Egy újabb projekt a nyughatatlan amerikai zenészektől. A Jughead alapvetően Ty Taborra épül (King's X + ezer projekt), aki dalszerez, gitározik és énekel itten. Mellette Derek Sherinian ritmusgitározik (!) és persze billentyűzik, Matt Bissonette (The Mustard Seeds) bőgőzik és vokálozik, valamint Greg Bissonette (Steve Vai, Toto) dobol és szintén vokálozik.
Különleges lemezt készített Jordan Rudess billentyűmágus. A tavaly szeptemberi tragikus terrortámadás után pár nappal úgy érezte zenével kell kifejeznie az érzéseit. Ezért szervezett egy szólókoncertet 2001. szeptember 24-én. A koncert előtt pár perccel még sejtelme sem volt, hogy mit fog játszani. Bátor ember. De profi.
Hú, de sűrűn jönnek a lemezek a Planet X-től. Szinte most jelent meg a Universe, majd a koncertlemez, és máris itt az új stúdióalbum, a Moonbabies. Nem egy lusta társaság. Ilyenkor töpreng el az ember azon, hogy nem hoz magával mindez minőségbeli romlást - hamar munka ritkán jó, tartja a mondás is -, de azt hiszem, fellélegezhetünk.
Dob, gitár, harmonika és ének. Ennyi. Ha a Jamie Clarke név nem lenne ismerős, talán a The Pogues már igen (ír punkzenekar volt, folkos hatásokkal), no, ebből jelen csapat a folkzenét átmentette, a punkos mentalitást már nem igazán.
Az utolsó két Stuck Mojo albumot (különösen a Declaration Of A Headhuntert) mérföldkőnek tartom a mai metal zenében, ezeknél jobbat már aligha készíthettek volna az atlantaiak. Nagyon bízom benne, hogy a zseniális dalszerző Rich Ward valaha még belefog valami hasonló horderejű dologba, ám amíg ez megvalósul, legalább a Fozzyval szem előtt marad!
Érdekes bazsevát nyomat ez a svéd csapat. Tüstént közreadok egy figyelmeztetést: aki azért fanyalodna rájuk, mert az elmúlt két és fél percben nem jelent meg egyetlen svéd bandának sem albuma, ne tegye! Nézzük, mitől érdekesek voltaképp ezek a dalok!
Egyre tukkóbb borítókat kapnak a Soulfly lemezek. Ez a mostani valami csúcs gagyi. Micsinájjunk, ez van. Vajon a zene is még primitívebb lett a Primitive-nél? A nyitó Downstroy a Sacred Reich American Way című remekművéből elcsent és cselesen maxesített riffjével bombáz, nem mondom, hogy nem taglózott le.
Milyen az, amikor a svédek akarnak amerikaiak lenni és slágerlistákat megmászni? Pont ilyen. A PRIMEsth egészen odáig merészkedett, hogy képesek voltak a sikerért Los Angelesbe költözni. Azt a teremburáját! Valahogy nem tudok komoly lenni egy ennyire megcsinált csapattal.
Milyen jó érzés az, amikor egy magyar zenekar promója külföldről jön... Az utóbbi pár évben előfordult ilyesmi és reméljük folytatódik ez a tendencia. Az Ektomorf jelen pillanatban Németországban lakik és német kiadóval a hátuk mögött, az I Scream Up To The Sky már csak angol nyelven jelenik meg - világszerte.
Ennél igazabb még sosem volt a mondás: az egyik szemem sír, a másik pedig nevet... Számomra mindig két fő tényezőből ötvöződött a semmivel össze nem téveszthető Nightwish-érzés: megadallamos, monumentális, virtuóz muzsikából és Tarja gyönyörű, egyedi, erőteljes hangjából, melynek nincs párja az egész metal mezőnyben.
Hahh, micsoda zenéket bír rejteni a világ! A Brand New Sinre a Supernatural Kolosa hívta fel a figyelmemet. Szép nagy darab tetovált emberek (Syracuse-ból származnak, mi lehet ott a levegőben, hogy ekkorára nőttek?), már jól hangzik! Nosza, töltsük le a klipjüket, meg ami ízelítő a hivatalos honlapjukról letölthető.
A progresszív rock két nagy koponyája alkotta meg ezt a többszereplős konceptalbumot, amely a Sir Arthur Conan Doyle-féle detektívsztorit dolgozza fel, főszerepben természetesen a bűnüldözés két nagy koponyájával, Sherlock Holmesszal és Watson doktorral. Utóbbi figura "szinkronhangja" tölti be a narrátor szerepét.
Brühü... Bár arról áradozhatnék, hogy megérte a várakozás, mert Rokkant Rolf végre lenyűtte komikus csákóját, mentéjét és visszatért a földre! Erről sajna szó sincs. Amint megpillantottam a CD füzet fotóin Kasparek urat, először nem tudtam eldönteni, zokogjak-e vagy inkább reményvesztetten lőjem magam hátba...
Három számos beharangozó kislemez az ősszel megjelenő nagylemezről. A Music For Nations is megpróbál magának becserkészni egy majdan vélhetőleg jól tejelő slágerzenekart, és e nemes cél érdekében egy igen fiatal triót szerződtettek (két 19 éves, egy 18 éves srác alkotja a formációt), akiket vélhetően tudnak egy kicsit irányítani is.
Igazán impozáns a finn Catamenia új lemezének borítója, melyen két farkas acsarkodik egymással. Szépen komponált a kép, fantasztikus a hangulata. Reméltem, hogy a lemez is el fog bűvölni. Nos, maradéktalanul nem bűvölt el.
Uwe Lulis (ex-Grave Digger) produceri segédletével készült ez az erőteljes megszólalású, de elképesztően unalmas dalgyűjtemény, amelynek minden egyes hangját előre megírták már a 80-as években az európai heavy metal nagyjai, különös tekintettel Kai Hansenre.
Hiába járt be hatalmas utat (mérföldekben legalábbis biztosan) a Blind Myself, ha még mindig vannak itthon olyan metalrajongók, akik csodálkozva kérdezik, hogy Blind Myself? Az meg micsoda? Na igen. Azért ezzel a fajta zenével csak egy bizonyos réteg képes meghallgatni őket, szeretni meg pláne.
Hahh, három másodperc után simán be lehet azonosítani a zenekar stílusát: svéd dallamos death metal, (In Flames, Soilwork módra), halvány heavy metal hatással (Iron Maiden). Három gitárossal, akik folyamatosan párbajoznak egymással. Hoppá. Egy kezemen meg tudom számolni, hány zenekarban játszik három gitáros, az más kérdés, hogy valóban szükség van...
A svéd banda '98-ban alakult, akkor még Powerage név alatt futottak és feldolgozásokat játszottak, de csupán egyetlen daluk, a Hallowed be Thy Name (Maiden klasszikus) jelent meg egy válogatás albumon. Tavaly megváltoztatták a nevüket és leigazoltak az Arise istállójába. Ez az első albumuk, melynek összeeszkábálásába persze belenyúlt a kihagyhatatl...
Ha kiadó nem vállalta még fel, legalább szerzőiben kijött a Hangyák első nagylemeznyi anyaga - legalábbis a srácok eléggé be vannak sózva, hogy két demó után közel negyven percnyi Hangyák dalt borítsanak a hallgatókra. 1997 óta létezik a csapat, hatan vannak - két vokalista van, azért -, műfajilag amolyan modern, hardcore-os metalként lehetne jelle...
Wice kapitulált, a hagyatékából maradt rám a HALO is, értékeljem valahogy, ha már ő nem tudott vele mit kezdeni, pedig annak idején egy tucat HALO lemezt találtam a wincseszterén, gondoltam biztos ért hozzá, ha ilyen lelkesen letöltögette őket. Pár hónap tologatás után sajnálkozva hozta vissza, írjak róla amit akarok. Ennyire rossz lenne a lemez? L...
Végre itt van... Rob apu ismét alkotott. Nem is akármilyet. A nyúlfarknyi bevezető után akár meg is rémülhet, akitől távol áll az elvontabb, kevésbé fülbemászó irányzat, amit a címadó szerzemény képvisel. Így aztán berinyáltam én is, haha! Elefántfüleket növesztve, karót nyelve hallgattam, mit is áraszt felém az az ember, aki 1983 óta egyes számú i...
Demó helyett rögtön szerzőiben adta ki első anyagát a makói Athame. Na jó, ez a szerzői azért azt takarja, hogy színesnyomtatós a borító + írott a cédé. Még egy éve sincs, hogy megalakult a formáció, tehát nem kispályáztak. De mivel nem az első zenekara a tagoknak, azért nem egy elveszett próbálkozás (mielőtt rémülten becsuknátok az oldalt, Kedves ...
Clive Nolan billentyűvarázsló és csapata bekeményített. Ez volt az első gondolatom, mikor a kuszán elgondolkodtató bevezető hangok után a Witch Hunt című dal megdörrent. Persze nem death metalra kell itt gondolni, de azért hallatszik, hogy kicsit erőteljesebbre vették a figurát ezúttal a prog rockerek.
Nyolc tételes, csaknem negyven perces EP a szimfonikus hangzásokat kedvelő brazil metalosoktól. Az új számokban az Angra stílus minden alkotóeleme felfedezhető.
Dallamos heavy rockjával a német Angel Dust valahogy mindig leragadt a középmezőnyben, pedig rengeteg, náluk mérföldekkel gyengébb csapat könyvelhet el magának nagyobb sikereket. Ki tudja miért. Talán mert az Angel Dust nem elég epikus, talán mert nem ijednek meg, ha lejjebb csúszik a húrok hangolása, amit ki is használnak egy-egy jófajta egyszerű ...
Facebook
Twitter