Shock!

október 05.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Behemoth: The Apostasy

Eddig sem volt rossz év a 2007-es durva zenék szempontjából, de az utóbbi időben el vagyunk halmozva jobbnál jobb anyagokkal. Személy szerint én az új Nile mellett a Behemoth lemezét vártam a legjobban, mindkét zenekar régi kedvencem, elsőnek a lengyel horda kopogtatott, így beengedtem. Azóta valahogy nem is akar távozni, alant részletezem is, miért.

megjelenés:
2007
kiadó:
Regain
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 10 Szavazat )

A csapat utolsó sorlemeze 2004-ben jött ki Demigod címmel, nálam mérsékelt sikert aratva, valahogy a Zos Kia Cultus után nem éreztem olyan erősnek, de ez ugye egyéni szocprobléma, egy biztos, a Demigod death metalosabb volt, mint Nergalék valaha. Tudom van ez az érdekes ellentét a zenekar meg a rajongók közt, miszerint a zenekar a black metal felől indult, de szépen lassan eljutott oda, hogy amit ma játszanak, abban egy gramm black sincs, mondom én, és még sokan a rajongók közül, Behemothék viszont még mindig nagyon ragaszkodnak a black címkéhez, elég legyen csak annyi, hogy még mindig arcfestéssel lépnek színpadra, ami azért sokat elmond a helyzetről.

Amikor a csapat tagjai után nyomoztam, egyvalamin meglepődtem, mégpedig azon, hogy bár első demójuk már 1992-ben kijött, a három jelenlegi állandó tag, Nergal, Orion és Inferno még nincs 30 éves, szóval eszméletlen fiatalok, és Nergal már annál a '92-es demónál is ott volt. Hát az biztos, hogy nem lehet a zenélést elég korán kezdeni. Az új korong megjelenését még 2006 végén egy Demonica névre keresztelt, erősen rajongóbarát válogatás előzte meg, lebetonozva így a terepet a The Apostasy előtt.

A vendégzenészekről sajnos információim erősen hiányosak, az biztos, hogy több helyen van női ének, színesítésként használnak szintit is, illetve fúvósokat is felfedeztem, feltételezem, hogy mint eddig, a billentyűs hangszerek mögött Nergal alkotott, kivéve a zongorabetét az Inner Sanctum elején.

A lemezt egy rövid intro nyitja, Rome C.E. 64 címmel, ami ugye a nagy tűzesetre valamint Péter és Pál halálára utal, így mindjárt kapcsolódik is az ezt követő, Slaying The Prophets Ov Isa névre keresztelt dalhoz (Isa arabul ugyanaz, mint nekünk a Jézus), ami aztán rögtön meg is mutatja, milyen a 2007-es Behemoth, szinte berobban a hallójárataidba, zúzós, technikás, gyors, és valami eszméletlenül sötét hangulatú, sok tempó és témaváltás jellemzi, a lassabb, szintivel dúsított részeknél pedig ott vannak a black metalos múlt halvány nyomai, de ez inkább már csak a hangulat. A rövid gitárszólók remekül illeszkednek a dal szerkezetébe, és feldobják az amúgy sem izgalommentes nótát. A hangzásra egy gramm panasz sem lehet, olyan tömény, hogy az már zsibbasztó.

A Prometheriont a csapat nemrég már közzétette az OZZfest honlapján, kicsit vontatottabb, mint a nyitónóta, de a hangulata továbbra is lenyűgöző. Az At The Left Hand Ov God-nál beúszik egy vésztjósló intro, és itt már sokadszorra ugrik be a Nile neve, ilyen dolgokat leginkább tőlük hallhattunk eddig, persze nyúlásról szó sincs, csak a hangulat megteremtése az ami abszolút dicséretet érdemel. Amúgy lassabb nótáról van szó, a súly persze nem hiányzik, a dobtémák pedig különösen tetszenek. A következő megálló a Be Without Fear, ami egy igazán egyszerű,de mégis fogós témával nyit, és szerkezetileg egy kifejezetten okosan felépített dal, remek témákkal.

Nem volt nagy titok az utóbbi időben, ki vendégszerepel az Inner Sanctum nótában, de bevallom, mikor megtudtam, mégis meglepődtem kicsit. A vendég ugyanis Warrel Dane a Nevermore-ból, és volt bennem izgalom rendesen az első hallgatás előtt, hiszen azért a This Godless Endeavor már közel 2 éve jelent meg, azóta különböző okok miatt keveset hallhattunk róluk. Aztán megnyugodtam, itt ugyanis tévedés nincs egy pillanatra sem, amikor Warrel belekezd, mindig elmorzsolok egy apró könnycseppet a szemem sarkában, aztán magam elé motyogom, hogy ez az bazz, így kell ezt. A helyzet ugyanis az, hogy tökéletesen illeszkedik borult stílusa a dalba, a hangulat éjfekete, nem kérdés, hogy ez a koprodukció az album egyik csúcspontja.

A meglepetés kitart a következő, Libertherme című nótáig, ugyanis ez már több, mint érdekes. Röviden, a Behemoth írt egy Nevermore nótát Nergal hangjára. A technikai megoldások, a riffek, a dallamok, mind mind a seattle-i bandát idézik, persze ismét mondom, mint korábban, hogy szó nincs nyúlásról, egyszerűen elkapták az esszenciáját a Nevermore legjobb pillanatainak és egy dalba sűrítették. Persze nem lennének Behemoth, ha nem raktak volna bele néhány csavart. Komolyan ennél a résznél ledöbbentem.

Nem akarom túl hosszúra nyújtani az írásomat, az gondolom eddigre már kiderült, hogy sok hibát nem találtam a lemezen, hozsannázni meg nem akarok, amit lehetett már leírtam. Tehát rövidítek: Ha kihagyod a The Apostasy-t, később lehet, hogy nagyon fogod bánni, ez egy kötelező anyag annak, aki szereti a sötét hangulatot, és a tömény zúzást.

Ezt így kell csinálni. Pont. Tíz.

 

Hozzászólások 

 
#1 lacesz 2012-09-15 23:21
Bocs de miért kell 30 évesnek lenni ahhoz h vki kiadjon 1 demót?:D
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Wendigo - Budapest, Rocktogon, 2007. április 29.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.