van. Lerontja a zenét, ide kell egy önálló vokalista, érces férfihang, érzelmekkel, kifejezőerővel. Ha jól sejtem, várják torokgyilkosok és basszusgitárosok jelentkezését, remélem találnak is megfelelő tagokat.
Összességében több, mint érdekes és jó demó a Voice Of Instinct, várom a folytatást!
