Shock!

november 12.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

W.A.S.P. - Budapest, 2006. október 8.

Akárcsak Sebastian Bach esetében, a W.A.S.P.-nál is bejött a régi nagy név csalogató ereje: a Wigwam rendesen megtelt Blackie-ékre, olyan 5-600 néző biztosan összeverődött, hogy megnézze azt a bandát, ami annak idején nagyobb sajtót kapott, mint a Sex Pistols, és jószerivel egyedüliként volt felelős a PMRC cenzorszervezet bevadulásáért.
időpont:
2006. október 8.
helyszín:
Budapest, Wigwam
Neked hogy tetszett?
( 0 Szavazat )
Ez a W.A.S.P. persze már rég nem az a W.A.S.P., ami 1984-ben sokk-showjával és dallamos, fogós, ám egyszersmind rendkívül agresszív zenéjével új színt hozott az amerikai metalba, de Blackie Lawless azért Blackie Lawless maradt, és ez a banda ugye vele egyenlő. A meghirdetett előzenekar House Of Games fellépése elmaradt, ami különösebben nem rázott meg, de az már inkább aggasztott, hogy a hírek szerint a nagymester éppen bronchitisszel küzdött. Aztán persze kiderült, hogy Blackie-nek nincs különösebb baja, a hangján legalábbis nem hallatszott semmi, tökéletesen hozta a jól megszokott hisztérikus stílust.

A W.A.S.P. most ismét egy komolyabb, intellektuálisabb korszakát éli, így disznólefejezésben, kínzóeszközökben, dominákban, netán a nézők sorai közé hajigálandó nyers húscafatokban nem is reménykedhettünk, de még Blackie körfűrészes ágyékvédője is otthon maradt. Az egyetlen igazi látványelem a rugós talapzatú (!) mikrofonállvány volt, ami egy csontvázat formázott, rajta a megfelelő fogantyúkkal, hogy a frontember időnként felmászhasson rá és tébolyultan himbálózhasson ide-oda a magasban. A hangzásra sok panaszt hallottam, de szerintem nagyjából oké volt a dolog, bár tény, hogy az oltári hangerő néha a tisztaság rovására ment.

Nem tudtam, milyen programmal állnak majd ki, de mivel az új Dominator lemez még nem jelent meg, végül egy klasszikus best of-összeállítást kaptunk: az egyetlen 1992 utáni dal a Hate To Love Me volt az Unholy Terrorról. Habár szeretem az újabb W.A.S.P. albumokat is, ennek azért igencsak tudtam örülni, pláne, hogy – mint arra Blackie külön fel is hívta a figyelmet – olyan dolgokat is leporoltak, amiket csaknem két évtizede nem játszottak koncerten. Az On Your Knees-zel kezdtek, aztán sorjáztak a klasszikusok: L.O.V.E. Machine, Wild Child, Sleeping (In The Fire), Headless Children… A legnagyobb meglepetés azonban kétségtelenül a Last Command lemez egyik titkos ásza, a Widowmaker volt, erről álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha hallhatom élőben.

Ami Blackie-t illeti, az egész koncert során egy, azaz egy nem sok, annyi mosolyszerűség sem jelent meg az arcán, de nekem bejött ez a mogorvaság, jól passzolt a csapat legendás hírnevéhez. Az már mondjuk kevésbé volt szimpatikus, amikor egy telefonnal fényképező srácnak meglehetősen konkrét stílusban szólt oda, hogy fejezze be, amit csinál. Gondolom, a leugatott illető hatalmas összegeket kap majd a kiváló felbontású fényképekért, amúgy is rengeteg helyre lehet elsózni manapság W.A.S.P. koncertfotókat… Egy másik arccal, aki a színpadra akart felmászni, még ennyit sem vesződött, csak nemes egyszerűséggel visszarúgta a közönségbe. Erre nyilván azt mondaná, hogy Dimebag meggyilkolása óta blablablablabla, de szerintem puszta rigolyáról lehet inkább szó. Látványnak mindenesetre elég speciális volt.

A főnök egyébként alapvetően úgy fest, mint egy 50 körüli, nem túl vékony nő, ami akár röhejes is lehetne, de az igazság az, hogy kimondottan jól néztek ki, amikor beálltak a dobemelvény elé a klasszikus Los Angeles-i fazonú Mike Duda basszerrel és a Trey Azagthoth-fejű gitárossal, Doug Blairrel: három éjfekete figura hegesztett elöl, hátul pedig a szőke Mike Dupke hozta a ritmusokat méretes cuccán. Hála a jó égnek nyoma sem volt a Stet Howland-féle szétpörgetett, idegbeteg stílusnak, feszesen, húzósan játszott, pont úgy, ahogyan azt ezek a dalok megkívánják (pedig civilben a Tama egyik bemutatódobosa, tehát bizonyára tudott volna mit villantani). Duda már elég régóta Blackie mellett van, és nemcsak jól játszott, de látványosan is akciózott, bár vokáloznia nem nagyon kellene. Blair szintén kipróbált W.A.S.P.-veterán, már Chris Holmes első kilépése után is ő ugrott be kisegíteni, aztán 2001 körül is játszott a csapatban: basszeros kollégájával ellentétben kifejezetten jól énekelt és a gitározására sem lehetett panaszkodni, habár a klasszikus Holmes- és Randy Piper-szólókat szerintem akkor sem kellene megváltoztatni, ha nem éppen Vai/Satriani-szintű kompozíciókat fektettek le annak idején. Azok pont úgy jók, ahogy vannak.

A véráztatta első-második lemezes nóták mellett Blackie megemlékezett a méltatlanul alulértékelt Crimson Idolról is, volt Arena Of Pleasure, az első ráadásban Chainsaw Charlie, sőt, The Idol is, amik mind nagyon jól működtek. Utóbbiban Doug kapott egy kis lehetőséget az önálló játékra és nem is vallott vele szégyent, habár ebben a dalban egy cseppet a lemezen is túljátszottnak tartom a gitárszólókat. Ami viszont nem ütött akkorát, az pont az I Wanna Be Somebody volt, egyszerűen hiányzott belőle az a vadállati energia, amit vártam tőle – ez mégiscsak a ’80-as évek közepének egyik legnagyobb metal himnusza… Ehhez képest egy pillanatra sem éreztem úgy, hogy az adrenalinsokktól most kényszeresen szét kellene szaggatnom az előttem állókat.

Setlist:

On Your Knees
Hate To Love Me
L.O.V.E. Machine
Wild Child
Widowmaker
Sleeping (In The Fire)
Arena Of Pleasure
The Headless Children
The Idol
I Wanna Be Somebody
---
Chainsaw Charlie
---
Blind In Texas

A baromi jól megdörrentett Chainsaw Charlie után a Blind In Texas volt az egyetlen ráadás, az Animalt tudtommal nem is nagyon szokták játszani, ami kábé olyan, mintha a Sabbath a Paranoidot vagy a Purple a Smoke On The Watert hagyná ki a programból, de nem is ez volt az igazán furcsa, hanem hogy cirka 70 perc után levonultak és ennyi. Azért ennél lehetett volna többet nyomni még legalább négy-öt dallal, Hellion, Tormentor, Mean Man, Forever Free, miegymás, de vége volt. Aki akart, még vehetett a merch-pultnál személyesen őkegyelmessége által dedikált CD-ket, darabját 10 ezer forintért, ami tréfának kiváló volt, ha belegondolunk, akkor viszont inkább gáz, bár aki akkora barom és megveszi, az nyilván meg is érdemli.

Blackie egója tehát ma sem kisebb, mint két évtizede volt, de ez is csak azt bizonyítja, hogy megmaradt annak, aki volt. Ha a rövidségét tudnám feledni, akár az év csúcskoncertjei közé is odaverekedhetné magát ez a buli, így azt mondom, pusztán csak igen jó volt.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.