Már az első hangoknál feltűnt az az iszonyatos akcentus, ami tönkrevágta a zenét, elég érthetetlen amit az énekes hölgy próbál nyújtani, szegénykém. Meg is néztem, horvát illetőségű a csapat. Ilyet se hallottam még.
Sok - igen hülye - a médiában megszokott felesleges információval lehetne persze marketingelni ezt a remek zenekart, pl. hogy Krshna - tudatú arcok alkotják, avagy, hogy itt játszik Charlie fia, stb... Jómagam röviden úgy fogalmaznék: kis hazánk egyik legenergikusabb, legjobb élő produkciója, egy rendkívül markáns, szenzitív, zúzós, ugyanakkor gond...
Mit lehet írni akkor, ha az ember tűkön ülve vár valamit, hátha idén ez lesz az, ami végre úgy igazából fejbekólintja, mármint zeneileg. Azt, hogy itt az album, ami egyesíti a zenekar eddigi összes erényét. A Nevermore dinamikus, hegyeket mozgató erejű dalaival, és a hipnotikusan daloló énekesével egyszerűen lealázott minden idei lemezt.
Slayercore, new-school hc-vel kevert thrash, nevezzétek akárhogy, a Stampin' Ground két évvel ezelőtti bemutatkozása (ami jelen kiadónál az első, amúgy a második album) számomra egyenlő volt egy hidegzuhannyal kevert laposra kalapálással. Mertem remélni, hogy az új mű is hasonlóképpen beletapos az anyaföldbe. De a hajópadlóba bizonyosan.
Újra van létjogosultsága a magyar metal zenéknek ez már nem kétséges! Megállt a lábán az Ossian, feltörekvőben van a Demonlord és még számtalan tehetség, jól fogy Kalapács Első Merénylete, s most a Pokolgépen a sor! Mivel semmit nem bíztak Kukovecz Gáborék a véletlenre szerintem biztos a zenekar jövője! 12 kiforrott, megfelelően feljátszott nóta ke...
Bruce Franklin a Trouble-ból és Doug Pinnick a King's X-ből a magja és éltetője ennek a nem egy alkalomra szóló projektnek. Akik még közreműködtek: Jeff Olson és Jerry Gaskill dob, Wally Farkas Hammond orgona, Heather Crow háttérvokál. A neveket ismerve sejtettem nagyjából a zenei irányt, és nem is csalódtam, sőt.
A 2000-res Lizzy Borden sem hozott egy cseppnyi megújulást, képregény-heavy metal vicces szövegekkel, kicsit teátrálisan, vérben tocsogva, 11 tételen keresztül. Ezerszer hallott riffek, kiállások, szigorúan a nyolcvanas évek stílusában, ami nyilván akkor szórakoztató volt, ma inkább a naiv báj lengi körül ezeket a "matuzsálemeket".
Kerry Kingék kiadták a licenszet, kedvenc szléjerista zenekarom, olyan rifforgiát ömlesztett a nyakamba, hogy még most is a pentagramom keresem. (Zárójelben megjegyzem, tagcseréken esett át a zenekar, a neveket képtelen vagyok azonosítani, a svédeknél szinte mindenki Jenssen meg Johansson, viszont hallhatóan új az énekes - aki szerintem karakterese...
Igazi underground csemege, Magyarországon valószínűleg úgy kell majd nyomozni utána. Nekem is egy fanzine szerkesztő ismerős jóvoltából sikerült beszereznem az előző két Transport League albumot, ezt a harmadikat meg Wackenben kapartam ki magamnak. Most már tényleg csak egy Transport League buli hiányzik, legalább valahol a szomszédban!
Nem szeretném húzni a sorokat, mivel lemezismertetőim során lassan besokallok az újdonsült heavy metal formációktól. Írom ezt azért, mert lassan több használhatatlan produktummal találkozom, mint értékessel. A dán Iron Fire-t kicsit ízlelgetnem kellett, aminek legbiztatóbb pontja a zenészek 19 éves átlagéletkora lett.
Az USM egy talány számomra. Csupán 3 ember alkotja (ének+basszusgitár, gitár, dob) és mégis úgy szól helyenként, mintha 4-5 tagot számlálnának. Az infólapon az áll, hogy mindhárman benne voltak az angliai Balance Of Powerben, aztán a szokásos bonyodalmak után találtak ismét egymásra és találták ki az USM-et.
A kicsit felemásra sikeredett első album után nem szórakoztak sokat a srácok, felrántottak egy húzós és igen színvonalasan megszólaló albumot. Röviden: a tömény, vastag hangzás szinte lerepítette a hajat a fejemről. Zeneileg is sikerült fejlődni, a fogósság, amit hiányoltam régebben, már ott figyel a dalokban, egy olyan húzós dallal nyitnak (ami a ...
Heavy/power metal Kanadából, a gitáros Glen Drover King Diamonddal muzsikál éppen, ezért az Eidolon zenei és szövegi részéért a tesója, Shawn Drover felel, pedig ő a dobolóember. A borító szerint a lemez felvételei '98 decembere és '99 decembere között zajlottak, nem tudom mi tartott ilyen sokáig, biztos nem a hangzás kiagyalása, mert az elég vékon...
De rég volt, hogy a Break megjelent. Mikor is? '98-ban. Azóta várták türelmesen az Enchant rajongók, a Rush finomságait idéző progresszív Enchantosságot, mert ezt nem lehet másképp jellemezni. Ha néhány szó állna csak rendelkezésemre, hogy körülírjam az albumot, könnyű dolgom lenne, csupán annyit írnék: finom zene, finoman megkomponált dalokkal.
Már a borítón lévő kígyónyelvű krokodilcsipeszek láttán szimpatikus lett a lemez, fogalmam sincs miért, de minden idegszálammal tudtam, hogy szeretni fogom. A Gardenian úgy hatott rám, mintha egy hörgős/dallamos/húzós svéd származású mamutcsorda tiport volna agyon, de mielőtt belezavarodom teljesen a zene által felsejlő nem éppen hagyományos víziói...