Shock!

Übergagyi borító (valami ócska first person shooter játék screensotja is lehetne), a zenekar nevét először DMNE-nek gondoltam, annyira összefolynak a logo karakterei, a Decay-re meg azt hittem a lemez címe. Mert az, hogy Maximize The Misery, nincs feltüntetve a promotasakon.

Amúgy a zenekar neve ez: Divine:Decay, elég megtévesztő a kettőspont. A zene rövid szöveges intro után kezdődik és tipikus Bay Area (leginkább testamentes, meg van benne még egy pici őskori Metallica is) thrash, még Chuck Billy jellegzetes vokáltémáit is sikerült elcsenni, persze a hangját nem, így egy jóval vékonyabb torkú ember próbál meg indiánul bömbölni. Alap tikatika thrash, valami bája mégis van, ami miatt az első dal még tetszeni is bír. A második dalnál is ezt éreztem. Érdekes módon, hiába egy bizonyos zenekar bizonyos korszakának a mai lenyomata ez a zene, mégsem béna, hitelesnek hat, ezt a fajta thrasht meg csakis feszesen ÉS lazán szabad játszani, ez meg itt megvan. Tökéletes kikapcsolódás thrash-fanoknak, nem kell ezt nagyon elemezgetni, jók a váltások, a dalszerkezetek, a thrashnak pont azon alapköveit illesztgették össze ügyesen, ami megmozgatja az embert. Gördülékeny a lemez
Talán a sound lehetne modernebb, egyes részeknél túl száraz, de alapvetően nincs sok gond ezzel sem.

Jééé... finn a zenekar... Nem mintha ez bármit is levonna az értékeikből, csupán nem nagyon hallottam még ennyire amerikai thrasht játszó finn csapatot. Igaz hosszú távon azért nincs meg az az izgalom bennük, mint az amerikai elődök zenéjében, ennek ellenére nem mondható unalmasnak sem. Mondjuk úgy, ők csendesesen lobognak, míg mások nagy hévvel lángolnak... Ilyen lemez végighallgatása után mondja az ember, hogy thrash 'til death!

Testament rajongóknak ajánlott.