Shock!

november 13.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Coheed And Cambria: No World For Tomorrow

A kingstoni Coheed And Cambria karriertörténete teljesen sajátosnak tekinthető, a zenekar ugyanis kifejezetten komplex, összetett és agyafúrt zenét játszik, ami a fogós dallamoktól eltekintve távolról sem kedvez a gyorsfogyasztóknak, ennek ellenére mégis képesek voltak komoly kereskedelmi sikereket aratni a tengerentúlon. Előző lemezük, a Good Apollo, I'm Burning Star IV Volume One: From Fear Through The Eyes Of Madness több mint 1 millió példányban kelt el, ami igen komoly eredmény, hiszen ma már gyakorlatilag lehetetlen CD-ket eladni.

megjelenés:
2007
kiadó:
Sony Music
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 6 Szavazat )

A Coheednek rendesen bejöttek a dolgok, amit az okosok persze emózással magyaráznak, ez azonban egy óriási baromság, a zenekar ugyanis igazából a világon semmilyen skatulyába nem passzol. Még leginkább talán a progresszív rock/metal címke találó rájuk nézve, méghozzá a progresszív szó eredeti értelmében. Vagyis senki se számítson tőlük visszaöklendezett 1992-es Dream Theater témákra, netán gurgulázó, hősies gitár-billentyű párbajokra, itt ugyanis nem erről van szó, hanem valami egészen sajátos, stílusok között szabadon ugrándozó, mégis teljesen egységes hangulatú, rendszerezett és koncepciózus muzsikáról, ami eközben tele van érzelmekkel, szenvedéllyel, lélekkel. Úgy közelítik meg a zenélést, mint a '70-es évek nagyjai: határok nélkül, felszabadultan alkotnak valami nagyon sajátosat és értékeset.

Eszemben sincs belemenni, miféle szerteágazó sci-fi koncepció része a friss album, aminek teljes címe egyébként Good Apollo, I'm Burning Star IV Volume Two: No World For Tomorrow, ehhez ugyanis kevés vagyok. Az énekes/gitáros Claudio Sanchez által megálmodott, lemezeken és képregényeken átívelő történet jóformán követhetetlenül bonyolult, a zene pedig a részletek alapos ismerete nélkül is teljesen élvezhető. És hogy milyen is? Nos, az előző lemez előtt én sem hallottam soha a bandáról, így most is csak azokat a benyomásokat tudom felsorolni, amik az első szembesüléskor eszembe jutottak: Rush, Iron Maiden, Led Zeppelin, Pink Floyd, Thin Lizzy, Queen. De ezeket kéretik óvatosan kezelni, a Coheed And Cambriának ugyanis a kitapintható hatások ellenére is teljesen eredeti stílusa van, összességében tényleg semmihez sem hasonlítanak, és ez nagy erény manapság. Akárcsak az, hogy habár nagyon rafináltan meghangszerelt, roppant komoly technikai felkészültségről árulkodó nóták sorakoznak a No World For Tomorrow-n, mégis teljesen gördülékeny és magától értetődő ez az egész. Ebből a szempontból a csapat egyértelműen a Rush-féle iskola növendéke, noha ők maguk saját bevallásuk szerint nem számítottak soha fanatikus lílájfszonpörtistáknak.

Ha nem ismered a Coheed And Cambriát, elsőre talán felhúzod majd a szemöldöködet, hogy mi ez a furcsa zene, de aztán rá fogsz jönni, hogy egy cseppet sem nehéz belekapaszkodni, hiszen rengeteg a fülbemászó dallam, a kifejezetten slágeres, ragadós refrén, netán a könnyfakasztóan gyönyörű, emelkedett érzelmekkel átitatott pillanat. Claudio sajátos, magas fekvésű hangja persze tipikusan olyan, ami vagy bejön, vagy nem, de annyira alapvetően meghatározó eleme a banda hangzásának, hogy nem is tudok elképzelni ide más orgánumot. A két rövidebb be-, illetve átvezetővel együtt 13 track egy teljesen önálló univerzumba enged betekintést, és nem is látom értelmét ízekre cincálni a lemezt, annyira egységes, egybefüggő valamiről van szó. Egyszerre lendületes és atmoszférikus, szórakoztató és elgondolkodtató, sötét és reményteljes, és nem nagyon lehet szabadulni tőle, ha egyszer ráéreztél.

Minden további fejtegetés értelmetlen, mert Claudio Sanchezt és zenekarát nem lehet érzékletesen leírni, meg kell hallgatni őket. A pontszámom csak azért nem maximális, mert a No World For Tomorrow nem tűnik annyira megismételhetetlennek, mint az előző album, az azonban biztos, hogy aki szereti a tényleg újszerű, agyas, de ennek ellenére nem sznob, hanem nagyon is emberi rockzenéket, az nem kerülheti meg a Coheed And Cambriát.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2007. január 12.