Demó helyett rögtön szerzőiben adta ki első anyagát a makói Athame. Na jó, ez a szerzői azért azt takarja, hogy színesnyomtatós a borító + írott a cédé. Még egy éve sincs, hogy megalakult a formáció, tehát nem kispályáztak. De mivel nem az első zenekara a tagoknak, azért nem egy elveszett próbálkozás (mielőtt rémülten becsuknátok az oldalt, Kedves Olvasók).
Clive Nolan billentyűvarázsló és csapata bekeményített. Ez volt az első gondolatom, mikor a kuszán elgondolkodtató bevezető hangok után a Witch Hunt című dal megdörrent. Persze nem death metalra kell itt gondolni, de azért hallatszik, hogy kicsit erőteljesebbre vették a figurát ezúttal a prog rockerek.
Nyolc tételes, csaknem negyven perces EP a szimfonikus hangzásokat kedvelő brazil metalosoktól. Az új számokban az Angra stílus minden alkotóeleme felfedezhető.
Dallamos heavy rockjával a német Angel Dust valahogy mindig leragadt a középmezőnyben, pedig rengeteg, náluk mérföldekkel gyengébb csapat könyvelhet el magának nagyobb sikereket. Ki tudja miért. Talán mert az Angel Dust nem elég epikus, talán mert nem ijednek meg, ha lejjebb csúszik a húrok hangolása, amit ki is használnak egy-egy jófajta egyszerű ...
Fura egy lemez ez. Már gyűröm pár hete, és még mindig nem tudom, hogy utáljam-e vagy szeressem. Egyfelől rá lehetne sütni a csapatra, hogy valamiféle fura pszichedelikus stoner csapat, a Black Sabbath és a Kyuss nyomdokain, egy egész jó hangú énekessel (aki néha kappanhanggal is megörvendeztet minket), viszont a második dalnál meg azt hallom, hogy ...
Amíg a Metal Church rendezi sorait, Kurdt Vanderhoof gitáros ismét szólóban élheti ki magát. Az 1997-ben megkezdett történet most új szereplőkkel bővült, ám a muzsikára ez nem volt jelentős befolyással. Ami lényeges változást jelent az első albumhoz képest, az a határozottabban kijelölt irányvonal.
Lassú, akusztikus gitáros, merengős, érzelmes nótával indít a lengyel Dominium. Érdekes kezdés, ebből akár konceptalbum is lehet, ám az biztos, hogy olyan zenével akadt dolgunk, amire oda kell figyelni. Bár ehhez elég a lemez címére pillantanunk, ez elég sokat elárul.
Ismét egy zenekar, ezúttal Finnországból, amelyről ugyanúgy lehetetlen bármi újat írni, ahogy maga a csapat sem újszerű vagy egyéni. Ettől persze önmagában véve nem annyira köpnivaló, amit a Thunderstone kínál bemutatkozó lemezén, de az ilyen mértékű zenei önállótlanság érzésem szerint már ellenük dolgozik.
A 13 éve létező német formáció - ki gondolta volna ebből a névből? - a Das Ich, mely 13. albumát jelentette meg idén Anti'Christ címmel. Eredeti cím, biztosan sosem hallottak még Marilyn Mansonról. Zeneileg tipikus germán elektro-darkerek, sátánisták méghozzá. Remek.
Mit lehet elmondani a következő Cannibal Corpse sorlemezről, ami újdonságként hatna, amit ne tudnának a death rajongók előre (és a nem death rajongók is)? Semmit.
Újabb retro-rock csapat Svédországból. Mentségükre legyen mondva, hogy jók. Hülye nevük van, a cd borítója sem mindennapi - egy Malleus nevű olasz művész készítette, ami nekem nem mond semmit, de biztos neves ember, ha így külön megemlítették -, olyan, mintha valami jófajta képregény illusztráció lenne, mindenesetre sok habzó szájú majom vicsorog r...
A heavy metal reneszánszaként emlegetett folyamat továbbra is százával termeli ki az olyan bandákat, amelyek csak felmelegíteni tudják a főzeléket, tartalmat azonban semmilyen tekintetben nem hordoznak, így az egész műfajt és a hozzá tartozó életérzést (amennyi még maradt belőle...) szimpla gyorsfogyasztási árucikké silányítják.
A borítón Jean Pascal Fournier igen míves festménye tárul elénk - bár akadnak rajta zavaró tényezők is: rémséges, Drakula-fejű, Sméagol-szerű kobold a sarokban kucorogva, arctalan, köpönyeges páterek, kiálló bordázatú, félmeztelen szoborpasi, meg egy illető, akinek valami hatalmas szőrbogár nőtt a hátára. No de sebaj. Ez a svéd harcosok második alb...
A Gamma Ray dobos Dan Zimmermann továbbra is hótt komolyan gondolja ezt a közönséges projectként indult csapatot, jóllehet egyetlen olyan momentuma sincs - ahogy az eddigi két albumon sem volt -, amellyel ne találkoztunk volna a Helloween, a Gamma Ray, a Blind Guardian (velük turnézott a Freedom Call a tavasz folyamán), az Angra vagy a Rhapsody kor...
Az amerikai underground legenda Steel Prophet is egy olyan zenekar, ami soha nem bírt közel kerülni hozzám. Annak idején, amikor a Nuclear Blasthoz kerültek, eleve távol tartottam magam tőlük, már csak a nevük miatt is, mert akkor már olyan tömegtermelés volt a heavy metal zenekarokból, hogy az valami fertelem.
Több okból kifolyólag is fájdalmas emlékeket idéz számomra a The Forsaken név: egyrészt előző Manifest Of Hate lemezüket máig nem vettem meg, pedig mindenki az At The Gates (legkedvencebb bandám) reinkarnációját látta benne, és én az ilyesmit azonnal be szoktam szerezni, még ha legtöbbször nem is vélekednek jól a kritikaírók.
Az album, melyet részben Görögországban, részben Amerikában rögzítettek, majd Svédhonban kevertek, David T. Chastain produceri kezei közt készült. Kicsit zavaros az egész, hm? Bár csupán négyen vannak a fickók, igen vaddisznó muzsikát állítanak elő.
A legelső, az eddig kiadatlan. Annak idején, a kilencvenes évek elején egy zöldfülű zenekar elküldött egy rakás dalt a Roadrunnerhez. A zene meghallgattatott, a zenekar ígéretesnek találtatott, ám a kiadó úgy érezte egy kis változtatásra, igazításra feltétlenül szükség van, így a Concrete dalainak egy részét kidobták, egy részét átjavították, egy r...
A 4387. finn csapat albumát tartom a kezemben. A hat fickó első ránézésre inkább tűnik egy keresztény szekta hittérítőjének, mintsem rockzenésznek, de elég csak elindítani a korongot s máris pironkodhatok, amiért csapdájába estem az "első látásra ítélünk" című emberi gyengének.
Gőzöm nem volt, hogy miféle zenét rejthet a Soundisciples, az igazat megvallva egy infólap szövegben szúrtam ki a Portishead nevét (brit trip-hop zenekar, Bristolból, ja, hogy a Soundisciples is bristoli...), így gondoltam, rossz már nem lehet a dolog.
Akár hiszitek, akár nem, az Everon megalakulása egészen 1989-ig nyúlik vissza, a szokásos tengődések, tagcserék mellett 1993 óta jelentetnek meg lemezeket, a Bridge az ötödik a sorban. Elég átlapozni az Everon új lemezének borítóját, hogy sejtéseink legyenek arról, miszerint a csapat a klasszikus zenei hagyományokat helyezi az előtérbe. Legalábbis ...
"Mindhalálig blues!" - akár ez is lehetne az egykori Whitesnake tagokat (Bernie Mardsen és Mickey Moody gitárosok, valamint Neil Murray bőgős, mind az eredeti felállásból) tömörítő csapat jelmondata. A közelmúltban nyomtak le egy baromi sikeres turnét az öregfiúk a régi Fehérkígyó nótákkal, ennek nyomát őrzi a 2000. évi Here They Go Again című konc...
Hosszas huzavona előzte meg a hármas Coal Chamber lemez elkészültét, a címet cirka tizenötször változtatták meg időközben, de végül csak kijött. Elég puritán a cd borítóképe, fekete alapon négy fából faragott csontbaba (vagy mi) látható rajta, az előző két lemez színkavalkádja után meglehetősen furcsa. A zene is puritánabb lett vajon?
Ha valaki esetleg kérdőn felhúzná a szemöldökét ki is az a Ryo Okumoto, annak elárulom, hogy a Spock's Beard billentyűse. Így mindjárt el lehet helyezni a zenei világot. Természetesen Ryo nem csak Spock's Bearddel zenélt, hanem sok más neves, nem is igazán rockzenei előadóval. Tehát zenei ízlése széles spektrumban mozoghat, amit a szólólemezen hall...
A Mastodon (micsoda egy név! és mennyire illik a zenéhez!) a tavalyi év egyik meglepetése volt számomra, bő 15 perces EP-jüktől egy laza mozdulattal leesett az állam, azóta tűkön ülök, hogy a teljes albumot is hallhassam. A Remission 44 perces, 11 dallal, amit egyértelműen a dobos (Brann Dailor) visz el a hátán. Egyszerűen szétdobolja a zenét a fic...
Második lemezével jelentkezik a gótikus rock második vonalához tartozó olasz társulat, ha valakit ez felvillanyoz. Szintivel puhított modernkedő alapokon váltogatja egymást a női ének és a black/death metalos extrém vokalizálás - újszerű, mi?
A svéd arcok sikergyanúsan pályázhatnának a legcsúfabb metal banda cím elérésére, ám ez senkit se rettentsen vissza attól, hogy esélyt adjon nekik a lejátszójában! Ellentétben a bazsevás fickók külcsínével, az album maga elől-hátul, kívül-belül szépséges. Az északi fiúk - és az egzotikus nevű görög énekes, Apollo Papathanasio - a tavalyi év folyamá...
Facebook
Twitter