Shock!

május 20.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Metal Church: Metal Church

metalchurch_1Két okból is indokolt végre leporolni a Klasszikushockban a Metal Church első lemezét. Kirk Arrington májusi halálhíre az első, tragikus apropó, hiszen a dobos elhunytával már a második pótolhatatlan ember távozott az 1984-es debütöt készítő felállásból. A második ok pedig a frissen megjelent Congregation Of Annihilation lemez, amelyen az új énekessel, Marc Lopessel megerősített banda bevallottan az első anyag karcosabb, súlyosabb vonalához akart visszakanyarodni. De mitől is olyan megkerülhetetlen ez az US power metal alapmű? Járjunk a végére!

Noha Seattle vonzáskörzetét az utókor szinte kizárólag a grunge-színtérrel azonosítja, a washingtoni nagyváros már a korábbi évtizedekben is kimondottan sok korszakalkotó előadót adott a rockzenének. Hogy mást ne mondjunk, innen indult világhódító útjára Jimi Hendrix, majd később a Heart is, a '80-as években pedig a tradicionális metálvonalon is több különleges, kiemelkedő csapat származott a környékről. Utóbbiak közül a sikereket tekintve egyértelműen a Queensryche vitte a legtöbbre, jelentőségét tekintve azonban a Metal Church is megkerülhetetlen. A hagyományos heavy metal jellegzetesen amerikai, súlyosabb, karcosabb változatának egyik zászlóvivőjeként a zenekar a '80-as évek ikonikus előadói közé emelkedett az undergroundban – és abban eléggé biztos vagyok, hogy ezt a stílusirányzatot legfeljebb velük egy szinten művelték még néhányan, náluk jobban senki.

megjelenés:
1984. december 1.

kiadó:
Ground Zero / Elektra

producer: Terry Date, Metal Church & Willie Mackay

zenészek:
David Wayne - ének
Kurdt Vanderhoof - gitár
Craig Wells - gitár
Duke Erickson - basszusgitár
Kirk Arrington - dobok

játékidő: 41:51

1. Beyond The Black
2. Metal Church
3. Merciless Onslaught
4. Gods Of Wrath
5. Hitman
6. In The Blood
7. (My Favorite) Nightmare
8. Battalions
9. Highway Star

Szerinted hány pont?
( 53 Szavazat )

A zenekar motorja a kezdetektől fogva Kurdt Vanderhoof gitáros volt, de mint szinte minden hasonló csapat, a '80-as évek elején, a kezdeti időszakban természetesen a Metal Church is számos inkarnáción ment keresztül. Kurdt eleinte kissé délebbre, San Franciscóban kezdett zenélni, és a korai éra változatosságát jól jellemzi, hogy az első felállások egyikénél még egy bizonyos Lars Ulrich is felmerült potenciális tagként... Vanderhoof: „Amikor San Franciscóban megalapítottam a zenekart, találkoztam Larsszal. Valóban volt szó róla, hogy közösen zenéljünk, ő viszont éppen akkoriban költözött Los Angelesbe, hogy az apjával éljen, szóval végül sosem nyílt alkalmunk erre."

Kurdt édesanyjával együtt nem sokkal később Seattle környékére költözött, és megismerkedett Kirk Arrington dobossal, illetve a vele közösen zajongó Duke Erickson basszusgitárossal, valamint haverjukkal, a szintén gitáros Craig Wellsszel. Erickson: „Kirk és Kurdt majdnem mostohatestvérek voltak: mindkettejüket egyedül nevelték, és Kirk apja, illetve Kurdt anyja éveken át amolyan se veled, se nélküled kapcsolatban éltek. Hol együtt voltak, hol nem. Amikor elkezdtem Kirkkel zenélgetni, Kurdt éppen Kaliforniában lakott, aztán úgy '81-'82 környékén hazajöttek, és nagyjából onnantól indultak be a dolgok. Eleve mindannyian ugyanott nevelkedtünk, Aberdeenben és Hoquiamben. Aberdeen később ugye a Nirvanáról híresült el... De a két várost mindössze egy utca választja el egymástól. Kurdt és Craig Wells aberdeeni srácok voltak, Kirk meg én pedig hoquiamiek. Nem jártunk azonos középsuliba, de mindenki ismerte a másikat. Kurdt, Craig és Kirk néhány évvel idősebb volt nálam, és már azokban az években is kiemelkedő zenészként tartották őket számon a környéken. Akkoriban ezt még természetesen nem tudtuk, de valójában tényleg világklasszis muzsikusoknak számítottak..."

metalchurch_3

A többször is változó felállású közös zenekar eleinte Shrapnel néven futott, ám akkor kapcsoltak komolyabb fokozatba, amikor összehozta őket a sors a megfelelő énekessel. Duke: „Egy időben Kirk meg Craig Seattle-be költözött, és Kirk apjának cégénél dolgoztak, de végül megint visszatértek. David Wayne Craig révén került a képbe, ő ismerkedett meg vele valahol a nagyvárosban." Wayne: „1983 elején ismerkedtem meg Craig Wellsszel, azelőtt bárzenekarokban énekeltem, meg mindenféle városi rendezvényeken a The Brats nevű csapatommal. Velük azonban nem éreztem jól magam, így aztán folyamatosan jártam a meghallgatásokra egész Seattle-ben. Így botlottam bele Craigbe, aki levitt Aberdeen meg Hoquiam környékére, ahol összehozott a Shrapnellel. Gyorsan elkezdtünk saját dalokat írni, és végül a nevünket is Metal Churchre változtattuk." Duke: „Miután összeállt az ötös felállás, elkezdtünk saját ötletekkel előrukkolni. Ezek többsége természetesen Vanderhooftól érkezett. Akkoriban helyeztük át a főhadiszállásunkat Seattle külvárosába, és már itt készítettük el a Four Hymns demónkat."

Az említett demó egyik dala, a Deathwish felkerült egy helyi lemezboltos szakember válogatáslemezére, ami a Northwest Metalfest címet viselte. A zeneileg valahol a Judas Priest-féle brit heavy metal és a délebbre, a Bay Areában már javában zajongó protothrasherek metszéspontján alkotó Metal Church körül hirtelen izzani kezdett a levegő Seattle klubszínterén. A csapat ennek ellenére nem sietett rögtön belecsapni valaki kezébe. Wayne: „Nagyon keményen melóztunk, hogy kibérelhessünk egy Volkswagen kisbuszt meg egy tejeskocsit, amiben aztán a cuccunkat utaztattuk. Gyakorlatilag nulla gázsiért játszottunk, és sajtos makarónin éltünk... A Metallicáék rendszeresen jártak a bulijainkra San Francisco környékén, ami már csak azért is jó volt, mert ilyenkor mindig ők fizették a sört. Akkoriban Johnny Z kiadójánál, a Megaforce-nál dolgoztak, akik minket is baromira meg akartak kaparintani. Már nem emlékszem, hogy a Metallicáék vagy az Anthraxék voltak azok, de egyértelműen azt tanácsolták: egyelőre várjunk. Kaptunk egy elég béna szerződéstervezetet, és mi is azt mondtuk: ennél azért biztosan lesz majd jobb ajánlat is."

metalchurch_5

A jobb ajánlat azonban nem futott be, így a zenekar 1984 derekán saját erőből kezdte meg első nagylemezének felvételeit, és a független Ground Zero céggel állapodtak meg a terjesztésről. Producerként egy pályája elején álló szakember, bizonyos Terry Date szegődött melléjük, akinek szintén ez volt az első nagylemeze. A munka kellően laza, de azért céltudatos hangulatban folyt. Duke: „Terrynek szintén ez volt az első albuma, így emlékeim szerint neki sem volt még semmiféle speciális megközelítése, egyszerűen csak felvette, ahogy játszunk. De így is imádtuk a hangzást. Utána már minden egyes lemezre beszivárogtak bizonyos külső hatások, de az első albumon még csak és kizárólag a zenekar volt hallható a maga színtiszta valójában." Date: „Nagyon gyorsan dolgoztunk, szerintem kábé úgy két hetet vett igénybe a teljes folyamat, és még ebből is nagyjából az idő felét a sarki Dog House étteremben töltöttük. A Highway Star feldolgozás énektémáit például az egyik ilyen Dog House-látogatás után rögzítettük. Dave Wayne anyaszült meztelenül énekelte fel az egész nótát..."

Az eredetileg 1984 decemberében kiadott egyes Metal Church nyugodtan nevezhető a prototipikus US power metal albumnak. Vanderhoof csapata tényleg egyfajta átmenetet képezett a Judas Priest-féle brit iskola követői, illetve a feltörekvő karcosabb, gyorsabb, agresszívabb amerikai bandák között. A vészjósló, sötét intróból kifejlődő Beyond The Black iskolapélda erre: vérbeli tengerentúli heavy metal ez kavargó-fortyogó riffeléssel, Wayne gonosz, kissé hisztérikus, rekesztős előadásával, a gitárok által adagolt dallammennyiség azonban végig egyensúlyban tartja, amikor pedig a zakatolós második részben a gázpedálra taposnak, minden mérce szerint új dimenzióba löki a dalt. A címadó szám komótosabb, kimértebb ütemben menetel, ám az Arrington súlyos ritmusaira érkező sűrű, fűrészelős ritmusgitár-játéknak és Wayne erőszakos énekstílusának köszönhetően ez is pattanásig feszült, igen agresszív téma. Viszont a maga módján kimondottan fogós is, David dallamai a refrénben azonnal ragadnak, és a szám témázgatós fináléjában Arrington is ízelítőt ad Ian Paice ihlette stílusából.

metalchurch_2Az instrumentális Merciless Onslaught koffeintúladagolásban pörgő, szűk három percében ismét a dobos az egyik főszereplő, és érdekes megfigyelni, mennyire más húzást ad egy ilyen thrashes dinamikájú szerzeménynek ez a teljesen nyíltan és egyértelműen klasszikus hard rockon alapuló, old school dobolás. Kirk egészen sajátosan ütött, a korabeli tengerentúli metálmezőnyben gyakorlatilag senkihez sem tudnám hasonlítani, annyira jellegzetes és egyből felismerhető stílussal bírt. A riffelés és a sivító szólók is briliánsak, nekem azonban mindig is Arrington lehengerlő erejéről szólt ez a téma. A Gods Of Wrath már az első demón is szerepelt, közel hétperces játékidejével ez a lemez leghosszabb tétele, ami egyben az album visszafogottabban építkező, dallamosabb oldalát képviseli. Itt elég kézzelfogható, milyen sokat tanult a Metal Church a '70-es évek második felének Judas Priest-albumairól, hangulatilag és zenei megoldásait tekintve is az a kalandozósabb, kísérletezősebb, ám egyszersmind roppant fémes irány köszön vissza. Maga Wayne is a tőle telhető legfinomabb dallamokat hozza az akkordbontogatós, Erickson szépen brummogó basszustémáival fémjelzett verzékben, és ugyan a magasaknál – nem zavaró mértékben – kilóg a lóláb, bőven megugorja a feladatot. Ugyanígy Vanderhoof és Wells szólói is óriásiak.

A Hitman újabb emblematikus téma, ha el kellene magyaráznom valakinek teljesen szűz füllel, milyen is az az amerikai power metal, akár ez is lehetne a szemléltetési eszköz. Egyenesen elsöprő lendületű, direkt riffelésű téma, a gitártémák valósággal pumpálják az adrenalint, Wayne-nek is ezek a karcos dalok álltak a legjobban, és a szólók is óriásiak. Az egy fokkal lassabbra vett, de zakatolós-galoppozós témáival szintén roppant húzós In The Blood lélegzetvételnyi szünetet sem enged, majd a (My Favorite) Nightmare-rel még tovább fokozzák a hangulatot. Utóbbi megint korántsem hagyományos szerkezetű szám, ugyanakkor a megamelodikus ikergitáros kiállással és a belőle kibontott szólókkal nagyon könnyű összehaverkodni, mint ahogy az újabb Arrington-bravúrokra is egyből felkapod a fejedet, Kirk itt is valami egészen elementáris, tényleg minden tekintetben az amerikai metáldobosok krémjéhez tartozott ebben a korszakban.

A szintén demós túlélő Battalions megint '70-es évekbeli Judas Priest egy modern amerikai csavarral, még pörgősebben és intenzívebben, hatalmas szólókkal, Wayne torokgyilkos süvöltéseivel, tökéletesen megágyaz a záró Highway Star feldolgozásnak. A Deep Purple-alapdal e verziójának rögzítése a visszaemlékezések szerint abszolút spontán ötletként jött, és Arrington teljesen egyértelmű Paice-gyökereinek köszönhetően minden bizonnyal adta is magát. Papíron talán bizarrnak tűnik egy billentyűmentes Purple-átértelmezés, főleg egy olyan kevésbé iskolázott énekessel, mint Wayne, de igazság szerint egészen briliáns ez az eredetihez képest felbikázott, gyorsabb változat, tényleg maradéktalanul átültették a saját stílusukba. Megkockáztatom: ha valaki nem ismeri az eredetit, akár azt is hihetné, hogy ez is egy Metal Church-nóta... És ezen a ponton jegyezzük meg, hogy az album szikáran sűrű, mégis átlátható, roppant erőteljes hangzása is üt a mai napig. Oké, csaknem negyven év távlatából persze elég old school, a korszak minden jellegzetességével, de nekem soha nincs hiányérzetem, ha hallgatom. Bizonyos európai kiadásokra egyébként a Big Guns demóváltozata is felkerült bónuszként, ez egy tipikusabb, kellemesen smirglis stílusgyakorlat a csapattól.

metalchurch_8

Az album az undergroundban minden túlzás nélkül óriási hullámokat vert: mindössze néhány hónap alatt több mint 70 ezer példányban kelt el, ami egy gyakorlatilag saját kiadású lemeztől egészen elképesztő eredménynek számított akkoriban. Jellemző, hogy a nagykiadók még ekkor sem léptek azonnal. Amennyiben hihetünk a Metal Church tagjainak, ehhez végül a Metallica súgására volt szükség. Wayne: „A Queensryche még a saját kiadójánál, a 206-nél hozta ki az első EP-jét, és amikor elment belőle 27 ezer példány, az EMI leszerződtette őket. Viszont ők jól néztek ki, ellentétben velünk. Mindig is tudtuk, hogy velük szemben mi vagyunk a ronda srácok... Márpedig a kiadóknál a fazon többet számított, mint a tartalom. Elég jól mutatta a lemezcégek meg Hollywood előítéleteit, hogy nekünk 70 ezret kellett eladnunk a lemezből, mire az Elektra felfigyelt ránk. Előtte pedig több kiadó is simán elküldött bennünket. Az Aristánál például azt mondták, egyszerűen túl súlyosak vagyunk nekik... De a Queensryche-nak elég volt 27 ezer példány, és bumm, máris ott találták magukat egy nagy, tőkeerős kiadónál. Persze amikor megjelent az MTV a '80-as évek elején, és teret nyert magának, mindannyian tudtuk, hogy örökre megváltozik a zene világa, és a közönség sokkal inkább a kinézet alapján ítél majd, a tartalom másodlagossá válik. Persze annyira azért nem idegeskedtünk ezen. Rondák voltunk, de hengereltünk. Az Elektra figyelmét amúgy a Metallicáék hívták fel ránk, akikkel nagyon jó barátok voltunk ekkoriban. A minket leszerződtető A&R-os arc mesélte, hogy James Hetfield és Lars Ulrich szólt nekik: gyorsan állapodjanak meg a Metal Churchcsel, mielőtt lecsapna ránk valaki más..."

Az Elektra tehát 1985 derekán ismét kiadta a lemezt, immáron sokkal jobb terjesztéssel, és elég rendesen megtolták reklámmal is. Épp a fenti súlyossági és fazonbeli dilemmák miatt ugyanakkor maga a Metal Church sem volt benne teljesen biztos, hogy jól döntöttek a nagykiadó ajánlatának elfogadásával. Hosszabb távon pedig egyértelműen a kétségek igazolódtak be. Kurdt: „Úgy álltunk a dologhoz, hogy egy Megaforce- vagy Metal Blade-szerződés lenne a következő logikus lépés, főleg, hogy Johnny Z-t és Brian Slagelt is ismertük. Visszatekintve valószínűleg ez is lett volna az idális ahelyett, hogy egyből egy nagykiadó vett bennünket a szárnyai alá az első album után. Ezzel most persze nem azt akarom mondani, hogy az Elektra nem volt jó, mert baromira azok voltak. Mi viszont nem feltétlenül álltunk még készen a nagypályás játékra. De akkoriban nem foglalkoztunk ezzel, csak elképesztően örültünk, hogy igazi stúdióban készíthetünk lemezt, mert az ilyesmi óriási dolognak számított."

metalchurch_4

A második album, az 1986 őszén kiadott The Dark nyílegyenesen vitte tovább a debüt vonalát, és olyan Metal Church-alapdalokat rejtett, mint a Ton Of Bricks, a Start The Fire, a Watch The Children Pray vagy a Burial At Sea. Mivel lazán beférne ebbe a rovatba, a részletes elemzést inkább meghagyom későbbre. A lényeg, hogy a banda népszerűsége tovább nőtt – még azzal együtt is, hogy a felállás két nagyon fontos ponton változott az aktuális turné után. Egyfelől az egyre súlyosabban cuccozó David Wayne koncertteljesítménye és kezelhetősége romlani kezdett, így a banda végül meghozta a nehéz, ám kényszerű döntést a jellegzetes hangú frontember menesztéséről. A másik oldalról Vanderhoof is úgy határozott: a jövőben inkább csak a háttérből, dalszerző csendestársként egyengeti tovább zenekarát.

A Metal Churchbe ezután Mike Howe került a Hereticből, Wayne pedig – ironikus módon – utóbbi két ex-zenésztársával alapította meg a Reverendet, akikkel két nagylemezt és két EP-t jelentetett meg. A Davidnél képzettebb, nagyobb terjedelmű hanggal és poszterbarátabb fazonnal rendelkező Howe-val, illetve John Marshall gitárossal elkészített harmadik Metal Church-lemez eközben a kor viszonyaihoz képest aránylag komoly kihagyással, két és fél év után jelent meg. Az 1989-es Blessing In Disguise minden szempontból méltó volt az előzményekhez, mint ahogy az 1991-es The Human Factor is igazi power metal mestermű – ezekkel azonban már nem tudtak szintet ugrani. Kurdt: „A zenekar sosem nőtt olyan nagyra, mint talán indokolt lett volna, ennek azonban megvoltak a maga okai. Egyrészt mi is folyamatosan változtunk, például énekest cseréltünk, ráadásul pont a felívelő szakaszban. De Dave-nek mennie kellett, nem maradt más választásunk. És én is leléptem, mert jobban bele szerettem volna tanulni a lemezkészítés fortélyaiba, a hangmérnöki munkába, a dalszerzésbe. Nem lelkesített túlságosan, hogy egy turnébuszon éljek, és a The Dark elkészítése után tudatosult bennem: sokkal közelebb áll hozzám a stúdiós vonal. Akkoriban persze nem tudtam, de végül ez a hátrébb húzódás tette lehetővé számomra, hogy ma is működtethetem a csapatot. Nem is fogok azon hisztizni, hogy nem kaptuk meg az elismerést, ami talán kijárt volna, mert minden okkal történt. Születtek például hibás üzleti döntések is, így aztán kicsit a partvonalon maradtunk."

metalchurch_7Benne volt mindebben persze az a jellegzetes US power metalos betegség is, ami ugyanígy sújtotta az Armored Saintet, a Vicious Rumorst, a Leatherwolfot vagy a Sanctuaryt is. Ezek a zenekarok stílusuk miatt egyszerűen két szék között a pad alá estek: az MTV és a rádiók mércéje szerint túl durvának, túl karcosnak ítéltettek, az underground ekkori legfelkapottabb irányzatának számító thrash műfaj hívei viszont nem találták őket elég agresszívnek. Aztán jöttek Seattle újhullámos csapatai, akiket persze mind régről ismertek, és kisöpörték a hagyományos fémzenét. Vanderhoof: „Ismertem Krist Novoselicet a Nirvanából, vele amolyan baráti viszonyban voltam. Lejárkáltak a próbáinkra, meg a nyilvános próbákra, de alapvetően azért nagy viccként tekintettek ránk. Ők voltak a menő srácok, mi meg az öreg metálarcok. A Bleachen például Cobain úgy betűzte le a nevét, mint én: Kurdt. Sosem értettem, miért, aztán végül összeraktam a mozaikdarabkákat: mert viccelődtek rajtunk. A Melvinsék is úgy gondolták, hogy ellenszenves figura vagyok, ők meg túl menők hozzám. Szóval érted, kapják be... Egyébként sosem volt semmi konfliktusom a Nirvanával, a zenéjüket pedig mindig is szerettem, tök jók voltak. A Melvinst is szerettem, és azt hittem, barátok vagyunk, különösen Buzz Osborne és én. Aztán később rájöttem, hogy viccként tekintettek ránk, és személy szerint rám is. Úgy tekintettek ránk, hogy ők a menő punkok, mi meg a hülye, pózoló metálos rocksztárok. Szóval az ő köreikben kifejezetten az volt a menő, hogy ne szeressenek minket. Különösen engem ne, hiszen én is Aberdeenből származtam, akárcsak ők. Emiatt úgy álltak hozzánk, hogy basszuk meg magunkat. Ez a hozzáállás ugyanakkor nem volt általános Seattle környékén. A srácok az Alice In Chainsből például nagyszerű fickók, mindig nagyon rendesek voltak hozzánk, és ez a mai napig sem változott."

Az 1993-as, még mindig kiemelkedően izmos Hanging In The Balance után a Metal Church végül feladta, és nem erőlködtek tovább. Az évtized végének heavy metal revivalja aztán őket is visszahozta, méghozzá Wayne-nel a mikrofonnál, Wells helyén Kurdttel. Ám az 1999-es Masterpeace album súlyos és érthetetlen félresiklást hozott: a dalok erős kívánnivalót hagytak maguk után, és a sztori emberileg sem működött. Wayne továbbra sem volt tiszta, és ekkoriban már az előrehaladott diabéteszes Arrington sem tudta hozni régi önmagát a koncerteken. Vanderhoof: „Davidnek akkorra már teljesen elment a hangja, ráadásul végig totálisan kiütött állapotban volt, mert folyamatosan gyógyszerezett. Azt mondta, az más... John Marshall-lal élveztem a közös játékot, de az egészségi állapota miatt akkoriban már Kirk sem tudott megfelelő teljesítményt nyújtani, így utána vele is meg kellett szakítanom az együttműködést. Nem igazán gyakorolt, és végül a lemezen is alig játszott – de még azt is egy örökkévalóságba telt rögzíteni vele. Egyszerűen nem működött a dolog, és szörnyű érzés volt, amiért így alakult. A turné is pocsékul sült el. Igazság szerint a mai napig sem hevertem ki..."

0523kirk

Később aztán persze rendezték soraikat, először Ronny Munroe-val, majd ismét Mike Howe-val az énekesi poszton. Mára azonban a klasszikus éra egyik frontembere sincs az élők sorában: Wayne 2005-ben, egy tragikus autóbalesetben vesztette életét, Howe pedig 2021-ben, máig tisztázatlan okokból önkezével vetett véget életének. Az új album, a már említett Congregation Of Annihilation a két Mike-kal készített legutóbbi dallamosabb lemez után deklaráltan és ismét a Wayne-érát veszi kiindulópontként. Nálam egyelőre nem igazán működik, de élőben azért Marc Lopesszel is jó lenne hallani a régi nagy klasszikusokat egy budapesti klubbulin, hiszen a Metal Church mindezidáig egyetlen alkalommal járt Magyarországon, a 2019-es Rockmaratonon.

Természetesen ha Wayne vagy Mike élne, akkor sem várnék tőlük a '84-es műhöz fogható erejű kinyilatkoztatást, hiszen ez az album örök etalon a szóban forgó alstílusban. Mindezzel Vanderhoof is tisztában van: „Eladási szempontból a Blessing In Disguise jelentette nálunk a csúcsot, de ha másképp mérjük a sikert, akkor az első nagylemezt tartom a legeredményesebbnek, mert az emberek a mai napig emlegetik és imádják. Ezek az anyagok mind a korai metálmozgalom fontos részét képezték, amire roppant büszke vagyok. A keverésükön ettől még egyébként szívesen változtatnék, mert jó lenne, ha erőteljesebben szólnának..."

metalchurch_6

Én még csak ezt sem mondanám, nekem az első öt Metal Church-lemez gyakorlatilag tökéletes, és ha esetleg nem ismered a bandát, a debüt abszolút perfekt kapudrognak. Érdemes megjegyezni, hogy a banda mellett Terry Date is ezzel az albummal szerzett nevet a szakmában, hogy aztán később korszakalkotó csapatok egész sora vegye igénybe a szolgálatait. Eleinte természetesen az északnyugati partvidék zenekarai fedezték fel maguknak: a Fifth Angel, a Sanctuary, majd a Soundgarden, de aztán egyre többen jöttek be a képbe az Overkilltől a Dream Theateren át egészen a Panteráig. Maga Terry is karrierje abszolút meghatározó mérföldköveként tekint vissza az egyes Metal Churchre, és bizonyos megoldásokat utóbb a többi bandánál is hasznosítani tudott: „Tanultam egy nagyon jó trükköt a Metal Churchéktől, amit később is rendszeresen alkalmaztam a munkáim során a zenekarokkal. Mielőtt bejöttek volna a stúdióba, Kurdték mindig fogták a pengetőiket, és a járdához dörzsölték őket a lapos oldalukkal. Ettől olyan éles lett a pengető, mint egy korcsolya, ami a húrokra is intenzívebb támadást gyakorolt. Később például Dimebag Darrell-lel is alkalmaztam ezt a megoldást, azzal az eltéréssel, hogy nála már inkább fogtunk egy borotvapengét, és megéleztük a pengető lapos felét."

Utóbbi nagyjából mindent elmond, amit tudni kell erről a csapatról és az első lemezről. Ha pedig már rárezegtél a hullámhosszukra, kívülről fújod a bemutatkozás meg a The Dark dalait, netán még a Reverend legjobb témáit is, és szívesen hallanál további hangulatos szerzeményeket erről a vonalról, bónusznak Wayne szólóalbumát, a beszédes című, 2002-es Metal Churchöt is jó szívvel tudom ajánlani.

 

Hozzászólások 

 
#27 queensryche999 2023-09-19 19:32
Érdekes "stílusvita" volt, a régi időket juttatja eszembe, amikor ezt a többség véresen komolyan vette és ment a vita offline-online. :) Euro-power/European Power Metal kifejezés: a franc sem emlékszik már, mit olvastam erről mondjuk '96-'97-ben a Hammerben, de az biztos, hogy 20 éve már ezt használta több olyan metalzenei weboldal a cikkeiben, amiket akkoriban követtem.
Idézet
 
 
#26 Gábor 2023-09-18 09:44
Idézet - Equinox:
Idézet - Gábor:
Idézet - Equinox:
Oké és ha valakinek megmutatod mondjuk a Sepulturát (ami nem death metal) simán azt mondja, hogy hasonlít a Morbid Angelre, az Anthraxra meg nem. Pedig melyik 2 a thrash ezek közül?

Aztán azt is fel lehet vetni, hogy Anthrax, Overkill és Metal Church között van hasonlóság, mégis a Slayer, Dark Angel, Kreator vonallal egy műfaj az Anthrax Overkill. Szóval ez a ki kire hasonlít dolog nem elég egyértelmű.

Amerikában az a power metal, amit a Metal Church játszik, Németországban Helloween, Finnországban meg Stratovarius.

Egyébként mindkét power metal ugyanúgy egy erőteljesebb, gyorsabb heavy metal. A US powerból hiányzik a punkosság (ezért nem thrash), az európaiban meg sokkal több a harmónia is, meg gyakoribbak a neoklasszikus vagy szimfonikus elemek. De utóbbiből azért Amerikában is akad: Iced Earth pl, de a '80-as Helstarban is vannak neoklasszikus dallamok, a riffekben is például (Nosferatu album). De hogy mondjak érdekeset is: a Kamelot Amerikában európai vonalas power metal, a Morgana Lefay vagy a Brainstorm meg Európában amerikai jellegű.

Ha már itt tartunk, a Brainstorm elég power metal vagy is sörlóbáló korcsmetál? :D (vannak tapintható VIcious Rumors hatások egyébként)



Szerintem semmilyen szempontból nem fedi egymást az US és az európai power, ezek egyszerűen különböző irányzatok.
A példáid nem meggyőzőek, nyilván egy-egy irányzaton belül is vannak agresszívebb, sötétebb zenét játszó zenekarok. És nem egy van, akik több irányzt felé is kacsintgattak (pl Sepu death/thrash, groove, nu metal) A Strato vagy a Rhapsody zenéje nem rokon a MC-vel vagy az Iced Eath-tel. sokkal inkább a a Helloween/Malmsteen vonallal.

Nem is állítottam, hogy fedi egymást, hanem, hogy tradicionális heavy metalt vitték tovább két irányba, amelyek között van közös pont. És mint tudjuk, átjárás is (Demons and Wizards, Firewind).

Unalmas, hogy az euro-power fanokat arról kell győzködni, hogy a Metal Church power metal, a US power fanoket meg arról, hogy a Helloween is az.



Nem kell győzködni, mert mindkét tábor a fülének hisz.
Mivel az US power a korábbi, ezért a trallala-metalnak kéne/kellett volna más nevet találni, nem elbitorolni egy már létező irányzat nevét. Ez kb olyan nonszensz, mintha pl Jonathan Davis death metalnak tartotta volna a Kornt, akkor a Limp Bizkit és társait ma death metalnak tartaná a tábora...
Idézet
 
 
#25 Equinox 2023-09-17 16:44
Idézet - Gábor:
Idézet - Equinox:
Oké és ha valakinek megmutatod mondjuk a Sepulturát (ami nem death metal) simán azt mondja, hogy hasonlít a Morbid Angelre, az Anthraxra meg nem. Pedig melyik 2 a thrash ezek közül?

Aztán azt is fel lehet vetni, hogy Anthrax, Overkill és Metal Church között van hasonlóság, mégis a Slayer, Dark Angel, Kreator vonallal egy műfaj az Anthrax Overkill. Szóval ez a ki kire hasonlít dolog nem elég egyértelmű.

Amerikában az a power metal, amit a Metal Church játszik, Németországban Helloween, Finnországban meg Stratovarius.

Egyébként mindkét power metal ugyanúgy egy erőteljesebb, gyorsabb heavy metal. A US powerból hiányzik a punkosság (ezért nem thrash), az európaiban meg sokkal több a harmónia is, meg gyakoribbak a neoklasszikus vagy szimfonikus elemek. De utóbbiből azért Amerikában is akad: Iced Earth pl, de a '80-as Helstarban is vannak neoklasszikus dallamok, a riffekben is például (Nosferatu album). De hogy mondjak érdekeset is: a Kamelot Amerikában európai vonalas power metal, a Morgana Lefay vagy a Brainstorm meg Európában amerikai jellegű.

Ha már itt tartunk, a Brainstorm elég power metal vagy is sörlóbáló korcsmetál? :D (vannak tapintható VIcious Rumors hatások egyébként)



Szerintem semmilyen szempontból nem fedi egymást az US és az európai power, ezek egyszerűen különböző irányzatok.
A példáid nem meggyőzőek, nyilván egy-egy irányzaton belül is vannak agresszívebb, sötétebb zenét játszó zenekarok. És nem egy van, akik több irányzt felé is kacsintgattak (pl Sepu death/thrash, groove, nu metal) A Strato vagy a Rhapsody zenéje nem rokon a MC-vel vagy az Iced Eath-tel. sokkal inkább a a Helloween/Malmsteen vonallal.

Nem is állítottam, hogy fedi egymást, hanem, hogy tradicionális heavy metalt vitték tovább két irányba, amelyek között van közös pont. És mint tudjuk, átjárás is (Demons and Wizards, Firewind).

Unalmas, hogy az euro-power fanokat arról kell győzködni, hogy a Metal Church power metal, a US power fanoket meg arról, hogy a Helloween is az.
Idézet
 
 
#24 Gábor 2023-09-17 15:54
Idézet - Equinox:
Oké és ha valakinek megmutatod mondjuk a Sepulturát (ami nem death metal) simán azt mondja, hogy hasonlít a Morbid Angelre, az Anthraxra meg nem. Pedig melyik 2 a thrash ezek közül?

Aztán azt is fel lehet vetni, hogy Anthrax, Overkill és Metal Church között van hasonlóság, mégis a Slayer, Dark Angel, Kreator vonallal egy műfaj az Anthrax Overkill. Szóval ez a ki kire hasonlít dolog nem elég egyértelmű.

Amerikában az a power metal, amit a Metal Church játszik, Németországban Helloween, Finnországban meg Stratovarius.

Egyébként mindkét power metal ugyanúgy egy erőteljesebb, gyorsabb heavy metal. A US powerból hiányzik a punkosság (ezért nem thrash), az európaiban meg sokkal több a harmónia is, meg gyakoribbak a neoklasszikus vagy szimfonikus elemek. De utóbbiből azért Amerikában is akad: Iced Earth pl, de a '80-as Helstarban is vannak neoklasszikus dallamok, a riffekben is például (Nosferatu album). De hogy mondjak érdekeset is: a Kamelot Amerikában európai vonalas power metal, a Morgana Lefay vagy a Brainstorm meg Európában amerikai jellegű.

Ha már itt tartunk, a Brainstorm elég power metal vagy is sörlóbáló korcsmetál? :D (vannak tapintható VIcious Rumors hatások egyébként)



Szerintem semmilyen szempontból nem fedi egymást az US és az európai power, ezek egyszerűen különböző irányzatok.
A példáid nem meggyőzőek, nyilván egy-egy irányzaton belül is vannak agresszívebb, sötétebb zenét játszó zenekarok. És nem egy van, akik több irányzt felé is kacsintgattak (pl Sepu death/thrash, groove, nu metal) A Strato vagy a Rhapsody zenéje nem rokon a MC-vel vagy az Iced Eath-tel. sokkal inkább a a Helloween/Malmsteen vonallal.
Idézet
 
 
#23 kornel 2023-09-17 15:19
Sztem ha ezeket a thrash/death bandákat vki megmutatja egy külső fülnek,baromira nem fogja hallani a különbséget.Attól hogy másak a riffek,az egyik így üvölt,a másik meg úgy hörög.A lényeg neki ugyanaz lesz,hogy kapcsold ki.Ahogy kb pl a Church vagy a Helloween esetében is,hogy mi ez a visítozás.Amúgy a különféle death-vonalak esetében sztem is jobban áll elsőre a közös nevező,mint a tengerentúli power vagy az itteni melodikusabb vonal között,függetle nül attól,hogy minek hívják őket.Összességeben legalábbis.Aztán persze el lehet merülni a részletekben.A Brainstorm-ot meg anno nem véletlenül hívták a német Vicious-nek.Legalábbis a Hammer-ban.Lehetnek itt is us power hatású bandák vagy fordítva,de alapvetően két jól elkülöníthető vonalról van szó.
Idézet
 
 
#22 Equinox 2023-09-16 19:52
Oké és ha valakinek megmutatod mondjuk a Sepulturát (ami nem death metal) simán azt mondja, hogy hasonlít a Morbid Angelre, az Anthraxra meg nem. Pedig melyik 2 a thrash ezek közül?

Aztán azt is fel lehet vetni, hogy Anthrax, Overkill és Metal Church között van hasonlóság, mégis a Slayer, Dark Angel, Kreator vonallal egy műfaj az Anthrax Overkill. Szóval ez a ki kire hasonlít dolog nem elég egyértelmű.

Amerikában az a power metal, amit a Metal Church játszik, Németországban Helloween, Finnországban meg Stratovarius.

Egyébként mindkét power metal ugyanúgy egy erőteljesebb, gyorsabb heavy metal. A US powerból hiányzik a punkosság (ezért nem thrash), az európaiban meg sokkal több a harmónia is, meg gyakoribbak a neoklasszikus vagy szimfonikus elemek. De utóbbiből azért Amerikában is akad: Iced Earth pl, de a '80-as Helstarban is vannak neoklasszikus dallamok, a riffekben is például (Nosferatu album). De hogy mondjak érdekeset is: a Kamelot Amerikában európai vonalas power metal, a Morgana Lefay vagy a Brainstorm meg Európában amerikai jellegű.

Ha már itt tartunk, a Brainstorm elég power metal vagy is sörlóbáló korcsmetál? :D (vannak tapintható VIcious Rumors hatások egyébként)
Idézet
 
 
#21 Gábor 2023-09-16 17:59
Idézet - Equinox:
Idézet - Gábor:
Idézet - Equinox:
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - Tulus:
Olyan stílus nincs, hogy "Európai Power Metal"

A Sonata mittimon mi, meg a Stratovarius, meg a többi szar maximum Heavy Metal.... de annak is sekélyes.

Ezt a Helloween-féle vonalat a '90-es évek vége előtt speed metalnak vagy power/speednek, rosszindulatúbb an germán sörmetálnak hívták. A power metalozás a 2000-es évek elején terjedt el rá.

Szerintem a mai napig a power/speed fedi a lényeget, ha mindenáron skatulyázni akarunk. A power metal nekem mindig a Metal Church, a Vicious Rumors és társaik lesznek.

Ugyanúgy ahogy a Meshuggah sem volt '95-ben djent, ma meg úgy nevezzük, mert az utókor nevet adott a vonulatnak.

Semmi speed metal nincs a Keeper II-n pl, de Blind Guardian Imaginationsön sem, Angra Holy Landen sem. Egyszerűen a legmegfelelőbb neve a dolognak a power metal. Ahogy a svéd és amerikai death metal is 2 vonulat (sőt, 3 mert Florida és New York egész más), úgy a power metal is legalább 2-féle hangzásvilág.


De az mind death metal. A Metal Church zenéjének viszont semmi köze a Strato-hozvagy a Rhapsodyhoz. Két teljesen elütő stílust illik külön néven nevezni.

Miért, az Entombednak, vagy Obituarynak mi köze van a Cynichez? Cannibal Corpse-nak az At the Gateshez, Carcassnak a Masterhez? Aztán ilyen-olyan néven mindegyiket valamilyen death metalnak nevezik.

Vannak power metalban olyan bandák, amelyek mindkét fajta power metalból merítenek, pl Firewind.


Hát ez az, "valamilyen" death metalnak nevezik. (Bár szerintem a Cynicnek a hörgésen kívül nem sok köze van hozzá) Viszont mind nagyon agresszív, hörgős énekkel operáló zene. Ha egy laikusnak megmutatnád mondjuk a MC első lemezét meg a Strato bármelyikét, aligha mondaná, hogy egy irányzatba tartoznak vagy hogy a MC volt a Strato ihlete. Mert nem is. Ég és föld. Én inkább dallamos heavy/speed-nek hívnám, ha nincs jobb ötlet rá. (mondjuk a sörmetál se rossz sokukra...)
Idézet
 
 
#20 Equinox 2023-09-15 23:24
Idézet - Gábor:
Idézet - Equinox:
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - Tulus:
Olyan stílus nincs, hogy "Európai Power Metal"

A Sonata mittimon mi, meg a Stratovarius, meg a többi szar maximum Heavy Metal.... de annak is sekélyes.

Ezt a Helloween-féle vonalat a '90-es évek vége előtt speed metalnak vagy power/speednek, rosszindulatúbb an germán sörmetálnak hívták. A power metalozás a 2000-es évek elején terjedt el rá.

Szerintem a mai napig a power/speed fedi a lényeget, ha mindenáron skatulyázni akarunk. A power metal nekem mindig a Metal Church, a Vicious Rumors és társaik lesznek.

Ugyanúgy ahogy a Meshuggah sem volt '95-ben djent, ma meg úgy nevezzük, mert az utókor nevet adott a vonulatnak.

Semmi speed metal nincs a Keeper II-n pl, de Blind Guardian Imaginationsön sem, Angra Holy Landen sem. Egyszerűen a legmegfelelőbb neve a dolognak a power metal. Ahogy a svéd és amerikai death metal is 2 vonulat (sőt, 3 mert Florida és New York egész más), úgy a power metal is legalább 2-féle hangzásvilág.


De az mind death metal. A Metal Church zenéjének viszont semmi köze a Strato-hozvagy a Rhapsodyhoz. Két teljesen elütő stílust illik külön néven nevezni.

Miért, az Entombednak, vagy Obituarynak mi köze van a Cynichez? Cannibal Corpse-nak az At the Gateshez, Carcassnak a Masterhez? Aztán ilyen-olyan néven mindegyiket valamilyen death metalnak nevezik.

Vannak power metalban olyan bandák, amelyek mindkét fajta power metalból merítenek, pl Firewind.
Idézet
 
 
#19 Gábor 2023-09-15 21:34
Idézet - Equinox:
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - Tulus:
Olyan stílus nincs, hogy "Európai Power Metal"

A Sonata mittimon mi, meg a Stratovarius, meg a többi szar maximum Heavy Metal.... de annak is sekélyes.

Ezt a Helloween-féle vonalat a '90-es évek vége előtt speed metalnak vagy power/speednek, rosszindulatúbb an germán sörmetálnak hívták. A power metalozás a 2000-es évek elején terjedt el rá.

Szerintem a mai napig a power/speed fedi a lényeget, ha mindenáron skatulyázni akarunk. A power metal nekem mindig a Metal Church, a Vicious Rumors és társaik lesznek.

Ugyanúgy ahogy a Meshuggah sem volt '95-ben djent, ma meg úgy nevezzük, mert az utókor nevet adott a vonulatnak.

Semmi speed metal nincs a Keeper II-n pl, de Blind Guardian Imaginationsön sem, Angra Holy Landen sem. Egyszerűen a legmegfelelőbb neve a dolognak a power metal. Ahogy a svéd és amerikai death metal is 2 vonulat (sőt, 3 mert Florida és New York egész más), úgy a power metal is legalább 2-féle hangzásvilág.


De az mind death metal. A Metal Church zenéjének viszont semmi köze a Strato-hozvagy a Rhapsodyhoz. Két teljesen elütő stílust illik külön néven nevezni.
Idézet
 
 
#18 Equinox 2023-09-15 18:25
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - Tulus:
Olyan stílus nincs, hogy "Európai Power Metal"

A Sonata mittimon mi, meg a Stratovarius, meg a többi szar maximum Heavy Metal.... de annak is sekélyes.

Ezt a Helloween-féle vonalat a '90-es évek vége előtt speed metalnak vagy power/speednek, rosszindulatúbb an germán sörmetálnak hívták. A power metalozás a 2000-es évek elején terjedt el rá.

Szerintem a mai napig a power/speed fedi a lényeget, ha mindenáron skatulyázni akarunk. A power metal nekem mindig a Metal Church, a Vicious Rumors és társaik lesznek.

Ugyanúgy ahogy a Meshuggah sem volt '95-ben djent, ma meg úgy nevezzük, mert az utókor nevet adott a vonulatnak.

Semmi speed metal nincs a Keeper II-n pl, de Blind Guardian Imaginationsön sem, Angra Holy Landen sem. Egyszerűen a legmegfelelőbb neve a dolognak a power metal. Ahogy a svéd és amerikai death metal is 2 vonulat (sőt, 3 mert Florida és New York egész más), úgy a power metal is legalább 2-féle hangzásvilág.
Idézet
 
 
#17 Draveczki-Ury Ádám 2023-09-15 18:10
Idézet - Tulus:
Olyan stílus nincs, hogy "Európai Power Metal"

A Sonata mittimon mi, meg a Stratovarius, meg a többi szar maximum Heavy Metal.... de annak is sekélyes.

Ezt a Helloween-féle vonalat a '90-es évek vége előtt speed metalnak vagy power/speednek, rosszindulatúbb an germán sörmetálnak hívták. A power metalozás a 2000-es évek elején terjedt el rá.

Szerintem a mai napig a power/speed fedi a lényeget, ha mindenáron skatulyázni akarunk. A power metal nekem mindig a Metal Church, a Vicious Rumors és társaik lesznek.
Idézet
 
 
#16 Equinox 2023-09-15 17:30
Idézet - Tulus:
Olyan stílus nincs, hogy "Európai Power Metal"

A Sonata mittimon mi, meg a Stratovarius, meg a többi szar maximum Heavy Metal.... de annak is sekélyes.

Helloween, Gamma Ray, Blind Guardian, Rhapsody, Angra (tudom, hogy brazilok), Heavens Gate, Stratovarius, Eternity's End mind nem létező bandák :) Értjük.
Idézet
 
 
#15 Gábor 2023-09-15 17:01
Idézet - Tulus:
Olyan stílus nincs, hogy "Európai Power Metal"

A Sonata mittimon mi, meg a Stratovarius, meg a többi szar maximum Heavy Metal.... de annak is sekélyes.


Én Helloween-metalnak hívom őket vagy trallala metalnak :)
Idézet
 
 
#14 Tulus 2023-09-15 13:06
Olyan stílus nincs, hogy "Európai Power Metal"

A Sonata mittimon mi, meg a Stratovarius, meg a többi szar maximum Heavy Metal.... de annak is sekélyes.
Idézet
 
 
#13 Chris92 2023-09-15 08:49
Überklasszikus.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.