Shock!

november 21.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

W.A.S.P. - Budapest, 2012. november 27.

wasp_k2012_1Az utolsó két budapesti W.A.S.P. koncertet kihagytam: nem azért, mert nem akartam elmenni rájuk (éppen ellenkezőleg: nagyon tetszett mind a 2006-os, mind a 2007-es buli), hanem mert egyszerűen így alakult. Ezért aztán örültem, hogy az idei fellépésen való részvételem elé nem gördített akadályokat az élet, pláne, hogy előzetesen Blackie Lawless monstre jubileumi programot ígért három blokkra osztott műsorral, sok különlegességgel, miegyébbel. Utóbbi végül nem igazán vált valóra, a zenekar azonban ezt leszámítva ismét bombaformát mutatott Budapesten.

Zsolozsmázzunk el mindjárt az elején egy bazinagy közhelyet: Blackie Lawless a rockszakma nehéz emberei közé tartozik. Ezt csak azért bocsátom ismét előre, mert a koncert után – az előzetes beharangozások fényében – megint sokan szidták az anyját, nem is beszélve szerencsétlen szervezőkéről, pedig a W.A.S.P. összességében máshol sem játszott lényegesen többet ezen a turnén, mint Budapesten, sőt, akadtak állomások, ahol rövidebb programot kapott a közönség a magyarnál. Ha ebből még nem jöttél volna rá, a grandiózusan hosszúnak ígért, háromosztatú műsor valójában egyáltalán nem volt hosszú, sőt, mindennel együtt alulról is csak alig súrolta a másfél órát, három helyett pedig igazából csak két blokkot játszottak némi ráadással. Innentől fogva persze feltehető a kérdés, hogy korrekt-e Blackie részéről úgy reklámozni ezt a kört, mintha a fénykorát élő Metallica vagy a Dream Theater mintájára minimum két és fél órát töltene a színpadon (válasz: nem, egyáltalán nem korrekt, sőt, kifejezetten vállalhatatlan pofátlanság), de azt azért hozzátenném, hogy 2012-ben, az internet korában ilyesmin fennakadni azért kissé anakronisztikusnak tűnik. Oké, tudom, nem néz mindenki előzetesen setlisteket (ezúttal például én sem tettem), de sokan meg igen, a szájhagyomány pedig talán komolyabb tényező manapság, mint valaha...

időpont:
2012. november 27.
helyszín:
Budapest, Club 202
Neked hogy tetszett?
( 19 Szavazat )

A koncert egyébként ezt leszámítva úgy indult, ahogyan azt a nagykönyvben megírták: retinagyilkos fényorgia közepette nyomattak be fülsiketítő hangerővel egy közel tökéletes, lényegre törő mixet a W.A.S.P. leggyilkosabb dalaiból, majd a csapat hasonló dinamikával robbant a színpadra az On Your Knees-zel, ami aztán átfolyt az örök klasszikus első lemez egyik kevésbé favorizált darabjába, a The Torture Never Stopsba. Még ezt is tudták fokozni: a The Real Me alatt három vásznon ment a háttérben párhuzamosan a dal videója, és aki ismeri a szóban forgó klip szó szerint pörgős megközelítését, elképzelheti, micsoda energiaszinttel dobta meg az amúgy sem bárgyú témát ez a kis plusz. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a közönség meg is hálálta ezt az elementáris indítást: a Club 202-t impozánsan megtöltő embertömeg gyakorlatilag az első hangoktól kezdve Blackie tenyeréből evett, és hatalmas ovációval, óriási felhördülésekkel fogadta a W.A.S.P. életmű hibátlan darabjait.

wasp_k2012_3

Az első blokkban a kezdés után még az L.O.V.E. Machine és a Wild Child kapott helyet, illetve a Sleeping (In The Fire) tízpontos lírája, amit aztán szépen átúsztattak a Forever Free-be. Ezután pedig az első blokk záróakkordjaként az I Wanna Be Somebody vitte be a kegyelemdöfést, itt már tényleg nem volt ember a teremben, aki nem tombolt eszét vesztve... A klipes kíséret a későbbiekben is megmaradt, ami talán fura lehet egyeseknek, de Blackie-éknél nem új, és szerintem remekül működik: bárki megállapíthatta például, hogy a főnöknek már 1985-ben is nagymamafeje volt, csak kevesebb ránccal, és manapság igazi szépfiúkkal veszi körbe magát Chris Holmes-hoz és Randy Piperhez képest, pedig Doug Blair gitáros továbbra is olyan, mint egy kisebbre préselt Trey Azagthoth, Mike Duda basszer pedig elkezdett szépen tokára gyúrni. A játékukba azonban továbbra sem lehet belekötni: az első két lemez dalai a disznólefejezős, nyers húst dobáló korszakban sem szólhattak jobban, mint itt és most, annyira dinamikusan, erőteljesen dörrentették meg a hangszereket. Azt mondjuk kevésbé értem, hogy ha az Animal a szövegvilága miatt ma már nem fér be a programba, akkor az On Your Knees miért vállalható a szerény, visszafogott, istenfélő művészemberré juhászodott Blackie számára, de ez végül is csak egy talány a sok közül vele kapcsolatban... A lényeg annyi, hogy amikor a csapat levonult egy percre szusszanni a második, az idén húszéves The Crimson Idol előtt tisztelgő blokk előtt, mindenki széles vigyorral várta a folytatást.

wasp_k2012_2

Nem írnám azt, hogy itt kezdődtek a gondok, mert a magam részéről nagyon szeretem a '92-es lemezt, azonban e félórás részegységnél bárki számára nyilvánvalóvá válhatott, hogy Blackie itt bizony nem nagyon fogja éjfélig nyomni, ugyanis a grandiózus intróból kibontott The Invisible Boy után egyből a The Gypsy Meets The Boy következett. Igen, jól olvastad: simán kihagyták belőle a sztori és a lemez szempontjából is nélkülözhetetlennek tűnő Arena Of Pleasure és a Chainsaw Charlie kettősét. Ez kábé olyan, mintha mondjuk Roger Waters a Comfortably Numb nélkül vezetné elő a The Wall velejét, vagy ha valamelyik Queensryche a Spreading The Disease-t nélkülözve akarná bemutatni, mi is volt az az Operation: Mindcrime... Kissé furcsán jött ki a dolog, pedig – a 2007-es Crimson Idol emlékturnéhoz hasonlóan – itt is remekül működött a lemez megidézése a markáns vetítéssel. De tényleg ennyire szorítkoztak: a The Idol és a The Great Misconceptions Of Me lerövidített változatai után levonultak, hogy jöjjön a harmadik blokk.

...ami igazából baromira nem volt harmadik blokk. Pedig Mike Dupke versenyautós borulások felvételeivel kísért dobszólója igazán ígéretesen kezdte e szakaszt, és ezt még nekem is el kell ismernem, pedig zsigerileg utálom a koncerteken a dobszólókat. Dupke azonban egy állat, aki képes érdekes maradni a rendelkezésére álló pár perc alatt, és úgy egyébként is briliánsan teljesített az egész este során. A korai idők egyszerű vonalú témáit úgy turbózta fel, hogy a beton húzás mindegyikben megmaradt, a Crimson Idol Frankie Banali és Stet Howland által szétdobolt dalaiban pedig úgy vágott vissza a vadhajtásokból, hogy arra csak csettinteni lehetett.

wasp_k2012_4

Ezután azonban már csak némi sztorizás következett a feltűnően jó hangulatú Blackie-től (néha még el is mosolyodott – azt hittem, rosszul látok!), majd elnyomták az amúgy nagyon erős Dominator lemez amúgy nagyon erős Heaven's Hung In Black power-lírai eposzát, aztán a Blind In Texas érkezése egyértelműen a buli végét jelezte. A közönség nem is nagyon akarta elhinni, hogy ennyi volt: a többség utána még legalább öt percig ott állt és kiabált, füttyögött a folytatásért, de az I Wanna Be Somebody egy szvinges-popos feldolgozása a hangfalakból hamar félresöpörte az illúziókat. Blackie-ék tehát simán megtették, hogy az említett Heaven's Hung In Black kivételével teljes egészében elfelejtették az utóbbi húsz év lemezeit, de az sem nagyon fér a fejembe, hogyan voltak képesek egy harmincéves jubileumi turnén ennyire alulreprezentálni az életmű egyik kulcsfontosságú darabját, a The Headless Childrent. Pedig innen nagyon reménykedtem még pár nótában... De mint említettem, más állomásokon is legfeljebb egy-két dallal játszottak többet a turnén, és akadtak helyek, ahol még a magyar programnál is eggyel kevesebb téma került elő.

Az egyik szemem tehát most is sír, a másik pedig nevet: ha csak azt nézzük, mi hangzott el, ez egy állati jó koncert volt egy ma is állati jó bandától, amennyiben viszont arra gondolok, mi maradt ki, nem tudok maradéktalanul elégedett lenni. Pedig ha Blackie még ráhúz tizenöt-húsz percet a műsoridőre, valószínűleg úgy indulok haza, hogy az utóbbi évek egyik legfantasztikusabb rockbuliján volt szerencsém részt venni.

Fotó: Kovács Levente

 

Hozzászólások 

 
+5 #6 TattooedAngel 2012-12-04 10:31
Nekem ez volt az utolsó alkalom, hogy WASP koncertért pénzt adtam. A 2007-es Crimson Idol buli nagyon jó volt, utána a 2009-es koncert is, de a 2010-esre már azért nem mentem el, mert tudható volt, hogy max 70 percet fognak játszani. Itt még élt bennem a remény, hogy kifogjuk Lawfasz papának egy jobb napját és megkapjuk a beígért 2 órás műsort. Nem fogtuk ki...
Tévedés ne essék, amíg a színpadon voltak, az nagyon jó volt, csak baromi keveset voltak a színpadon. A korral meg ne takarózzon, amikor az idősebb tagokból álló Judas Priest, Iron Maiden jóval hosszabb és nívósabb műsorokkal tud kiállni...
Idézet
 
 
+5 #5 L 2012-12-03 16:13
Én az előzőn ott voltam, erre azért nem mentem el, mert számítottam rá, hogy nagyjából ugyanazt kapnám, mint korábban. Sajnos a W.A.S.P. életmű nagy részét kidobálta Blackie, sok újat nem mutathat már...
A 20 szólamú refrének minden zenekarnál ott vannak egyébként, ez nem meglepő, főleg az ő korában nem. Mondjuk náluk semmi nem az.
A beszámoló alapján nem bánom, hogy kihagytam, így megmaradt szép emléknek az előző. :)
Idézet
 
 
+3 #4 Vanishpower 2012-12-02 17:39
Én pont a koncert előtt 10 perccel kerültem kórházba. Rohantam, hogy a Club 202-be, hogy legalább a végét láthassuk, ha meg megvettük a jegyet. Odaértünk, kb 22:15-re és közölték, hogy már fél órája vége van. Shit happens...
Idézet
 
 
+1 #3 henrich 2012-12-02 15:39
egyett értek a cikk íroval,elején a honlapjukon 3 orás koncert volt reklámozva! amugy pedig tetszett csak rovid volt!
Idézet
 
 
#2 Palinkas Vince 2012-12-02 15:15
Amúgy ez a swinges feldolgozás kicsoda-micsoda? Nincs kedvem guglizni most :)
Idézet
 
 
+3 #1 Marcelinho 2012-12-02 13:59
Nem tudom, nekem olyan volt, mintha Blackie csak egy korlátozott mennyiséget énekelhetne esténként. A hangja baromi jó volt, de ott spórolt vele ahol lehetett. 80 perces műsorba dobszólót, sztorizgatást, teljesen oda nem illő Spinal Tap reklámot (ja nem mert kettő másodpercig szerepelt benne Blackie) rakott, a versszakok végét Duda énekelte, a refrének szerintem előre fel voltak véve, legalábbis egyáltalán nem úgy szóltak mint a verzék... Itt valami baj lehet. Egyébként egyetértek a cikkíróval, mert amíg színpadon voltak az fantasztikus volt. Főleg miután megszokta a szemem, hogy mr. Lawless mennyire csúnya élőben. :D

Egyébként ha mondjuk a turné első setlistjét hozzák, tökéletes lett volna. Ott volt Headless Children, Murders in the New Morgue, Hellion, I Don't Need No Doctor, egyszóval egy jó 20 perccel hosszabb programot láttak az angol rockerek.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.