Shock!

július 06.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Gamma Ray: Land Of The Free II

Sokan esküsznek a Gamma Rayre és előszeretettel hangoztatják, hogy a régi társaival ellentétben bezzeg Kai Hansen mindig kitartott a Helloween eredeti irányvonala mellett, és különben is, mennyire egységes szintet hoz minden lemezén, a hasonló meglátások azonban némi árnyalásra szorulnak.

megjelenés:
2007
kiadó:
SPV
pontszám:
6 /10

Szerinted hány pont?
( 4 Szavazat )

A Gamma Ray kitartása mindenképpen dicséretes volt a sötét '90-es évek tradicionális metal-ellenes légkörében: eszembe nem jutna vitatni, hogy a '95-ös Land Of The Free, a '97-es Somewhere Out In Space vagy a '99-es Powerplant simán az előző évtized legjobb germán power/speed lemezei közé tartoznak, én magam is szeretem őket, bár távolról sem vagyok egy megveszekedett dajcsmetal-fan. A klasszikus dallamos fémzenék visszatérése után azonban nem kicsit kényelmesedett el a banda. A 2001-es No World Order és a legutóbbi, 2005-ös Majestic hozták ugyan a kötelező szintet, de annál többet egy szemernyivel sem, az a tény pedig, hogy Kai Hansen Land Of The Free II címmel hozta ki a friss albumot, körülbelül olyan szinten elhibázott lépés szerintem, mint amikor a Helloween nekilátott Keeper III-azni. Nem feltétlenül azzal van bajom, hogy valaki folytat egy klasszikus konceptlemezt, de ilyen esetekben azért illene valami pluszt is felmutatni, valami olyan speciális fegyvertényt, aminek fényében tényleg indokoltnak tűnik a címválasztás. A puszta idézgetés, visszautalgatás sajnos kevés ahhoz, hogy értelmet adjon egy efféle vállalkozásnak.

Mielőtt bárki megijedne, a Land Of The Free II egy korrekt Gamma Ray album minden egyes létező Kai Hansen-stílusjeggyel felvértezve, ennek megfelelően a csapat fanatikusai borítékolhatóan szeretni fogják majd, de a lemez érdekességei körülbelül ki is merülnek ennyiben. Papírforma szerint megírt német fémzene ez Kai összekeverhetetlen gitártémáival és dallamvilágával, azokkal a tipikus bombasztikus kórusokkal, amiket vagy lelkesen, ökölrázva üvöltesz a csapattal, vagy Halász Juditot és lángost faló keletnémet turistákat emlegetve élcelődsz rajtuk, direktebb himnuszokkal és monumentális, kifejtős eposzokkal egyaránt. Az első Land Of The Free-nek viszont legfeljebb nagyon halvány lenyomata lehet. Hansen simán és rezzenéstelen arccal sétált bele abba a csapdába, amit a Queensryche-nak például sikerült elkerülnie az Operation: Mindcrime folytatásánál, pedig az, ha lehet, még ennél is rizikósabb vállalkozás volt: egyszerűen meg sem próbált kilépni az első rész adta keretek közül. Így pedig csakis veszteni lehet, hiszen egy olyan klasszikusról beszélünk, ami nemcsak bivalyerős volt, de az elmúlt több mint egy évtized során igazi kultusza alakult ki a műfaj hívei között. Magyarán szólva nehéz egy effajta örökség, és csakis úgy lehet neki megfelelni, ha az ember megpróbálja más szögből láttatni a dolgokat, nem pusztán csak úgy írogatni valamit a megszokott stílusban. Az Iron Maiden is nevezhetné Seventh Son Of A Seventh Son II-nek a következő lemezét, de csak ennyitől az még baromira nem lenne Seventh Son Of A Seventh Son II, ha értitek, mire gondolok.

El lehet persze hallgatni ezt a lemezt, mert a Gamma Ray tagjai remek zenészek, Kai pedig tud dalokat írni, még ha generációjának többségéhez hasonlóan ma már ő is előszeretettel merít saját munkásságának minden korszakából. A nyitó Into The Storm priestes riffjei, a Rain zakatoló gitárjai és himnikus kórusa, a Leaving Hell nem is annyira rejtett I Want Out áthallásai vagy a hard rockos, aranyosan a '80-as éveket idéző Empress ennek ellenére is ütnek, valami mégis hiányzik, sőt, néhol komoly mellényúlásoknak is fültanúi lehetünk. A From The Ashes nótaként ugyan rendben van, de jóval maidenesebb a kelleténél, azonban még erre is rá tudnak tromfolni a több mint 7 perces Opportunityben, ahol konkrétan sikerült lenyúlni a Clairvoyantet és a Rime Of The Ancient Marinert, méghozzá valami olyan otromba módon, hogy az ember először nem is hisz a fülének. Nem tudom, direkt tisztelgésről van-e szó vagy csak rezzenéstelen arcú lopásról – végülis annak idején a Kingdom Come tagjai is ártatlan tekintettel tagadták a Led Zeppelin-párhuzamokat – , de ez így is, úgy is gáz, és nagyon nem kellett volna. A Gamma Ray már nagyon rég túl van azon a szinten, hogy ilyesmit megengedhessen magának. A másik hagyományosan gyenge pont Kai Hansen hangja, amit persze lehet szeretni, énekelni azonban legfeljebb annyira tud, mint mondjuk Dave Mustaine. Ez nem is feltétlenül lenne gond, ha nem akarna állandóan túlterjeszkedni a saját korlátain. Az amúgy is túlzottan csűrdöngölős, kínosan ostoba To Mother Earth és a záró, több mint 11 perces Insurrection egyes részeinél egyenesen fájdalmas, amit művel, valakinek szólnia kellett volna neki, hogy ezt inkább nem kellene.

Nagy gondban vagyok a pontozással, az utolsó Helloween lemezre ugyanis – utólag egyértelműen elhibázott, túl szigorú módon – 7 pontot adtam, a két albumot azonban nem is lehet egy lapon említeni. Míg Michael Weikath és társai a Gambling With The Devillel csináltak egy tölteléktől ugyan nem mentes, de összességében mégis velős és izmos lemezt, addig Hansennek ezúttal sajnos egy szemernyivel sem futotta többre a saját panelek ismételgetésénél. Mivel ez még így is jelent egy bizonyos színvonalat, Kai is megkapná a hetest, ha nem ez a cím állna a borítón, így viszont sajnos elveszítette a jóindulatomat. Ez valahol egy megbízható Gamma Ray album, de a Land Of The Free-t nem kellett volna bolygatni.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.