Shock!

december 07.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Job For A Cowboy: Genesis

Ha a banda logója nem hasonlítana távolról a módszeresen szétkent hányásra, a névből még azt is hihetné a naiv gondolkodású zenehallgató, hogy itt valami sivatagi pusztulat zenét fog hallani. Erre a stoner hangulatra a vöröses borító még rá is tesz egy lapáttal, sőt, ha azt mondom, hogy az együttes arizonai, már tudjuk is mi az ábra. Pedig nem.

megjelenés:
2007
kiadó:
Metal Blade
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 1 Szavazat )

Az együttes a 2005-ös Doom nevezetű EP-vel tűnt fel (előtte kijött egy demójuk is), ami annyira jól sikerült, hogy a Metal Blade azonnal le is csapott az ötösre. Az a hat számos anyag egy elég keménykötésű deathcore brutalizálás volt, amolyan Dying Fetus-szerű disznóröfögős muzikspílen. Magát a demót a myspace oldalukról le lehetett tölteni, ezzel sok rajongót szereztek.

Most pedig itt a várva várt debütalbum, és valószínűleg sokan nagyot fognak csalódni. Itt ugyanis már nyoma sincs a core-os elemeknek (malacka-imitálás, hosszabb dalok, hirtelen leállások, ritmustörések), az szinte teljesen el is lett felejtve, és így maradt a tiszta death metal. Ez lehet jó is, meg nem is. Jelen esetben azt mondanám, inkább a jó felé hajlik a mutató.

A JFAC legénysége egyaránt merít a skandináv és az amerikai halálmetalból, a nyolc tétel (+ két rövidebb átvezető) jobbára szélvészgyors őrlésekből áll, melyeket gyakran váltogatnak középtempós ritmusokkal. Ez egy-két dal erejéig egész jó is, de aztán hamar egysíkúságba torkollik az egész. Pedig a figyelmes fülelő meglepően pofás riffeket, megoldásokat találhat egy-egy nótában, Bobby Thompson és Ravi Bhadriraju gitárosok nem is annyira csapnivaló bárdisták.

Érdekes például a Reduced To Mere Filth végén az a Fear Factoryt meg Meshuggaht idéző szaggatott riffelés, vagy a Strings Of Hypocrisy göteborgi riffje. Itt-ott doomos dolgok is előbukkannak, az Embeddedben kifejezetten jól sikerült az a vonszolós rész. Jonny „Chaos" Davy hörgése sem nyújt túl sok változatosságot, ami azonban engem mégis zavar, az az, hogy igen kevés a szóló a lemezen. Pedig amikor felcsendül elvétve egy-egy, akkor az nagyon kellemes... lehetne, ha nem négy másodpercben rendeznék le. Nem bontják ki, nem merülnek bele, csak felizgatnak, aztán ott hagynak éhesen, korgó gyomorral.

Egy dalt azonban mindenképp ki kell, hogy emeljek, ez az utolsó előtti The Divine Falsehood, mely egy remek doomos nóta, lassú, világvége hangulattal. Na, ilyenből kellett volna még vagy kettő-három, mondjuk a két, funkciótlan átvezető tétel helyére. Lehet, hogy így a lemez hosszabbra nyúlt volna a fél óránál, de legalább változatosabb is lehetett volna.

Vegyes érzéseim vannak ezzel a lemezzel kapcsolatban tehát, mert bár ez most inkább közepes alkotás, de ott van benne az a bizonyos potenciál, s a következő album akár egy igazán nagy dobás is lehet. Na és mivel ez itt most a debütálásom a Shockmagazinnál, ezért (is) megelőlegezek nekik egy plusz pontot.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.