Shock!

június 26.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Arcturus: Arcturian

0306arcturuscAmikor 2006. augusztus 19-én volt szerencsém látni az Arcturus utolsó(nak hitt) európai fellépését, egy lendületben levő brigádot mutatott a színpad, egy lemezmegjelenés után és DVD-kiadás előtt álló, komplett műhelyt, hatalmas perspektívákkal. E zenekar azonban a látszattal ellentétben sohasem üzemelt valódi egységben, a billentyűs/zeneszerző Steinar Sverd Johnsen által hozott muzsikát általában az éppen aktuális énekesként is funkcionáló vezér vette szárnyai alá, aki azután a saját képére formálhatta a komplett produkciót. Ennek bizonyságául elegendő a jelenlegi nótafa, Simen „ICS Vortex" Hestnæs csúfos véget ért románcára emlékezni a Dimmu Borgirral, ahol az elköteleződés az Arcturus gyors kimúlását, a válás pedig annak éppolyan váratlan újjáéledését hozta magával, amúgy mellékesen. Az idő eközben azonban könyörtelenül múlt, és úgy esett, hogy éppen egy évtizede nem hallhattunk új dalokat a norvég avantgarde színtér egyik legmarkánsabb formációjától.

megjelenés:
2015
kiadó:
Prophecy
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 30 Szavazat )

A megugrandó léc semmivel sem alacsonyabb most Sverdék számára, mint volt az emlegetett Sideshow Symphonies idején, utóbbi esetében amúgy is meggyőződésem, hogy többségében produkciós, mintsem dalszerzési hiányosságok vezettek annak ambivalens megítéléséhez. Az Ulver agyának, Garmnak távozása után minden érintett messiásként várta a La Masquerade Infernale albumon már bizonyított Simen érkezését, aki óhatatlanul hozott magával megközelítésbeli változásokat is, afféle utazó vándorcirkusszá változtatva ezt a csillagközi társulatot. Az Arcturus felé azonban nem lehet elvárásokkal közelíteni, ők már kezdetben is a színtér logikájának ellentmondó, skizofrén színekkel festett zenében utaztak. Az újjáalakulás kapcsán is lefutotta a tábor a kötelező köröket Garm visszatérésének vélt szükségességéről, amiről azt gondolom, hogy komolyabban fel sem merült (hallgassuk csak meg az Ulver legutóbbi lemezét, ami távolabb már nem is állhatna az Arcturian csilingelésétől). A jelenlegi tagságot változatlanul az utóbb megszokott öt arc alkotja (mínusz a Jørn Lande mellett megismert beugró gitárhős, Tore Moren), ennyi pedig önmagában elegendő lehet az optimizmusunk fenntartásához.

Nos, az előzetesként kiküldött (majdnem) címadó nóta aztán gyorsan le is hűtötte a kedélyeket: az a végleges keverés előtt belehallgatásra bocsátott dal minden szerkesztési erénye mellett is egészen botrányosan szólt, sokakat elkeserítve ezzel. Nos, a lemezre végül felkerült tíz tétel soundjáról is lehetne vitát nyitni (fognak is majd mások, máshol), de egyfelől azt gondolom, a furcsa hangzásbeli arányok is hozzátartoznak az Arcturus mindenkori varázsához, másrészt technikai értelemben lényegesen jobb a helyzet, mint a Sideshow esetében volt. A produkciós team másik alapembere, a mára egyedül maradt gitáros (és stúdiótulaj), Knut Magne Valle egy régivágású, organikusabb anyagot ígért, a zenekar valamennyi, szerteágazó korszakának felvillantásával... és legnagyobb döbbenetemre szóról-szóra erről van szó az Arcturian esetében. Legközelebb persze azok járnak majd a megfejtéshez, akik a legutóbbi album felől közelítenek, de a korai éra hívei sincsenek feledve.

A legkirívóbb szélsőségek, a lecsupaszított elektronika és az akusztikus hangszínek esetében is rátalál a zenekar eddig feltérképezetlen területekre, miközben a klasszikus megközelítésű gitárszólók például egyenest a sosem feledett Carl August Tidemannt (Aspera és Masquerade albumok, ma Tritonus, Winds) idézik. A megszokott billentyű/dob dominancián túl hangsúlyos még az újkori koncerteken már egy dedikált zenészre kiosztott hegedű szerepe, zömmel színező jelleggel. Az alapítók, Sverd és Hellhammer közül előbbi nyúlt lényegesen bátrabban most a hangszeréhez, utóbbi esetében viszont újra és újra az a tény a legelképesztőbb, ahogy a tempóváltásokkal eleve agyontördelt ritmusokat mindig tovább tudja fejleszteni valamilyen extra csavarral. Amit kettejüktől itt kapunk, az megint csak a normális zenészi dimenziókon kívül esik. Ami Siment illeti, érzésem szerint újfent túlvállalja magát ezekkel a nyakatekert dallamokkal, de nincs okom kötözködésre, az itt tökéletesre pofozott ének esetleges élő hiányosságait majd a maga helyén értékelem.

Ahogy mondtam, a lényegi felhozatal igazán pazar, annyira, hogy saját szokásaimmal dacolva szívesen nyitnék külön bekezdést minden egyes dalnak. A The Arcturian Signnal toppan be a banda, eltéveszthetetlenül az a társulat, amely a Sideshow Symphoniest is elkövette annak idején, Simen és Hellhammer egyesült erővel zárja rövidre az idegpályáinkat. A másodikként érkező Crashland ezzel szemben nyílt visszautalás a Masquerade album Simen által jegyzett The Chaos Pathjére, természetesen az újrahasznosítás avas zamata nélkül. Rögtön ezután pedig a korai Borknagar, illetve az Aspera Hiems Symfonia világában találjuk magunkat az Angst hátán, az előadás mégsem esik szét darabjaira, folyamatos következetesség és konzisztencia uralja. A Warp jön a sorban, néhány egészen újszerű megoldással, majd úgy a Game Over környékén (vagyis az album felénél) vált a hallgató lelkivilága félénken kíváncsiból meggyőzöttre, és érik meg az érzés, hogy minden létező formátumban meg kell kaparintania ezt az anyagot, és elcsípni a brigádot, amíg a körülmények a kezünkre játszanak. A mutatvány világra szóló, a hatás eksztatikus.

Az Arcturian maximális adagot szolgáltat az arcturusi világból, eleve az alapverzió műsorideje meghaladja a háromnegyed órát, a deluxe változat kettes diszkjén pedig ezt még nyolc további remixszel sikerült megfejelni (utóbbiakhoz sajnos még nem volt szerencsém), összesen másfél órányi gyönyört kínálva a végtelenségig kiéheztetett híveknek. A sokadszor is nagyszerű Costin Chioreanu is élt a nem kis lehetőséggel a külcsín terén, megerősítve azt a benyomásomat, hogy az Arcturusnál most újra minden fogaskerék a helyén van. A Dødheimsgard új albuma után – tőlem szokatlan lendülettel – újfent beírok ide is egy tízest, részben az elmondottak miatt, részben pedig mert a zenekar hitele nálam megkérdőjelezhetetlen. Kizártnak tartom, hogy számomra lesz még ennél fontosabb lemez az idei évben.

 

Hozzászólások 

 
#11 janomano 2019-02-14 14:32
A kettes lemezt is érdemes lett volna kielemezni, ott vannak az igazi csemegék. Cseh dallamvilágú diszkó, német csattogós industrial, egybites billentyűtémák, még inkább dobozból jövő Hellhammer sound, a Carl McCoy tudattalanjából merített lezárás, meg még sok minden.
Izgalmasabb tud lenni a megfelelő hangulatban mint maga az alap(?)lemez. Remélem még sokáig nem fog fogni az Arcturus szellemvasútján a fék. :)
Idézet
 
 
#10 GTJV82 2019-02-14 09:38
Egyértelműen 10 pont. Érdekes, nekem a hangzás annyira nem tűnik vészesnek, bár a dobokra tényleg tehettek volna több kakaót. Bár a korábbi anyagok hangzása is inkább szellősebb, rockosabb volt. De a lemez minőségéből ez nem von le. Hibátlan, mint mindig!
Idézet
 
 
+3 #9 Thasaidon 2015-06-04 19:55
A lemez echte Arcturus, ez nem is kérdés. A hangzást kicsit én is erőtlennek érzem. A csúcspont számomra a Crashland, a Demon és a Journey. Ami baromira idegesít, az az, hogy sokszor túl sűrű az ének benne, nincsenek zenei átmenetek. Hallom, hogy Sverd valami fasza billentyűtémát tol, vagy Knut Valle valami eszelős gitárszólót játszik, de nem tudom kiélvezni, nem tudok elmélyedni benne, mert Vortexnek muszáj egyből ráénekelnie. Szeretem az énekhangját, de ezért szívesen nyakonverném. Sokkal jobban el lehetne merülni a dalokban, ha az egyes énekrészeket egy kis zene vezetné át. A hegedűszó szerintem nagyon nagyot dob a dalokon.

Összességében jó lemez, már megvannak a kedvencek, de még kivárom, hogy hosszú idő után is rendszeresen előveszem-e. A La Masquerade-Sham Mirrors párost egyelőre nem überelte.

A borítókép és a belső illusztrációkat szintén ki kell emelni, mert zseniálisra sikerültek.
Idézet
 
 
+4 #8 drughi 2015-05-12 17:45
Tényleg nagyon fasza lemez lett, bár számomra inkább 9-es mert van pár laposabb téma itt ott (de tény, hogy nagyon kevés helyen). Crashland szerintem a csúcspont, Vortex magához képest frissebb énektémákat hoz és a dallamok brutál hidegrázósak. Remélem kijön még idén az új Thy Catafalque és akkor meglesz az avantgarde metál dózis idénre. :)
Idézet
 
 
-7 #7 James Smith 2015-05-10 01:19
Nálad mindenféleképp kiműveltebb.
Idézet
 
 
+4 #6 Nűnű 2015-05-09 19:46
Idézet - James Smith:
Nem ismertem eddig őket ....

Pedig úgy osztottad az észt az Ossian-cikkek alatt, hogy már majdnem elhittem rólad, hogy kiművelt zenehallgató vagy :)
Idézet
 
 
+3 #5 Nűnű 2015-05-08 14:33
Kerülgettem egy darabig ezt a lemezt, mert én az Arcturust utoljára a La Masquerade idején hallgattam, és gondoltam, hogy ez már nagyon más.
De nem. Nekem ez az új lemez nagyon ugyanaz. És mivel a La Masquerade-ot szerettem, az Arcturian is tetszik, még ha nem is az a mellbe vágó különlegesség, mint 1997-ben volt.
Idézet
 
 
+5 #4 James Smith 2015-05-07 21:57
Nem ismertem eddig őket de ez a zene éteri. Nem jut eszembe más szó.

Belehallgattam. Jogos a 10/10! Hihetetlen tartalom van mögötte.
Idézet
 
 
+5 #3 mjöln 2015-05-07 15:51
Az Arcturus-szal a viszonyom mindig is fura volt, a 'The Sham Mirrors' lemez tetszett csak igazán tőlük, a többi meg nem igazán (legyünk őszinték: semennyire sem) fogott meg... Erre itt van most ez, meg az az érzés, amit a fentebb említett lemez hoz magával...

Egyértelmű. A DHG-dal együtt az év trónján ott csücsülnek ketten.
Idézet
 
 
+6 #2 ezrrl 2015-05-07 11:48
Csak annyit,hogy aki szereti az Arcturus-t,az most sem fog csalódni bennük!Annyira egyedi,és ebben a hangzás is benne van...utánozhatatlan.Remek.Carrast trónjával egyetértek.Ez biza 10-es.
Idézet
 
 
+9 #1 Carrast 2015-05-07 10:09
A kritikával én is mélységesen egyetértek, nem hiszem, hogy az év albuma trónról ezt nálam bármi is letaszítsa... Másfelől, pedig idén Brutal Assaulton is fellépnek, ami szintén eldöntötte, hogy menni fogok arra a fesztiválra (meg ugye a Bloodbath, hehe), 2012 ben is láttam már az Arcturust, és nálam a top5 koncertben benne volt amit akkor láttam. Nagyszerű zenekar!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.