Shock!

Ha kicsit is képben vagy az európai thrash metal-színtér dolgait illetően, a spanyol Angelus Apatrida neve bizonyára ismerősen cseng, az albacetei négyes ugyanis már tizenöt éve nyomul, a Hidden Evolution pedig az ötödik albumuk. Bár különösebb népszerűségre eddig nem sikerült szert tenniük, lemezeik minősége mégis kiemeli őket a másod- és harmadvonal bandái közül. Ne gondolj persze semmi egetrengetőre, az Angelus Apatrida ugyanúgy nem újítja meg a stílust vagy tágítja ki annak határait, mint a hasonszőrű alakulatok 99 százaléka sem, az viszont tény, hogy kivételesen jó dalokat írnak. A lényeg pedig véleményem szerint mindösszesen ennyi.

A magas fokú hangszeres tudás természetesen náluk is adott, viszont kevés olyan csapat mozog a retro-thrash-színtéren, akik hozzájuk foghatóan emlékezetes témákat is képesek írni. Míg sok brigád beleesik abba a hibába, hogy a gyorsaságot és a brutalitást tolja előtérbe, addig a spanyoloknál előnyt élveznek az olyan kritériumok, mint a karakter vagy a megjegyezhetőség. Ennek köszönhető, hogy dalaik annak ellenére is markánsan elkülönülnek egymástól, hogy többségük a Hidden Evolutionön is kifejezetten gyors. A nyitó Immortal tökéletes példa minderre, hiszen sebessége ellenére gyakorlatilag már első hallgatásra fülbe ül, de később is egymást érik a jó dallamok, emlékezetes megoldások. Ezek pedig érkezhetnek szólóként, refrénként vagy szimplán csak egy laza óóó-zásként, a lényeg, hogy minden tételben legyen valami, ami dallamtapadást okoz.

A legtöbb esetben persze a refrénekkel érik el a kívánt hatást, lásd például a First World Of Terror és a Tug Of War esetében is, amelyekben ezáltal némi heavy metalos fűszer is kerül a thrash-alapú kotyvalékba. Szerencsére a leggyorsabb, speedes témákat is felvonultató dalok is működnek, a Serpents On Parade és az I Owe You Nothing sem merül ki ugyanis puszta gázpedál-taposásban, és a kilencperces címadó eposz is teljesen okés. Ami miatt pedig igazán tetszik a Hidden Evolution: bár Angelusék esetében is egyértelműen tetten érhetőek a hatások, konkrét nyúlásokat mégsem tartalmaz a lemez. Bár a Metallica, az Annihilator és esetenként a Slayer szellemiségének jelenléte is nyilvánvaló, egy az egyben copypaste megoldásokat nem találni a korongon. A Havancsák Gyula által készített borító, valamint néhány dalszöveg alapján felvetődött bennem, hogy egy laza koncepció mentén végigfutó anyaggal van dolgunk, az egyes tételekben az űr felé is kikacsintgató sorokhoz pedig tökéletesen passzol a zárásként szereplő Highway Star feldolgozása is.

Aki hozzám hasonlóan lemaradt a zenekar februári, pesti koncertjéről, a Dew-Scented vendégeként ősszel még elcsípheti őket. A Hidden Evolution alapján maximálisan ajánlott a részvétel.